2011. január 31., hétfő

Eszi a fene a végeket

Folytatódik Székelyföld elrománosítása
A végeken mindenhol eszi  a Székelyföldet a fene. Balassi híres Egy  katonaének című versében még úgy fogalmaz: Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?”, mára azonban eme végek feladni látszanak a harcot. Ostromzóna, kontakt-terület: ismerős kifejezések, ugye? Úgy tűnik, a végeknek elegük van az ostromállapotból: megadják magukat. A Székelyföldön élő közel 800 ezer magyar falusi környezete, kompaktsága kevésbé változott az utóbbi évtizedekben, de a nagyobb városokban (Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely) a regáti és moldvai románok tömeges betelepedése miatt a magyarok aránya 65–75%-ra csökkent. Csíkszeredába csak az utóbbi 10 évben 8 ezer románt telepítettek. Marosvásárhelyen ma már csak a lakosság körülbelül fele magyar, mert a nyolcvanas években több mint 20 ezer román jött ide.

A Székelyföldhöz csatlakozik a Barcaság (Brassó és Hétfalu vidékének) közel 100 ezres magyarsága, jelentős részük székelyföldi származású, közéjük és a szászok közé folyamatosan beékelődnek a románok. Székelyföld keleti és észak-keleti részei népességének történetével legátfogóbban Kölönte Béla foglalkozott, aki tanulmányában leírja, hogy a románság a XVII. század közepétől kezdett beszivárogni Gyergyóba, ahol a havasokban pásztorokként telepedtek le. Csík-, Gyergyó- és Kászonszék vezetői eleinte keményen rendelkeztek a letelepedésük és befogadásuk ellen. A XVII. század végén már tömegesen jöttek be, mert jobb megélhetést és békésebb életkörülményeket találtak itt. Különösen a szárhegyi nagybirtokos Lázár család a Gyergyóban szétszórtan fekvő részbirtokaira, mint zselléreket kitelepítette. Ennek lett egyik eredménye Vasláb, amelynek lakói – dacára a tiszta székely környezetnek – a mai napig megtartották román nyelvüket, viseletüket és népszokásaikat. 
Ditró község külső területein a földnélküli moldovaiak alkalmazása elrománosította a kisebbségbe került székelyeket, Várhegy, Várhegyalja, Gödé, míg a volt gyepűsávon Holló, Bélbor, Tölgyes, Békás, Zsedánpatak, Domuk, Salamás és Hódos falvakat. 
Vámszer Géza kutatásai szerint Csíkszék keleti részén, a moldvai határ mentén létezett egy kb. 30-50 km széles gyepű határsáv, ahol a XVII. század végéig állandó települések nem alakultak ki, csak azután, az erőteljes román betelepedéssel. 
Egy hágótői származású székelyudvarhelyi asszony elmondta, hogy édesapja is román származású, de elmagyarosodott, viszont északabbra fordított a helyzet, az ottani kisebb falvakban a székelyek románosodtak el. A XVI-XVII. század zavaros, éhínségekkel, pestisjárvánnyal és háborús veszteségekkel meggyengült Gyergyó peremvidékére, a lakatlan erdős-hegyes területekre többségükben moldvai és erdélyi román telepesek, de székelyek is kiköltöztek és keveredtek. A XVI. század közepén létesült Maroshévíz (régebben Gyergyótoplica), kb. a XVII. század végén Vasláb, a XVIII. század elején Tölgyes, Holló a XVIII. század végén, Marosfő a XIX. Század elején, stb. 

A délnyugati tengely

Egy tipikus példa Székelyföld délnyugati pereméről: Héjjasfalva, Fehéregyháza. Elvileg a történelmi Keresztúr-fiszék részei lennének, sajnos azonban teljesen elveszítették a kötődést, a Székelyföldhöz való szerves tartozást. És ezzel megpecsételődni látszik sorsuk. Most még majdnem magyarok, de a románosodási (cigányosodási?) folyamat erőteljesen felgyorsulni látszik. Elég, ha csak azt mondom, a fiatalság nem a keresztúri magyar iskolákba, hanem a segesvári román iskolákba jár (pedig a távolság egyforma), a vegyes házasságok teljesen elfogadottak, az ügyintézés a polgármesteri hivatalban román nyelvű. És ami a legfájóbb: a magyarság kezdi román akcentussal beszélni a magyar nyelvet. Tudják, miről beszélek, ugye? A hanghordozás „éneklőssé” válik, a szóhangsúly az első helyett a másodikra kerül… És már lélekben sem magyarok igazán. Számszerűségükben még elég sokan vannak – per pillanat még többségben vannak  Héjjasfalván is, Fehéregyházán is, de a morális veresége rég elfogadták. Csak élni akarnak, nem magyarul élni. Akiknek az így kialakuló élettér nem tetszik, sokan beköltöznek városra, de ismét csak nem Keresztúrt választják, hanem Segesvárt. Nagy problémája Székelyföld peremvidékének az, hogy szászok kitelepedése után keletkezett űrt kihasználva, románok és cigányok telepedtek le a kontaktzónába. És „rágják” a Székelyföldet.

Patakból ér lettünk 
Ha Kolozsvár irányába utazunk, vagy jövünk, mindig szemünk elé kerül a Maros partján álló négyzet alakú, sarkain bástyákkal megerősített várkastély, amely a 16. században épült. I. Rákóczi György 1650 körül átépíttette.  1910-ben 2109 lakosából 1498 magyar és 595 román volt. Napjainkra a lakosság aránya megfordult. 1992-ben 5954 lakosából 4208 román, 1379 magyar, 352 cigány és 13 német volt. Radnóton járunk.
Balázs Imre helybéli lakos szerint az aránymegváltozás a hőerőmű építésével kezdődött. A hatvanas évek elején az ország minden sarkából toboroztak munkaerőt a telepre, ekkor kezdődött meg a panellakások építése is, az idecsábított családok számára. Ezzel egy időben beindult a középiskola, az energetikai technikum, ahol román nyelven zajlott a felvételi, ezért a magyarok simán kiestek. Ez volt a kezdet, majd Gheorghe Gheorghiu-Dej halálát követően az volt a politika, hogy lehetőleg román szakembereket vegyenek fel. Szemszúrásból magyarokat is alkalmaztak, de legtöbbjük hamar elment a településről. A radnóti középiskolában évtizedeken keresztül párhuzamosan volt magyar és román osztály, mára ez teljesen elsorvadt, csak I-VIII. osztály van, de félő, hogy jövőben már nem indul első osztály. Kifogytunk a magyar gyermekekből. A kijelölt „nemzeti politikának” köszönhetően, aki tehette és tehetséges volt, elment, nem is jött vissza, sajnos, a törzsgyökeres radnótiak sem, akik viszont jöttek, azok egy része beilleszkedett, a másik része továbbállt. Mint mindenütt a szórványban, itt is jellemző a beolvadás, tudni kell, hogy 1919 óta itt nem volt magyar világ. Az emberekben generációkon keresztül már benne van a félelem, a szülők nem szólnak bele a szerelembe, ezt követi majd a nyelv kiszorulása. Ismerek olyan családot, ahol az anyuka magyar, két gyereket nevel egyedül, de mind a kettővel románul beszélget. Olyan is van, hogy a román vej miatt az egész család románul beszél. Ebből kifolyólag egyre romlik az anyanyelv, identitástudat még van, de nincs kellő hozzáállás és méltóság, hogy ezt vállalják. A kilencvenes években az RMDSZ megjelenése összefogta a magyarságot, de látva, hogy nem kellőképpen képviselik érdekeinket a parlamentben, nagy lett a kiábrándultság, a patakból ér lettünk, mondja Balázs Imre. 
Balázs Árpád, Fülöp D. Dénes, Zsidó Ferenc

2011. január 27., csütörtök

2011. január 23., vasárnap

Mikor lesz jó világ Székelyföldön?



Amikor a román pártok felkérik a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy 

a következő kongresszust a román parlament épületében tartsák.


Amikor a szavazópolgárok felébrednek és leszoknak a tulipán imádatáról.


Amikor a diákoknak kötelezően vizsgázniuk kell székely rovásírásból az összes székelyföldi egyetemen.


Amikor magyarországi vendégmunkások építik a székelyföldi 
házakat, mialatt mi a Balatonon nyaralunk.


Amikor a Cserehátra erőszakosan betelepített apácák bocsánatot kérnek, és önként átadják a svájci adományokból épített, kolostorrá alakított épületet eredeti rendeltetése szerint az udvarhelyszéki fogyatékos gyermekeknek.


Amikor a sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi és 
székelyudvarhelyi rendőrség közös közleményben követeli, hogy 
épületük homlokzatára a magyar zászló mellé kitűzhessék a székely
zászlót is.


Amikor március 15-én 20 forintért vásárolnak magyar kokárdát a
székelyföldi románok, mint velünk békésen együtt élő kisebbség.

Amikor a román TIR-sofőrök székelyföldi autópálya-matricát 
vásárolnak Kökösnél, a nagy parkolóban.




FORRa's
Fülöp D. Dénes

2011. január 20., csütörtök

GAZDAGSÁG ÉS SZEGÉNYSÉG

Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen.
Mégis ő a legvidámabb teremtés.
Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem
fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, és igazad van. A rigónak valóban
könnyű. Ő mais úgy él, ahogy Isten annak idején elindította az első rigót. Mi nem úgy élünk.
Az első ember nem tudta még, mi a vagyon. Es hiszem, hogy boldog volt mégis.
Pedig az első ember nehezen élt. Gondold csak el. Bunkóval védekezett a vadállatok ellen.
Bőrüket maga húzta le, maga készített ruhát és lábbelit belőlük. Barlangban lakott és mohán
aludt. Nem volt villanyvilágítása. Semmije sem volt. Mégis, azt hiszem, szerette az életet.
Örvendett a szélnek és a napnak. A levegőnek. Annak, hogy egészséges, és ha fáradt volt,
annak, hogy lefekhet a mohára pihenni. Örvendett az izmainak és mosolygott, ha pillangó
szállt előtte. Ha gyümölcsökkel megrakodva tért haza összkomfort nélküli barlangjába, ha
bunkója egy vadat leütött: gazdagnak érezte magát. És mert gazdagnak érezte magát, gazdag
is volt.
Erről eszembe jut, hogy ismertem embereket, akik palotában laktak, naponta új ruhát
vehettek magukra, azt ettek, ami eszükbe jutott, halomban állt körülöttük a vagyon, gyáraik
voltak és bankbetétjeik és mégis folyamatosan töprengtek, törték a fejüket, beleőszültek a
gondba, mert mindenáron azt akarták, hogy még többjük legyen. Voltak ugyanis emberek,
akiknek még több gyáruk volt és még több bankbetétjük. Szegényeknek érezték magukat azok
mellett, és mivel szegényeknek érezték magukat, szegények is voltak.
Pedig mondom, palotában laktak. Sokkal több szobában, mint amennyit egyáltalán
használni tudtak volna. Villanyvilágításuk volt és fürdőszobájuk, nem is egy. Nem zárták le
soha a villanyukat és a fürdőszobában bármikor folyt a melegvíz, csak meg kellett nyitni egy
csapot. Télen központi fűtés őrizte az egyforma meleget és nem volt soha szénhiány. Rádiójuk
volt és gramofonjuk, rengeteg sok lemezzel. Ebédlőben ettek, finom porcelánon, ezüst
evőeszközzel. Cselédek szolgálták ki őket. Nem kellett se fát vágjanak, se vizet hordjanak, se
edényt mosogassanak, se főzzenek, se seperjenek, se cipőt takarítsanak: mindezt
megcsinálták helyettük mások. Olyan ruhába öltöztek, amilyenbe jólesett. Az utcákon, ahol
jártak, tele voltak a boltok kirakatai mindenféle szép holmival és minden eladó volt. Minden
boltba bemehettek és mindent megvásárolhattak, ami csak szemüknek megtetszett. Amikor
eszükbe jutott, elmehettek a színházakba és a hangversenyekre. Kényelmes autók röpítették
őket és utazhattak és nem kellett soha, sehol sorba álljanak.
Mégis szegények voltak. Nem értek rá örvendeni a napfénynek, a víznek, a levegőnek, a
virágoknak, az ételnek. Nem értek rá egyszerűen, mert éjjel-nappal gondok között futkostak,
hogy miképpen szerezhetnének még több pénzt. Mert ami volt, azt kevésnek érezték. És amit
7az ember kevésnek érez, az valóban kevés is.
Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra és az ősemberre. Gondolj arra, hogy meztelenül
jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a
Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul
másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik
benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit
otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával,
cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek,
a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van
öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény.
Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj
vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni!
Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója,
madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Sajnos, embere is van.
Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből
csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.
Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz:
gazdag lehetsz.

2011. január 12., szerda

A mainstream média lélektana


Free Blog Counter