Harcosok könyve

Arról, hogy az igazság a jobb kezünkig terjed

Sose keresd az igazságot. Nem a te feladatod, nem a harcosok feladata ez.

Elég annyit tudni erről: a létezés önmagában igazságtalan. Az élet igazságtalanságok sorozata.

Csak az maradhat igazságosnak, ki lemond életéről – ez az ember pedig meghal. Az ilyen ember áldozat – az áldozat igazsága pedig semmit nem jelent.

Az élet megköveteli és feltételezi az igazságtalanságot – az életért ugyanis ölni kell, és ez a legnagyobb igazságtalanság. De, még egyszer mondom: az élet nem az igazságról szól. Az igazán jó harcosok, a vezérek és uralkodók pedig azt is tudják: az igazságnak semmi köze az emberi élethez.

Az élet önmagában értéktelen, mert nem tarthatjuk kezünkben: az okosabb, ravaszabb, erősebb, tapasztaltabb harcos, vagy egyszerűen csak a balszerencse is elragadhatja tőlünk. A halál pillanatában pedig, ha van még rá ideje, mindenki arra gondol: igazságtalan a halál, és különösképpen igazságtalan az, hogy mi is meghalunk, mert többé nem akad hozzánk fogható.

Igazság a földi létezésben nincs; és igaza mindig a túlélőnek van.

Egyesek szerint az élet utáni élet, az örök örömek földje, az üdvözülés mind-mind az istenek vigasza: kegyes csalás, mellyel képessé tesznek az igazságtalanság elviselésére. Talán így is van.

De talán mégiscsak létezik jutalom az elszenvedett igazságtalanságért: hiszen mindennek párja és ellenpárja van a világon: fény és árnyék az élet. És ha valaminek a hiánya létezik, akkor léteznie kell a valaminek is.

A fontos azonban nem ez, hanem az, amiben hiszünk. Az ember születése pillanatától azt hiszi, boldogságra született a világra – s az emberek többsége élete végéig hisz az igazság fogalmában.



Régen, a messzi Napnyugaton és Északon, a hideg és köd országaiban a bölcsek úgy tanították, az élet határai megszabottak, lényege ismeretlen az ember számára, és kár is annak ezen töprengenie. E bölcsek szerint minden ember kézbe veheti sorsát: csupán a születés és a halál bizonyos az emberi életben, a közéjük eső részt pedig mindenki tehetsége, kedve és lehetősége szerint töltheti ki. E bölcsek, miután belefáradtak az igazság hiábavaló keresésébe, végül az emberi örömök megszerzését tekintették a legfőbb jónak: a válogatott ételeket, a szerelem gyönyörét, és mindent, ami az ember múlandó testének örömet szerezhet. Az „igazság” fogalmát és értékét pedig az emberre bízták: hadd szabja és alkalmazza saját örömei mértékéhez.

E tanítás sokáig fennállt és ma sem veszett el teljesen. Az igazság ettől fogva az öröm megszerzésének eszköze és mércéje; és külön igazsága van a gazdagnak és külön a szegénynek, külön az erősnek és külön a gyengének: mert más-más örömeik lehetősége. Van aki abban leli örömét, ha embertársát harcolni és meghalni látja, és ha teheti, erre kényszeríti azokat; a halálba menők pedig a jól végzett feladatban és a szép halálban lelnek örömet. Öröm nélkül ugyanis nem élhet az ember, sőt meghalni is könnyebb örömest.

Többet a harcosnak fölösleges erről tudnia. Akinek ereje van, öröme is van, és aki örömét töltheti, birtokában van az igazságnak.

Forrás: