Először is túlesek a piszkos dolgokon, mielőtt megindul a sárdobálás. Naplopó vagyok. Egy élősködő. Hazafiatlan. Rendben? Most, hogy már nincsenek titkaim, kezdjünk neki. Nem váltam feleslegessé; önszántamból hagytam fel a munkával. Számomra – és a hozzám hasonlók számára – a protestáns munkaerkölcs sosem létezett. A gond az, hogy a munka feladásának eme látszólag egyszerű döntésével szemben ott áll az egész iparosodott nyugati társadalom, és valószínűleg a keleti is.
„XY-nak jól megy.” Ez a mondat nekem mindig baljóslatúan fog csengeni. Amikor ezt hallom, biztosan tudom, hogy kapni fogok egy hosszú felsorolást valami félkegyelmű teljesítményéről. Általában a szülők, ez esetben az én szüleim, találnak szadisztikus gyönyört abban, hogy vidáman sorolják Hogyishívjákné csemetéjének hőstetteit. Úgy tűnik, az a benyomásuk, hogy ezzel majd az üzleti világ élére jutásra ösztönöznek. Semmi esély, mama.
Zavarba ejtő egy helyzet ez. Egyrészt kell a biztos állással megszerezhető anyagi javak egy része. Másrészt van már némi saját kincsem. Az üres teniszpályák, a hosszú séták, a könyvtár, a délutáni alvás, a béke és szabadság. Sokáig azt hittem, hogy egyedül én állok így hozzá a munkához, a sikerhez stb. A barátaimmal beszélgetve azonban kiderült, hogy itt egy új társadalmi mozgalomról lehet szó. Kezd kialakulni az a vélekedés, hogy a munka a szamaraknak és a gyáváknak való. Csak a bolondok dolgoznak önszántukból, a többieket megvesztegetik vagy megzsarolják. Durva szabályként azt mondanám, hogy az egyedül élőket megvesztegetik, a házasokat pedig megzsarolják.
Nézzünk meg valakit, aki az elvárásoknak megfelelően beilleszkedik ebbe a világba. Bob a könyvelésen van. Hat éve hűségesen dolgozik munkaadójának, és mivégre? Az ingázás kimerítő, és bankjánál állandóan túllépi a hitelkeretét. Hogy megfeleljen a fiatal dolgozótól elvárt képnek, kénytelen anyagi erejét meghaladó módon élni. Akkor hát mégis miért csinálja? Nem bolond ő, csak olyan, mint mindenki más azon a reggeli vonaton: gyáva. Megrémül az állástalanság következményeitől.
Csak sajnálni tudom azokat a fiatal végzősöket, akik ellepik a munkaközvetítőket. Azt hiszik, a munka lesz a megoldás minden gondjukra. Valaki tévesen tájékoztatta őket. Micsoda álmaik vannak! Pénz, barátok, ruhák, autó, lakás! Felhívnám figyelmüket az irodai munka lélekölő voltára, a dolgozás gyötrelmeire és az embert felőrlő végtelen ismétlődésre. A munka nem old meg semmilyen gondot, még a pénzügyieket sem.
Talán csak savanyú a szőlő, mert alkalmatlan vagyok a munkára. Nekem egyik állás sem elég jó. Senkinek sem jó egyik állás sem. Mindig ámulatba ejt, hogy ebben a világban, ahol olyan sok minden lehetséges, és ahol olyan sok mindentől eláll az ember lélegzete, mégis olyan sok ember beéri ilyen kevéssel is.
Boldog vagyok, amikor egy forró délutánon végigsétálok az utcán. Ott vagyok én rövidnadrágban és pólóingben, és aztán ott vannak az igavonó barmok. A férfiak teljesen beleizzadtak gyűrött öltönyükbe, a nők pedig nevetségesek a legújabb divat szerinti ruhájukban. Gyerünk, vedd meg azt az új kocsit, vegyél egy „szép” házat. Csináljátok csak, de ez nem nekem való.
Forrás: Why Work?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése