Emberszem

Holnaptól százszor meggondolom, kit hívjak fel telefonon. Pedig miután az iskolában megtanították, a szó elszáll, az írás megmarad, szalonképtelen véleményeim és mondataim gyakran igyekeztem mobilba vagy drótosba sziszegni.

Holnaptól ennek vége, telefonban csak időjárásról, Mónika terebélyesedő alfeléről vagy Kiszel Tünde 2009-es falinaptárának eszmei mondanivalójáról merek csak nyugodt lélekkel beszélni. Holnaptól igyekszem agyamba tetoválni, hogy a szó elszáll, de az éterben megmarad. Hogy mire hegyez homokdűnék közt forgó bogáncshoz hasonló bevezetőm? Hát arra, hogy holnaptól minden hazai telefonszolgáltató köteles hat hónapig tárolni, honnan, mikor, kit, milyen számról hívtam, meddig beszéltünk, milyen sms-t küldtem-kaptam. Mert január 20-tól életbe lép az állítólag uniós direktívától hanyatt vágódott román törvény.

Na, ezt kapja ki Orwell! Képzeljenek bele, az ember például, felhív egy fuvarost, hogy hazaszállítson valami bútort. Megegyeznek, fuvar letésztázva, kifizetve, mindenki boldog. Igen ám, de locsoljuk meg némi kerozinnal a fantáziánkat, és képzeljük magunk elé, hogy fuvarosunk, mondjuk öt hónap és huszonkilenc nap múlva, véletlenül ráejti a fotelt a rendőrfőnök fájós bütykére. Aki, neveltetéséből eredően azonnal személyes leszámolást sejt a bútorszállításból fakadó véletlen baleset mögött. Hátha valaki bosszúból, direkt megbízta a fuvarost, hogy ejtse rá bütykére a fotelt, netalán törje ketté a lába fejét? Hupszi, előkapja telefonját, és hivatalosan becsomagolva leellenőrizteti a fuvaros összes hívását az elmúlt hat hónapra visszamenőleg. Mert előfordulhat, hogy felbukkan a listán egy általa letartóztatott, kihallgatott ember neve. De a nyomozás alatt minket is belicitálnak, akiknek öt hónap és 29 nappal korábban szállított, és kikérdeznek, volt-e okunk valamiért nemes bosszút állni a szerv bütykén.

De ez csak rák-kaki az óceán közepén ahhoz képest, ami március 15-től arrafelé leselkedik ránk. Véletlenül, nemzeti ünnepünk napjától kezdődően nagy slamasztikában pácolódnak, akik azt hiszik, a szex annyira magánügy, hogy fölösleges megosztani mással, ezért internetes oldalakon vadásznak maguknak férfit, nőt, az aktuális ízlés alapján. Március 15-től az internetszolgáltatók kötelesek hat hónapig tárolni, milyen IP-címről, mikor, milyen oldalakra másztunk fel, mennyi időt töltöttünk ott, kivel, mikor leveleztünk.

És ez már sokkal durvább, mint a rendőr bütykének esete a fuvarossal, mert az emberi jogok megsértését jelenti. Mesélhetnek nekem terrorizmus elleni védelemről, gyermekpornográfia megfékezéséről, attól a pillanattól kezdve, hogy mindannyiunkat cukrosbácsinak, terroristának, vagy potenciális bűnözőnek tekintenek egyetlen apró lépés az ártatlanság vélelmének törvényes törléséig. Vagyis oda jutunk, hogy nekünk kell a törvény előtt bizonyítanunk ártatlanságunkat, és nem a bíróságnak a mi bűnünket. Más kérdés, hogy a román joggyakorlatban ez nagyjából a kommunisták hatalomra jutásától napjainkig így működik.

A megszavazott törvényt persze „elfelejtették” népszerűsíteni, egy kedves barátom hívta fel rá most a figyelmemet, ezért született meg ez a mai főztem. Itt már szó sincs az orwelli jóslat túllihegéséről, egyre inkább igaza van, az ország, Európa, a világhatalmainak fő törekvése a hétköznapi ember állandó megfigyelése, szavainak, tetteinek regisztrálása, majd bármikori felhasználása az illető ellen. Azt sem hiszem, hogy holnaptól csak a hívás helyét, idejét regisztrálják. Nem, rögzítik a teljes beszélgetéseinket.

A térfigyelő kamerák esete csak előjáték ahhoz, ami ránk, személyiséggel, egyéniséggel, élettel megáldott emberekre még vár.

Irházi János
nyugatijelen.com

AZ OLAJVÁLSÁG ÉS VÁRHATÓ KÖVETKEZMÉNYEI

Dr. Végh László

- a válság még épp idôben jött -

A napjainkban kibontakozó olajválság, bár külsôségeiben hasonló, de alapvetôen más jellegű, mint az 1973 ôszén és 1979-ben kirobbant olajválságok. Az idôsebbek még jól emlékezhetnek az 1973 ôszén kitört arab-izraeli háborúra és az Izrael támogatójának nyilvánított nyugati országok ellen hirdetett arabolajembargóra. Az olajhiány a benzin- és gázolajárak emelkedését vonta magával. Emiatt megkezdôdött az üzemanyag felvásárlása, ami tovább növelte a hiányt, ezzel az árak még magasabbra szöktek, a pánik tovább fokozódott, és így tovább. Az öngerjesztô folyamat ahhoz vezetett, hogy 1973 ôszén a nyersolaj ára a hordónkénti 9 dollárról 36 dollárra emelkedett (1996-os dollárban számolva). Ez az ár évekig artható volt, sôt, 1979-ben, a két nagy olajtermelô, Irak és Irán háborúja során újabb olajárrobbanás sújtotta a világgazdaságot, a nyersolaj ára hosszabb idôre hordónként 50 dollár fölé kúszott. Az 1973-as és 1979-es olajárrobbanások nem azért következtek be, mert nem volt elég olaj, egyszerűen azon alapultak, hogy az olajforrások és olajtartalékok zöme egy helyen, a Perzsa-öböl körzetében találhatók és ez bizonytalanná tehette a világ olajellátását.

A mostani olajválság viszont már annak a jele, hogy a világ olajbányászata lehetôségei határához közeledik. A gyorsan növekvô világgazdaság olajszükséglete ez évtôl fogva már nem vagy alig fedezhetô. A válság közvetlen oka az, hogy két évvel ezelôtt a távol-keleti gazdasági válság miatt kevesebb olajra volt szükség és ezért az olaj világpiacán túlkínálat keletkezett. Az árak 1998 végén hordónként 10 dollárkörüli értékre estek vissza, ami ahhoz vezetett, hogy kevesebbet ruháztak be az olajiparba, kevesebb új kutat fúrtak és feladtak olyan olajmezôket, amelyek túl drágán termeltek. Azóta viszont az olaj iránti kereslet a világgazdaság gyors növekedése miatt folyamatosan nô és az árak is egyre emelkednek. Annyira, hogy mostanra a kereslet nem elégíthetô ki. A finomítók tartalékai világszerte a mélyponton vannak és ahogy a hírek tudatják, számos helyen pánikszerű felvásárlás kezdôdött. Jogos a feltevés, hogy a jelenlegi 35 dollár körüli olajárat sem az OPEC termelésnövelô határozatai, sôt még az USA stratégiai tartalékainak a felszabadítása sem tudja letörni. Hosszabb távon, vagy akár már az idén is további komolyabb áremelkedésre számíthatunk.

Józan becslések szerint - melyek az ezévi olajválságot évekkel ezelôtt megjósló geológusoktól származnak - a világ olajtermelési képességének határát 2005-ben éri el, ekkor jutunk el a termelés évenkénti változását leíró haranggörbe csúcsára. A csúcsérték elérése után a világ olajtermelése fokozatosan csökken. Azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi válság még éppen idôben jött, ennek köszönhetôen könnyebben tudunk váltani. A OPEC termelésének komolyabb növelése nem áll sem az erre egyedül képes Szaud-Arábia, sem a nyugati országok érdekében, mivel ez nem hozhat hosszú távú megoldást.

Ha a világgazdaság növekedésével az olajtermelés még vagy négy évig lépést tarthatott volna, akkor a csúcsteljesítmény elérése után a meredek zuhanás teljes káoszba taszíthatta volna a világgazdaságot.

Így körülbelül egy évtizednyi idô áll a világgazdaság rendelkezésére, hogy ezalatt más vágányra kerüljön át. 2010-ig nagyon komoly változások fognak történni, ám megjósolhatatlan, hogy ezek pontosan milyenek lesznek.

Az emberek nem értik, mirôl van szó. Ha tudnák, mi a valódi helyzet, akkor nem tiltakozásra, úttorlaszok építésére, hanem a hosszútávú megoldások keresésére fordítanák az energiáikat. Ugyanis az olajárak addig fognak emelkedni, amíg az olaj iránti kereslet le nem esik a kínálat szintjére.

Amint a hetvenes években, az olajár a többszörösére is emelkedhet, mert a keresletnek le kell csökkenie, mégpedig úgy, hogy bizonyos fogyasztók lemondanak a kocsijukról, energiát emésztô vállakozásukról.

Megbecsülhetjük, hogy az olajfogyasztásnak legalább 20 %-kal kell ahhoz csökkenni, hogy a világgazdaság hosszabb távon működôképes maradhasson, mert akiknek tényleg szükséges az olaj, azoknak juttatni kell. A mentôautónak, a kenyereskocsinak és a tömegközlekedésnek feltétlen

szükséges az üzemanyag. A nagyvárosok közlekedési dugóiban fuldokló személykocsik jó részének utasai meglehetnek kocsi nélkül is, fôleg ha jobb lesz a tömegközlekedés. A kormányok vétkesek, de nem abban, amivel a közvélemény vádolja ôket. A politikusok, tisztelet a kevés kivételnek, elfogadták a modern kor dogmáit, miszerint a tudomány, a technika és a piaci erôk mindenhatóak és homokba dugták a fejüket, amikor az olajkészletek kimerülésérôl esett szó. Most azonban kereken ki kell mondani, hogy nem lesz több olaj, sôt még annyi sem, amennyi most van és ezért hatalmas feladatok állnak elôttünk, óriási kihívásokkal kell szembenézni. Az ellenzékben lévôknek együtt kell működniük a döntés felelôsségét hordozó kormányzatokkal. Mert lehet ugyan a kormányzatokat támadni, akár meg is lehet ôket buktatni, azonban ez semmit sem old meg. Nem lesz vele több olaj és az emberek újabb bűnbakokat fognak találni.

Tudomásul kell vennünk, hogy a jelenlegi életmód folytatására egyelôre nincs több energia. Vannak ugyan hatalmas készletek nehézolajból, olajpalából, olajhomokból, de ezek csak nehezen, drágán, komoly környezetkárosítás árán és fôleg hosszabb idô elteltével tárhatók csak fel. Mivel az Északi-sark jege az elhasznált fosszilis tüzelôanyagok, a szén, az olaj és a gáz elégetése miatt máris megolvadt és a következô évtizedekben emiatt is kiszámíthatatlan természeti csapások fenyegetnek, a minden éghetônek az eltüzelése csak még nagyobb katasztrófákhoz vezethet. Ehelyett inkább komolyan takarékoskodnunk kell és a természetes körfolyamatok rendszeréhez illeszkedô mezôgazdasági és ipari termelési rendszereket kell kialakítanunk. Ekkor a civilizációnk fenntarthatóvá válik.

Nézzük meg, milyen tartalékaink lehetnek, milyen változások állnak elôttünk.

A multinacionális vállalatok hatalmas távolságra lévô üzemei között állandóan szállítani kell a részegységeket, félkész és kész termékeket. Miért telepíti szét a multinacionális cég a gyárait? Az olcsó munkaerô, a környezetvédelmi elôírások enyhesége és a kapott adókedvezmények miatt. Az állandó szállítás miatt a multik tevékenysége nagyon energiaigényes.Ezért az olajválság kibontakozását a multinacionális vállalatok sokaságának csôdje kíséri majd. Csak azok maradhatnak talpon, amelyeknél az energiaköltségek elenyészôek, vagy ahol valóban szükséges a határokon túlnyúló nemzetközi együttműködés. Elsôsorban az informatikával, kutató-fejlesztô tevékenységgel, távközléssel foglalkozó multinacionális vállalkozások életképesek. A többieknek gyökeresen át kell alakítani termelési és értékesítési módszereiket. Például az űdítô italokkal foglalkozó cégeknek a sűrítmények és kivonatok értékesítésére kell majd átállniuk mert így megtakarítható a palackok elôállításának valamint a szállításnak a költsége. A szénsavas italok készítéséhez visszatérhetünk az autószifon korszerűbb változataihoz. A gépkocsigyártók közül csak azok maradnak piacképesek, amelyek száz kilométeren 3 liternél kevesebbet fogyasztó népautók elôállítására lesznek képesek. Válságba kerül a autózásra építô iparágak és szolgáltatások sokasága, például a megamarketek hálózata is, ugyanis az embereknek egyre kevesebb pénze lesz arra, hogy kocsival járjanak a mamutüzletekbe vásárolni. A változások szinte valamennyi ember munkáját érinteni fogják, mindenkinek alkalmazkodnia kell az új követelményekhez.

Nem kell arra gondolnunk, hogy az ötven évvel ezelôtti életmód tér majd vissza. A globalizálódó világ hatalmas tudományos-műszaki alapot teremtett ahhoz, hogy ugyan komoly megrázkódtatások árán, de úgymond elôre meneküljünk. A fogyasztói társadalom összeroppanása nem tekinthetô feldolgozhatatlan csapásnak. Az átalakulás hatalmas alkotó energiákat szabadít fel, az életünk sokkal emberibbé, élhetôbbé válhat. A mai hajszás fogyasztói életmód, amelyet a reklámokra, kereskedelmi televiziókra épített, emberektôl mélységesen idegen értékeket hirdetô és ezért is fenntarthatatlan rendszeren alapul, egyébként is összeomlana, nem kár érte. A tudomány, a technika és a szellemi értékek felé forduló ember nem egymást kizáróak, hanem egymást erôsítôek. A világméretű válságból való kilábalás alapvetô eleme a fogyasztói társadalmak humanizálása, a szellemi értékekre való nevelés és ezáltal az emberhez méltó élet felmutatása. Ez a folyamat már a mostani olajválság kirobbanása elôtt beindult, beteljesítése egyben civilizációnk túlélésének is kulcseleme.

Forras

Jelen és jövő

Ludányi-Horváth Attila

(Közgazda-elemzőként mindenek előtt megértést kérek az előadás sajátos szerkezete, a számos idézet miatt, de az elemző – munkája során – jobbára „hozott anyagból” dolgozik. Az idézetek kettős célt szolgálnak: egyrészt a gondolatok - szerzőjük általi - pontos megfogalmazását, másrészt annak megjelenítését, hogy a népesedési probléma az egész ún. „nyugati világ” általános, mégpedig értékrendjével összefüggő gondja. Tekintsük az idézeteket építőkockáknak, melyekből fölépül mondandónk háza!)

Tokay Rozália elnök asszony „A konferencia ajánlása” c. anyagban így fogalmaz: „ (...) ifjúsági konferenciánk központi kérdése a nemzetépítő munka. Ennek vállalásáról, végzéséről és védelméről szeretnénk beszélni, gondolkodni és terveket szőni.(...)” Erre teszünk most is kísérletet, eme előadás során.

1./ Helyzetjelentés (a tünetek)

(Hallgassuk meg Pálffy István híres jegyzetét, „Az én hazám” címűt, amely többet mond minden statisztikai adatnál... /hanganyag a Kossuth Rádió sorozatából/!)

„Miként sodródtunk ilyen veszélybe?” - kérdezi Pálffy e ragyogó látlelet közben, s vele együtt mi is ezt kérdezhetnénk, ha már nem tudnánk rá a választ.

Tömören összefoglalva: alapvetően anyagi-pénzügyi, erkölcsi és hitbéli gátló-leépítő tényezők miatt „ment el a kedve” az ún. nyugati kultúrkör népeinek az utódvállalástól, szakszerűen: önmaga reprodukálásától. A magyar nép számára ezt a tendenciát csak erősítette a huszadik századbeli ún. „trianoni magyar sors”.

Köztudomású, hogy – közvetlen és közvetett – önpusztításban „élen jár” a magyar nemzet: öngyilkosságban, magzatelhajtásban, heveny alkoholizálásból fakadó betegségek okozta elhalálozásban évtizedek óta világbajnokok, de legalábbis „dobogósok” vagyunk. (Az alkohol által okozott betegségek következtében ma Magyarországon naponta száznál több ember hal meg!!! /Lánchíd Rádió, 2008. 08. 08./) Nem sokkal jobb a helyzet a magyar kisebbség által lakott Kárpát-medencei területeken sem. A témakör talán legavatottabb és -elkötelezettebb ismerőjét, Fekete Gyula író-közgazdászt kell segítségül hívnunk a drámai helyzet érzékeltetésére. Már 1992-ben megjelent a „Véreim, magyar kannibálok!”, igencsak kifejező c. könyve („Vádirat a jövő megrablásáról” alcímmel), melyben jelzi, hogy immár „negyedszázad óta készül” a kötet megírására (1967 óta!!!). Vezéraxiómája: „Az emberi lét első számú és legmagasabb rendű törvénye: az élet fenntartásának és továbbadásának a parancsa, szüksége, kötelessége”, amit Ady Endre tömören csak így összegzett: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az élet él és élni akar. /5/” Az író-közgazdász Feketének legutóbb a Hitel 2007. júliusi számában jelent meg nagy, e témát végső formába öntő aggodalmas írása (EUROPA S. O. S.). Ennek kapcsán ír a kiváló Bognár József keményen őszinte cikket „Fekete Gyula tragikus győzelme” címmel /6/. Ebben hitet tesz a fenti vezéraxióma érvényessége mellett, majd taglalja: „A közgazdaság-tudomány klasszikusai (Malthus, Ricardo, Smith) már jó kétszáz éve kifejtették, hogy a munkabérnek fedeznie kell a munkaerő napi és távlati újratermelésének a költségeit a kor színvonalán. Tehát nemcsak a munkást illeti meg a munkabér, de a családját is. Ez a nézet azóta is érvényes. De az elmúlt kétszáz évben elsikkadt a munkabérnek a családra jutó része. A kommunista rendszer egyszerűen elvette, mondván, hogy a társadalom majd gondoskodik a gyerekekről. A nyugati világban – majd újabban nálunk is – egyre elfogadottabbá vált az a felfogás, hogy a munkabér kizárólag azé, aki megdolgozott érte. Ehhez asszisztál az állam, a média. A gyerek pedig hobby, magánügy és teher a társadalom nyakán... Európában az élet és a halál kultúrája csap össze, és már az életellenes erőké a főszerep... A többségnek túl kell élni! Ez az elsődleges alaptörvény, amely semminek, még az úgynevezett emberi jogoknak sem rendelhető alá. Sőt éppen fordítva! Ennek kellene minden más törvényt alávetni.” Ezután a szerző így folytatja: „A mai trend folytatódása esetén a végső pusztulás lesz földrészünk népeinek sorsa. A már betelepült nyolcvanmillió idegenről majd egyszer valakik úgy beszélnek, mint Európa első új hódítóiról, gyarmatosítóiról... Az észak-amerikai indiánok kiirtását főleg a 'tüzes vízzel' érték el. Nekünk a liberális életszemlélet a tüzes víz...” Végül a megoldás keresése során Bognár ekképp tűnődik: „Van-e még kiút ebből a helyzetből? Nyilvánvalóan először az agyakban kellene rendet teremteni. Ki kellene pucolni a közéletből, a médiából a káros tanok hirdetőit. A legcsekélyebb kompromisszum sem köthető velük. Totális pusztulásunk egyik oka éppen a jó szándékú tisztességes hülyék kompromisszumkészsége a halál ügynökeivel.” A cikk vége könyörtelenül rámutat a lényegi, a jelenségek mögötti összefüggésekre: „Mostani klímaváltozásunknak, negyvennégy fokos tikkasztó nyarunknak fő okozója szintén a liberalizmus egyik fő vívmánya: az egyéni érdek mindenek fölé emelése, a tőke teljhatalma, a profit diadala az emberi felett – esetünkben az úgymond haladást szolgáló növekvő gazdaság kérlelhetetlenül gyilkos modellje által. Lesz-e vajon a távoli jövendőben magyarul tudó, olvasni is képes nemzedék, amely elégtételt adhatna Fekete Gyulának?”

És máris itt vagyunk a döbbenetes ok-okozat láncolatnál: az élet egyszerű újratermelését is ellehetetlenítő elosztási viszonyoknál, az emberi tényezőnél mint akadálynál.

2./ Értékelés (a valós helyzet)

Az életellenes elosztási viszonyok – mint emberi tényező – mellett egyre jobban nehezítik a helyzetet egyes természeti tényezők. A magyarországi helyzetet – annak alakulását - talán Végh László atomfizikus-természettudós publikációi tükrözik a leghívebben. Míg 1999-ben „Fenntartható fejlődés” címmel jelentette meg egyetemi előadásainak kiérlelt kötetét, addig 2005-ben már a sokkal szigorúbb című, komoly gondokat sejtető „Fenntartható élet a Földön” c. ragyogó munkájában aggódik a földi élet továbbvitelének szűkülő lehetőségei miatt (szó sincs fejlődésről!). Már a könyve elején igen konkrétan fogalmaz: „Mára... az ember és a természet kapcsolata válságosra fordult. A válság oka, hogy az ember által létrehozott és fenntartott gazdasági rendszer már régen nem az ember javát szolgálja, hanem alkotója ellen fordulva, az embert teszi a rendszer szolgájává. Mivel e gazdaság elpusztítja az embert éltető természetes környezetet, majd a fogyasztói társadalmat követő kőkorszakba, végromlásba taszíthatja az emberiség túlélő maradékát is. Hamarosan, akár egy évtizeden belül eldől, hogy az emberiségnek a válságot felismerő és cselekedni képes része tud-e illeszkedni a természet rendjéhez és így fennmaradhat-e. Elsősorban az ember eltévelyedése a ránk törő válság oka. Nem vagyunk elég tudatosak, pedig... a sötétben botorkáló, egyik napról a másikra élő emberre a természet törvényei szerint elrendelt végzet vár.”

A szerző könyvének fejezetcímei önmagukért beszélnek: „A társadalom, mint rendszer”, „A zsarnokság”, „Az eltompítás rendszere”, „Az okos és a bölcs”, „Szabadság és hit”, „Harc az erőforrásokért: világgyarmatosítás”, „Elöregedés és népességcsökkenés”. Ez utóbbi fejezetet zárja a szerző az alábbi gondolatmenettel: „ ...a bevándorlás súlyos válságok forrása is lehet, ha egy idő után kiderül, a bevándorlók nem képesek vagy nem is akarnak beolvadni a befogadó társadalomba. Észre kell venni, hogy a gazdag társadalmak népességcsökkenési válságának alapvető oka nem az anyagiak hiánya, hanem jövőképüké, a jövő kilátástalansága.”

De jó hírünk is van: talán vehetjük biztató sorsüzenetnek a könyv végén szereplő gondolatot: „Nemcsak a kedvezőbb természeti adottságok miatt a Kárpát-medence lakói várhatóan könnyebben alkalmazkodnak majd az erőforrás-hiányos világhoz, mint Nyugat-Európa népei. Nálunk az idősebbek még jól emlékezhetnek a falun a múlt század hatvanas éveinek elejéig követett, a természethez sokkal jobban illeszkedő életmódra.”

Al Gore egykori USA-elnökjelölt, Nobel-békedíjas természetvédő jegyzi a „Kellemetlen igazság” c., „A bolygónkat fenyegető globális felmelegedés, és leküzdésének lehetőségei” alcímű nagyszabású munkát, amely 2006-ban jelent meg hazánkban. Ennek a műnek kiemelkedő, egyben igencsak jellemző, összefoglaló jelentőségű fejezetcíme: „Civilizációnk és a Föld példa nélküli és hatalmas összeütközésének tanúi vagyunk.” Azt, hogy úgymond a 24. óra utolsó perceinél járunk, egy 1936-os Winston Churchill-idézettel érzékelteti: „A halogatás, a félmegoldások, a megnyugtató és félrevezető fortélyok, a késlekedés ideje lejárt. Most a következmények időszakába lépünk.”

Elképesztő módon illeszkedik a vészjelzések sorába az ókori azték és maja kultúra – a csillagászat, a naptárkészítés tudósainak - üzenete. Az azték naptár tanúsága szerint az Ötödik – hitük szerint az utolsó - Nap korában élünk, amelyet négy pusztító földi kataklizma előzött meg (óriásmeteor, szél, tűz és víz volt a korábbi pusztulások okozója – ebben a sorrendben). Áldozatokkal, imádsággal próbálták az indiánok a Nap felkeltét-”újraéledését” elősegíteni, tudva tudván, milyen törékeny a természet rendje.

Feltétlen említést érdemel még Patrick J. Buchanan: A Nyugat halála c. könyve /7/, melynek alcíme is sokkoló: „Hogyan veszélyezteti a kihaló népesség és a bevándorlók inváziója országunkat és civilizációnkat”. Könyvét ilyen fejezetcímek jellemzik, mint: „Veszélyeztetett faj”, „Hová tűntek a gyermekek?”, „A közelgő nagy bevándorlás”, „A megfélemlített többség”. Buchanan-t komolyan kell venni, hiszen három eddigi amerikai elnöknek volt tanácsadója, illetve ő maga is háromszor indult az elnökválasztáson. A könyv hátsó borítóján az alábbi összefoglaló gondolatok olvashatók: „Európában és az Egyesült Államokban egyre csökkennek a születési mutatók, ami az afrikai, ázsiai és latin-amerikai népességrobbanással párosulva a világhatalomban végbemenő kataklizmaszerű változáshoz vezet, minthogy az ellenőrizetlen bevándorlás minden nyugati országot és nemzetet eláraszt és részekre szakít... /a könyv/ feltárja annak részleteit, hogyan tűnik el a Földről egy civilizáció, kultúra és erkölcsi rend, és egy új világrendet vetít előre, amely szörnyű következményekkel jár szabadságunk, hitünk és keresztény kultúránk kiválósága szempontjából.”

3./ Oknyomozás (miért tartunk ott, ahol...)

A Kárpát-haza szervesen illeszkedik a fent leírt világfolyamatokba, mégpedig – éppen XX. századi történelme folyományaként - rendkívül kiszolgáltatott módon (a trianoni-párizsi diktátumrendszer kedvezményezettjei is ki voltak szolgáltatva, csak éppen a nagyhatalmi játszmák előnyeit élvezhették, korlátozott szinten, bizonyos mértékig természetellenes fejlődési pályára állítva). A Trianon utáni „maradék-Magyarország” már a diktátum utáni első évtizedben is emberfeletti teljesítményt nyújtott; minden érdeklődőnek javasolható a Budapesti Hírlap egykori, 1931 Húsvétjára megjelent ajándék-albumának, egy ragyogó összefoglaló-értékelő munkának az áttanulmányozása /8/. Bemutatja, hogy a kis ország újjászervezte életét: közigazgatását, gazdaságát, közlekedését stb., és 1930-ra – legalábbis fajlagosan – a legtöbb téren elérte, illetve meghaladta az utolsó békeév (1913.) eredményeit. De hiába volt a nagyszerű teljesítmény, jött a világgazdasági válság, és „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk” - ismét hatalmas demográfiai űr az eredmény. Ezt csak tetézte a Don-kanyar s a többi második világháborús veszteség (pl. „málenykij robot” címen tízezrek pusztulása szovjet hadifogságban). A párizsi békediktátum (1947.), a visszatért területek újbóli elvesztése a magyarság legnagyobb részére szintén lesújtó hatással járt. Közismert, hogy a szovjet megszálló csapatoknak tíz év után (1955-ben) ki kellett volna vonulniuk; ennek elkerülésére mozgatta a szálakat, provokált ügynökei révén az akkori KGB és a legfelsőbb szovjet politika. Eredmény: vérbe fojtott népfelkelés, illetve szabadságharc, kétszázezer disszidens (váratlan, hatalmas demográfiai és kulturális /főleg nemzeti értékrendű értelmiségiek emigráltak/, valamint genetikai veszteség!) és kerékbe tört hazai életek további százezrei. Nemcsak költői a kérdés: vajon kinek van ilyen körülmények között derűlátása, boldog jövőt idéző víziója, amelynek alapján jó szívvel vállalná a minimális népszaporulathoz kellő családonkénti 3 gyermeket?!

Ráadásul a „szocialista szociológusok” pontosan ismerték a társadalmi rendszerek és alrendszerek működését, tudták, hogy a kultúrát, a tartást, a jellemet, a gerincességet a nagyszülők nemzedéke örökíti át az unokák generációjára (a szülők a hétköznapok megélhetésével küszködnek). Nehogy már az átörökítés eredményesen mehessen végbe(!) - gondolták, és cselekedtek. Megszületett a „kislakás-program” (átlag 51-54 négyzetméteres lakások a „Kádár-kaptárnak” csúfolt tízemeletes szovjet házgyári házakban), amely sikeresen csökkentette közvetett módon a szaporodási rátát, és a nagyszülőket is eredményesen tartotta távol az unokáktól. A jövedelmi viszonyokat a hatalmi elit úgy alakította, hogy nagyobb lakást a családok többsége ne is tudjon hosszabb távon fenntartani. A vallás, a hitélet kordába szorítása, illetve üldözése, a materialista szemlélet erőszakos terjesztése megint csak elvette az emberektől a magasabb életeszményeket, és ez szintén az egészséges szaporodási ráta ellen hatott. Ilyen halmozott ellenszél-hatás láttán csak az a csoda, hogy még él magyar e tájon.

Arról, hogy mégiscsak akadtak szülők, akik vállaltak utódokat és fel is nevelték őket, Panek Zoltán /9/ kolozsvári író szavai jutnak az eszembe, aki az erdélyi élet nehézségeinek tűrését szarkasztikus humorral szemlélte: „Én például kalandvágyból maradtam itthon” - szokta volt mondogatni. Paneknak egyébként igen szigorú véleménye volt a demokráciáról; visszatérően hangoztatta, hogy „a demokrácia nem más, mint az ostoba többség uralma az értelmes kisebbség felett, és amúgy is ellentétes a kozmikus renddel, hiszen a nagyvilág hierarchikus berendezkedésű. Ráadásul demokratikus úton könnyen lehet hozni életellenes törvényt is, ami viszont megengedhetetlen.” Síkra szállt azért is, hogy a legfelsőbb vezetőknek ne lehessenek személyiségi (perszonális) jogaik a szó latin értelmezése szerint, ahol a „persona” álarcot (is) jelent(het), márpedig egy vezető ne viselhessen álarcot az általa vezetettek előtt; mutassa meg magát nyíltan, ez a minimális bizalom alapja.

Tóth Zoltán József meglátása /10/ is idekívánkozik: „... a magyarságnak ma nincs jövőképe és célja sem. (Nem túlzás kijelenteni a mai helyzetet tekintve, hogy jelenje sincs.) Hogyan jutottunk idáig?” - teszi föl a kérdést, majd egy összehasonlítással meg is válaszolja: „A hagyományos szakrális világszemlélet (…) valamint a keresztény kozmológia alapján az ember célja a jó. A legfőbb jó az Isten, akinek tanítása szerint – vagyis a jóság, a szeretet útját járva – az ember saját sorsa, földi életének szentsége által, a halál után teljesedik be vagy teljesedhet ki. (…) Az új célt a szakrális létezést biztosító közösségi létéből kiszakadt egyén (individuum) önző érdeke diktálja.”

4./ Kiútkeresés és -találás (elmélet és gyakorlat)

Egyre nagyobb számban foglalkoznak kiváló tudós elmék azzal, hogy megtervezzék, mi módon menthető meg a földi élet, ezen belül főleg az emberi civilizáció ebben a mai, életellenes és természetellenes földi létben.

Jelenleg az életlehetőségek folyamatosan szűkülnek: az utóbbi 100 évben a fajok legalább harmada kihalt már, az oxigéntermelő esőerdőket (főleg Brazília és Indonézia) fokozott tempóban irtják (a pótlásul ültetett háromszoros-ötszörös darabszámú növényzet még évtizedekig nem képes pótolni a 60-80 méter magas óriás-lombkoronákat!). Az oxigéntermelő tengeri-óceáni mikroorganizmusok egészséges működését a tankhajó-balesetek nyomán vízbe kerülő, tengerfelszínen úszó mind nagyobb olajfoltok nehezítik. Az egyre sűrűbben „támadó” és mind erősebb hurrikánok, földrengések, árvizek, sárlavinák és elszabaduló erdőtüzek jelzik: a Földanya beteg, gyógyulni vágyik és jelzéseket ad; vélhetően már nem sokáig tűri felszínén az „ember” nevű provokátor faj életpusztító tevékenységét.

Emlékezzünk csak a „Mátrix” c. kultuszfilm egyik nagyjelenetére, amikor az ember formájú földönkívüli ügynök – miközben kínzással vallatja Morpheust – jellemzi az „embert” /értsd: a nyugati civilizációjú embert!/ mint az élővilág (a Világegyetem?) egy érthetetlen, félresikeredett produktumát, mint az egyetlen olyan élőlényt, amely nem képes az őt körülvevő természettel harmóniában élni, sőt: még csak kísérletet sem tesz a harmónia megteremtésére, ehelyett, vadnyugati fogalmazással, rögtön csípőből lő. Ily módon viszont – mint tudjuk – nem lehet visszaállítani a természet egyensúlyi állapotát, gyarapodását, gazdagságát.

Charles Darwin, a híres brit természettudós már 1839-ben(!) így fogalmazott: „Az őslakókat mindenhol utolérte a végzet, ahová az európaiak betették a lábukat.”

Talán még Thom Hartman – akinek eddig 17 könyve jelent meg az ökológia témájában – gondolatait érdemes ideidézni „Az ősi napfény utolsó órái” c. könyvéből /11/: „A bolygó egy élő szervezet, és mi, emberek, e hatalmas testnek csupán egy-egy sejtjét alkotjuk.” A könyv fülszövege így fogalmaz: „Ha vissza akarunk kerülni a helyes útra, gyökeresen meg kell változtatnunk szokásainkat, szervesen be kell illeszkednünk az élet körforgásába. A könyvben felvázolt változtatásokkal elültethetnénk egy új ökológia, egy új Föld magvait, mielőtt ez az életképtelen, kaotikus rendszer végleg megsemmisíti önmagát.”

A kivezető út keresése során Hartman érdekes történelmi tapasztalatokat, illetve ismereteket oszt meg velünk: „A hébereknek... egy olyan rendszerük volt, amely bizonyos időközönként helyrebillentette a társadalom ingáját... ez volt a jubileum. Minden hetedik hétéves ciklus utáni évben, vagyis ötvenévenként elengedtek minden adósságot, felszabadították a rabszolgákat, és egyenlően szétosztották a vagyont... Léteztek más biztonsági mechanizmusok is:... a király pl. nem halmozhatott fel rendkívüli mértékű vagyont, a közösség gondját viselte az özvegyeknek és az árváknak, a kereset pedig csak munkából származhatott, tőkéből nem (törvény tiltotta kamatok felszámítását)... A marxisták/kommunisták ott rontották el, hogy a vagyont a javakban, szolgáltatásokban és a tőkében mérték, tehát ezeket próbálták az irányításuk alá vonni. Nem értették meg, hogy az idősebb kultúrákban a vagyon fogalma a biztonságot, a létbiztonságot és a szentségesség mindennapi megtapasztalását takarja. Ezek minden emberi szükséglet közül a legalapvetőbbek.”

Ragyogó látleletet jelentenek korunk kórságairól Czakó Gábor művei is, különösen a „Beavatás” sorozat két könyve: „Az eldobható Föld” és a „Magánállamok” /12/. Utóbbi című írását ekképp vezeti be: „Az államok eredendően köz-társaságok, hiszen lét-okuk a nép jól-léte; a közösség védelme, az igazság érvényesítése, a javak, terhek, jogok és kötelességek méltányos elosztása. A közüdv. (…) a szent királyok életükkel feleltek népük jól-létéért (..) Az ősállam nem monarchikus, arisztokratikus, diktatórikus vagy demokratikus, mert nem hatalom, hanem uralom. Gondoskodás: a földi és égi javak arra szolgálnak, hogy szétosszák őket. Mégpedig úgy, hogy az erős nem magának oszt. (…) a vallási korszak napja egyformán sütött mindenkire, a nemzetállam a kisebbségeket az árnyékba száműzte.(…) A liberális ideológia hamarosan elszakadt a nemzetállamtól. Értelemszerűen, hiszen az egyén jogait hirdeti a közösség rovására. (…) A köz-társaságok meggyöngülése együtt járt a magántársaságok megerősödésével.

Czakó idéz két világnagyságot is, amikor így folytatja: „A modern magánállam működési elvét először Meyer Amschel Rotschild (1744-1812), a dinasztiaalapító nagy bankár határozta meg zseniális éleslátással: „engedjék meg, hogy ellenőrizhessem egy ország pénzrendszerét; hogy ki hozza törvényeit, már nem érdekel.” (…) Lincoln Ábrahám, az Egyesült Államok meggyilkolt elnöke így látta a jövőt 1863-ban(!): „A pénzhatalom béke idején élősködik a nemzeten, háborús időben pedig összeesküszik ellene. Despotikusabb, mint a monarchia, arcátlanabb, mint az autokrácia, és önzőbb, mint a bürokrácia. Olyan válság közeledtét látom a közeljövőben, amely megbénít, és arra kényszerít, hogy remegjek hazám biztonságáért. A korporációk – vagyis a magántársaságok – kerülnek uralomra és a korrupció korszaka köszönt ránk. A pénzhatalom arra törekszik, hogy fenntartsa uralmát, kihasználva az emberek előítéleteit, egészen addig, amíg a gazdagság néhány kézben halmozódik föl, és a köztársaság elpusztul.”

Czakó nem rest, levonja a következtetést: „Úgy néz ki, hogy a köz-társaságok elvesztették a háborút. A magánállamok megszállták a demokratikus intézményeket, és magukhoz vonták azok pénzügyi-gazdasági-tömegtájékoztatási-nevelési stratégiájának irányítását. (…) Az összes döntést a kor alaphelyzete, a szakadatlan növekedés kényszere csikarja ki. (…) A növekedés és a verseny Gazdaságkor két alappillére. Kiiktatásuk a rendszeren belül fogalmi képtelenség, ezért lehetetlen. (…) A jótól, a bölcsességtől elkülönült egoista hatalom... megvalósult, a kizsákmányolás, a hazugság, az igazságtalanság, a teljes erkölcstelenség társadalma is, a tömérdek háborúval, vérrel, kínzással, az ember csordalénnyé alázásával együtt. A felsőbbrendű ember helyett az önmagát minden felelősség alól fölmentő 'csandala' lett a diktátor, a bankvezér, a spekuláns, a sajtócézár.”

Nem hagyható említés nélkül a közelmúlt egyik nagy botrányt kavart írása, a Luganói Tanulmány c. könyv. Szerzője Susan George globalizációellenes aktivista, politológus, filozófus, a Globalizációs Obszervatórium alelnöke. Fiktív történettel mutatja be, hogy a tudóscsoport szerint a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszú távon nem tartható fenn. A lassú, totális pusztulás menetrendjét vázolja fel, lélegzetelállító pontossággal.

Hasonló, rendkívül részletes leleplezést írt Drábik János, a „Világdemokratúra; a hitelpénz-fasizmus világrendje”c. könyvében /13/.

De igazán büszkén említhetjük meg a „proletár költőként” lealázott, széles látókörű, zseniális József Attilát, aki így ír a pénz elfajult világáról a „Gyönyörűt láttam” c. versében, már a múlt század első harmadában(!):

„(...) Jogállamban a pénz a fegyver.
A hadviselés itt ma más.
A hős a kardot ki se rántja.
Bankó a bombarobbanás,
S mint fillér, száll szét a szilánkja (...)”.

A mi kérdésünk ezek után csak az lehet, kell-e nekünk egy ilyen világ, avagy inkább a magasabb értékek tartományába kívánjuk szervezni-rendezni hazánk, nemzetünk – a közösség – életét?! (Meddig hagyjuk-tűrjük, hogy a globalizmus erői a mi munkánk eredményéből „fegyverkeznek”, miközben hazánkat, a magyar nemzetet – kifosztása révén - „lefegyverzik”?)

A Földön vélhetően a Kárpát-haza lakói számára a legjobbak a túlélés lehetőségei, amennyiben megfogadják Végh László, Thom Hartman és a hozzájuk hasonlatosan természetes rendben, természetvédelemben gondolkodók útmutatásait. A Kárpát-medence ugyanis a Föld két túlélő-övezetének egyike (a másik a Tárim-medence Közép-Ázsiában, ahol – milyen érdekes – etnikai rokonaink, az ujgurok laknak). Mindössze arra van szükség, hogy a csődöt mondott, életellenes modellt élettámogató modellre cserélje fel a Kárpát-haza lakossága. Vegye észre: anyanyelvtől függetlenül egymásra van utalva, már a medence domborzati és vízrajzi sajátosságai miatt is. Ezt ismerték föl (és taglalták meglehetős részletességgel) azok a bölcs szlovák gondolkodók, akik 1933-ban Bécsben francia nyelven jelentették meg elképzeléseiket nyomtatott formában „A Szlovák Nemzet kiáltványa a Francia Nemzethez – Osszátok meg Csehszlovákiát!” címmel /14/. Az élettámogató gazdasági modellek is rendelkezésünkre állnak, ezek pl.: Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend /15/, Síklaky István: Létbiztonság és harmónia /16/, Drábik János: Az emberközpontú világrend /17/, és akkor még nem beszéltünk Wilhelm Röpke gazdasági hasznon túlmutató humán bölcseletéről. Van megoldás!

5./ Modellezés – rendszerek működése

„A lét tegyen rendet, ne a halál!” - írja Illyés Gyula „Óda a törvényhozókhoz” c. versében /18/.

És milyen legyen a lét rendje a halál rendjével/rendetlenségével ellentétben? - adódik rögtön a kérdés.

„Új lesz a törvény, a régi lesz az új törvény, az égi lesz az új törvény!” - dübörög Ákos dala, és kínálja számunkra a járandó utat, az igazi megoldás módját. (Hogy pocskondiázta gyűlölködve annak idején, megjelenésekor e dalt a „szabad” sajtó...)

A lét nem más, mint a különféle egymásba kapcsolódó rendszerek (kémiai, fizikai, biológiai, társadalmi, politikai, katonai stb.) rendszere.

Mi a rendszer?

Gondoljunk bele! A magyar nyelv értelmező, üzenő típusú nyelv. Tudjuk, hogy Árpád fejedelemék a hon(vissza)foglaláskor (lásd: László Gyula: Kettős honfoglalás!) Ópusztaszeren „szert ültek”. Ekkor határozták meg, milyen legyen a kozmikus rendhez igazodó e földi rend – a szer - a régi-új hazában. A papok szertartást végeznek a templomokban, hogy rend legyen a nagyvilágban. „Az ötödik elem” c. világhírű film (Bruce Willis, Milla Jovovics) valójában csak magyarul érthető-értelmezhető: a keleti világszemlélet négy közismert eleme (föld, levegő, tűz, víz) mellett csak a „szer” elemnek (azaz a szerelemnek) van valós értelme, a „love”, a „Liebe”, az „amore” és társai ébreszthetnek szép képzeteket, de üzenetük nincs! Ha van szeretet, akkor nincs éhség, mert a szer etet.

Tehát e rendszer valójában szer-szer, vagyis nagyon „feszes”, abszolút rend. (A legősibb nyelvek kezdetleges fokán a nagyon jó: jó-jó, a nagyon piros: piros-piros.)

Magyarán: anyanyelvünkben kódolva van a kozmikus rendhez való igazodás. És ezt a tudást és a belőle adódó szándékot birtokolták már hon(vissza)foglaló őseink is. Az ősi tudás ösvénye adott, most már csak járni kéne rajta...

De idézhetnénk akár a nagy francia filozófust, Rousseau-t is: „Vissza a természethez!” Azaz: a természetes rendszereken alapuló természetfilozófiához és az ezen alapuló természetjoghoz! Rousseau-nak a demokrácia által biztosítandó szabadságról is kemény véleménye van: „Az angol nép szabadnak gondolja magát, de erősen téved; csak a parlamenti képviselők megválasztásának idején szabad; mihelyt megválasztotta őket, ismét szolganép és semmit sem számít.”/19/

Elgondolkodtató az a megállapítás is, amelyet Mahathir szingapuri miniszterelnök tett az európai államfők előtt 1996-ban: „Az ázsiai értékek egyetemes értékek, az európai értékek európai értékek.” Ezzel nem kevesebbet jelentett ki, mint azt, hogy az ázsiai értékek megfelelnek a természetjognak, azaz a kozmikus (isteni) világrend emberiségre vonatkozó törvényeinek, míg az európai értékek nem, vagy csak részlegesen. /20/

6./ Teendőink

Mindenek előtt néhai Síklaky István közgazdász professzornak legyen hála, ő ugyanis „A civilizációk összecsapása – magyar szemmel” c. munkájában lefektette az alapokat. Két jellemző fejezetcíme: „A magyarság egyik 'civilizációs családja' – a nyugati civilizáció”, illetve „A magyarság másik 'civilizációs családja' – az ázsiai, konfuciánus jellegű civilizációk”. Egy következő fejezetben, a „Nemzeti civilizációnk sajátossága: a Szent Korona-tan” /21/ címűben ekképpen összegez:

„(...) igenis 'komp-ország' vagyunk, ez azonban nem valami sors-átok, hanem olyan sajátosság, amelyből történelmi feladat fakad:

Nem az a helyes stratégia, ha beolvadunk a mély, általános válságban lévő Nyugatba, átvéve – mint Huntington kifejezi – 'erkölcsi hanyatlását és a kulturális öngyilkosságát', és elszenvedve háttérhatalmától a kizsákmányolást, az anyagi jólét forrásaiból való kirekesztést.

A helyes történelmi stratégia:
- visszaszerezni politikai és gazdasági függetlenségünket, azaz kivonni magunkat a háttérhatalom uralma alól;
- visszatanulni ázsiai civilizációs rokonságunk révén öröklött erkölcsi-társadalmi erényeinket és erősíteni nálunk is az 'őshonosodást', azaz elterjeszteni igazi történelmünk ismeretét, ápolni és fejleszteni sajátos kultúránkat, évszázadokon át kifejlődött és bevált intézményrendszerünket, történelmi alkotmányunkat;
- elismerni a természetjog, a kozmikus rend törvényeit, és igazodni hozzájuk;
- példánkkal hozzásegíteni másik civilizációs rokonunkat, a Nyugatot a süllyedésből való kiemelkedéshez és a többi civilizációval való megbékéléshez.”

Mai teendőinkre, az elsajátítandó világszemléletre adott útmutató eligazítást – négy nemzedékkel ezelőtt(!) – József Attila „A Kozmosz éneke” c. versében:

„(...) Minden világ a Mérhetetlen része,
Az Isten és a Lelkek Egy-Egésze.
S szépségfáimra miért – varjak ülnek.
Minek? károgják, és én nem tudom.
S tovább kereng bolygóm a bús úton...
Igazságot gyújtván, hűs fényt az Űrnek,
/Mert az Igazság: Élet és az Út/ (…).”

Hinnünk kell, hogy tudós bölcseink kivezető utat, programot tudnak mutatni; ez adhatja meg nekünk a reményt, hogy hamarosan az egész Kárpát-hazában működik majd a szeretet. Ez a szeretet akkor tud majd hazánkban, a Kárpát-hazában kibontakozni, ha e tájat az Igazság és a Biztonság jellemzi.

Az Igazság mint abszolút érték felismertetéséhez ide kívánkoznak Grandpierre Attila édesapjáról, Endréről írt sorai: „Alapvető jogelméleti felismerése, hogy az igazsághoz való jog minden más jognál alapvetőbb (Elemi jogunk: Az igazsághoz való jog, 1996.). Az úgynevezett emberi jogok kétes értékűek, ha a hazugság, a csalárdság szolgálatában állnak. Az élet, a társadalom emberi oldalának alapja az igazsághoz való jog megteremtése és érvényre juttatása, amely ha megtörténik, az emberiség páratlan felvirágzásához vezet.” /22/ (Igazságos Mátyás királyunk okkal nagy népmesehős, számos közép-európai nép tiszteletének tárgya.)

Nemcsak Síklaky professzor ismerte föl a létbiztonság fontosságát az emberi életben, de Plenter János jogtudós alkotmányjogász is kifejti „A bizonytalanság hatalma” c. könyvében /23/: „Aki élni akar, annak rendelkeznie kell valami pénzjövedelemmel. De a jövedelem megszerzéséért valamilyen szolgáltatást kell nyújtani másoknak, akár mint alkalmazott, akár mint egyéni vállalkozó. Ezzel teljessé vált az ember rabsága a társadalomtól. De a jövedelem – másoktól kapott pénz – sohasem lehet folyamatosan biztonságos, különösen nem a modern piacgazdaságban... A modern kori civilizációban a jövedelem bizonytalansága olyan méreteket öltött, és annyira átjárja az élet minden területét, hogy ennek kapcsán már felmerülhet a jelenlegi társadalmi rend jövőjének esetleges bizonytalansága is.” Később pedig így összegez a szerző: „...az egymást követő társadalmi változások nyomán fokozatosan erősödtek az emberi élet pozitív elemei a társadalomban - egészen a képviseleti demokrácia megjelenéséig. Ez a hatalmi rendszer az egész civilizációs folyamatot megállította, sőt, retrográd irányba fordította... a képviseleti demokrácia antihumanista világának egyik súlyos következménye az értelmétől megfosztott lét.”

A fentiekben áttekintettük a legfontosabb kitörési pontokat a jelenlegi tragikus, népesedési helyzetünket alapvetően befolyásoló helyzetből. Ezek rendszerré szervezése az igazi feladatunk.

A jelenlegi magyar parlamenti pártok mind beszélnek stratégiájukról és taktikájukról, azaz az ESZKÖZ-ről, de a CÉL konkrét, netán rendszerbe állított megjelölése mindig elmarad. (Olyan ez, mintha tájékoztatást adnánk arról, hogy milyen hajóval, milyen típusú tájolóval és szextánssal hajózunk, csak a célt, a „Kincses Szigetet” nem hozzuk az érintett utasok tudomására; így aztán az nem is kérhető számon!) Márpedig nemzeti szinten csak akkor beszélhetünk megalapozottan az eszközökről, ha a cél is világos: a magyar nemzet gyarapodó továbbéltetése ősi és jelenkori kultúrájával egyetemben. Ehhez immár elkerülhetetlennek látszik a magyar nemzet létdoktrínájának (létalaptanának) a kidolgozása - először legalább is néhány száz oldalon, vázlat szinten. E doktrínának tartalmaznia kell a magyar szellemiséghez kötődő néprajzi, kulturális, történelmi, erkölcsi, sport stb. értékek „halmazát”, s ezek fizikai továbbéltetésének alapjait, megkérdőjelezhetetlenül. Ez lehet bármilyen magyar egység alapja. A magyar nemzet létszámban és minőségben gyarapodó továbbéltetése a legmagasabb rendű CÉL, aminek minden más (a cél elérését szolgáló eszköz) – államforma, alkotmány, törvénykezés, gazdaság stb. - alárendelendő!!! A magyar értékhalmaznak a tudatosítása az ifjú fejekben, annak felismerése, hogy pusztán magyarságuk miatt is kötődést jelentenek, értéket képviselnek (általában az etnodiverzitás is lehet érték!), vezethet el egy újabb nemzedéknél először a magyar „önérték-tudatosság” kialakulásához, majd ahhoz a vágyhoz, hogy eme értékeket gyarapítva kell – és érdemes is – tovább éltetni egy boldogabb jövendő generációban.

Később – de mielőbb – ezen értékek továbbéltetését célul kitűzve hozhatjuk majd a kor színvonalára Történelmi Alkotmányunkat. Tudatosodjék bennünk: volt rendszerváltásunk, szocialistáról kapitalistára. Ez (szinte) egyre megy, egyik is másik is egyaránt pusztítja a természeti környezetet. Rombolja az emelkedett eszmények szerint élni kívánó, derűs és biztató jövőképet, jövőt óhajtó embert.

Most már ÉRTÉKRENDVÁLTÁSRA van szükségünk (nemzetpusztító helyett -építő alapértékekre), és ennek a megfelelő társadalmi formában való leképeződésére, a gazdaság és a politika szakrális, kozmikus alapú rendbetételére. Csak ÉRTÉKRENDVÁLTÁST MEGVALÓSÍTÓ RENDSZERVÁLTÁS vezethet ki bennünket jelenlegi tragikus helyzetünkből. Adjon nekünk erőt a spanyol példa (menetrendje: diktatúra – köztársaság – alkotmányos monarchia): trónörökösünk ugyan nincs, de van Szent Koronánk, Történelmi Alkotmányunk, ezek értékrendje megfelel a természetes, szakrális rendnek. Jelenlegi alaptörvényünk amúgy is több szempontból „kérdőjeles”:

Egyrészt alcíme így szól: „A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege”. Elfogadhatatlan, hogy amikor már minden posztszocialista ország lecserélte elavult (szoc.) alkotmányát, hazánk még mindig a szovjet megszállás idején reánk kényszerített sztálini-weimari típusú alkotmányát toldozza-foldozza, ahelyett, hogy visszatérne az utolsó jogos helyzethez, megvalósítva a jogfolytonosságot. Nincs itt – pl. 1944. március 18. felől nézve – folyamatos mulasztásos alkotmánysértés (legalábbis 1991 júniusa, a szovjet megszállás befejeződése óta)?!

Másrészt ekképp fogalmaz a preambulum: „A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés – hazánk új alkotmányának elfogadásáig – Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja
meg:”. Miután mára mind az öt fent jelzett cél megvalósult, a jelenlegi ún. alkotmány okafogyottá vált. Itt az ideje napirendre tűzni az alkotmányozás ügyét, de mivel a jelenlegi alaptörvény alap nélkülivé vált, így pl. a nemzetgyűlés összehívásának kérdését már semmiképpen sem szabad egy „kvázi érvénytelen” alkotmány (és ezen alapuló jogszabályok) előírásai alapján megítélni.

Harmadsorban 1989-ben, az új alkotmány kihirdetésekor az hangzott el a Parlament erkélyéről Szűrös Mátyástól, hogy ezt az alkotmányt majd népszavazás által kell megerősíteni, csak ezután emelkedik jogerőre. Népszavazás viszont – nem volt.

A revolúció szó eredeti jelentése is bátoríthat bennünket: re: vissza; volar: repülni. Azaz: visszarepülés – abba a korba, amikor a szakrális vezetők (uralkodók, fejedelmek, papkirályok) felelős módon, a kozmikus, természetes rend megvalósításának szándékával irányították a reájuk bízott népet. Ez volt a REVOLÚCIÓ igazi, eredeti értelme, óhaja, és nem a forrás-forrongás-forradalom jellegű rendetlenség és felfordulás...

Itt az idő!!! Lépni kell! A tudós koponyák – a régiek és az újak, magyarok és mások – elméletben lerakták a kivezető út alapjait, most a gyakorlatba ültetés, a cselekvés ideje jött el.

A lépés elodázhatatlansága Rahel Varnhagen von Ense bölcs útmutatása nyomán érthető meg igazán: „Romlottság, és nem az értelem hiánya, ha az ember nem óhajt semmi új, számára kellemetlen gondolatot a magáévá tenni, – ostobaság, ha efféle gondolatok fölmerülnek, s az ember nem veszi észre, hogy ezek újak, - a legnagyobb gyalázat, ha mindezeket fölismeri, és mégis tagadja őket.” /24/

Amikor mindezt megértjük és ennek megfelelően cselekszünk, akkor majd pusztulóból fejlődőbe fordulnak népesedési mutatóink is, mert lesz nemes emberi élettel kecsegtető magyar jövőkép, lesz utódvállalási kedv.

7./ Zárszó

(Az erdélyi gyökerű Benedek István „Üzenet” c. írásának 9. tétele /25/ - melléklet)

(A Kossuth Rádió „Az én hazám” c. sorozatából Oberfrank Pál szövege /a jellem fontosságáról/ - hanganyag)


2008. 08. 09. Ludányi-Horváth Attila
(okleveles közgazda, nyugalmazott diplomata, elemző)

Jegyzetek:

1./ A szerző – Ludányi-Horváth Attila – vezéraforizmája. Alapja egy angolszász zoológus kutatási eredménye. Szerinte az ember esetleges kihalása – a további környezetkárosítás elmaradása miatt – jótékony hatást gyakorolna a Föld élővilágára. Ezzel szemben a hangyák kipusztulása – a kutató meglátása szerint – az egész szárazföldi élet kipusztulásához vezethetne (ugyanis a hangyák a legutolsó apró hulladékeltakarítók a tápláléklánc végén). Érdemes odafigyelnünk nekünk, embereknek is, miként szervezi életét egy ilyen fontos, „túlélőbajnok” közösség!
2./ Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár gondolata „Az én hazám” c. riportban.
3./ József Attila: „Nem én kiáltok”
4./ Dsida Jenő: Tükör előtt” c. versében mintegy az Úr sugallataként, a magyarságot érintő üzenetként fogalmazza meg ezt a gondolatot.
5./ Ady Endre: „Intés az őrzőkhöz”
6./ Demokrata, 2007. július 26.
7./ Patrick J. Buchanan: „A Nyugat halála” (Gede Testvérek Bt., Budapest, 2007.)
8./ „És mégis élünk” - Magyarország 1920-1930.
9./ Panek Zoltán erdélyi író (sírja Kolozsvárott, a Házsongárdi Temetőben) személyes közlése
10./ Tóth Zoltán József: A magyar állam metamorfózisa (Varga Tibor, 2007., magánkiadás)
11./ Tericum Kiadó, 2007.; a könyv mottója: „Ha nem tesszük meg a lehetetlent, akkor az elgondolhatatlannal kell majd szembesülnünk.” (Petra Kelly /1947-1992/, a német Zöld Párt alapítója)
12./ Czakó Gábor: Beavatás – Magánállamok (Boldog Salamon Kör, 2003.)
13./ Drábik János: Világdemokratúra (Gold Book, 2006.)
14./ Appel des Slovaques adressé a la Nation Francaise - „Divisez la Tchécoslovaquie!” (Vienne, 1933.). A hatvanoldalas könyvecske végén található térképmelléklet valósághűen tünteti fel, hogy mekkora területen laknak Csehszlovákiában - a két államalkotó népen túlmenően – a lengyelek, a magyarok, a morvák, a németek, a románok, a ruszinok és az ukránok, bemutatva, hogy ez az állam is igencsak soknemzetiségű. Elgondolkodtatóan tisztességes ábrázolás!
15./ Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend (Kétezeregy Kiadó, 2004.). Már az 1918(!) őszén megjelent 3. kiadás előszavában is reményteljesen fogalmaz a szerző az utolsó mondatban: „A természetes gazdasági rend műszakilag is felül fogja múlni a mai és a kommunista rendet.” A XX. század egyik legnagyobb közgazdásza, John Maynard Keynes pedig 1936-ban mondta azt, hogy „a jövőben többet fogunk tanulni Gesell, mint Marx szellemétől”.
16./ Síklaky István: Létbiztonság és harmónia (Egy zöld fordulat programja; A pénzuralmi rendszer alternatívája), /Éghajlat Könyvkiadó, 2003./
17./ Drábik János: Az emberközpontú világrend (A globalizmus alternatívája), /Gold Book, 2007./
18./ Illyés Gyula: „Óda a törvényhozókhoz” (Tersánszky Józsi Jenő jubileumára)
19./ Idézi Síklaky István „A civilizációk összecsapása – magyar szemmel” c. írásában (A Szent Korona népe Kelet és Nyugat között; Kapu Könyvek /ISBN 963 86564 2 5/)
20./ Lásd fenn! (19)
21./ Lásd fenn! (19 és 20)
22./ Arany Tarsoly (A hagyományőrzők lapja) 2008. június 1.
23./ Plenter János: A bizonytalanság hatalma (A népakarat kijátszása a demokrácia jogrendjében; Út a tömeges létbizonytalanságba és a modern szolgaságba), Éghajlat Könyvkiadó, 2007.
24./ Mottó, Ágoston Péter: A zsidók útja c. művéből (A Nagyváradi Társadalomtudományi Társaság kiadása; 1917.)
25./ „Szavainkban a kincs”; íródott „a romlás, a romboltatás ellen, minden visszavonó erő ellen, az ifjúságért” (Inter Leones, 1996.)


Melléklet

„Üzenem a jövő század magyar ifjúságának, hogy gondosan ügyeljen az emberi méltóságra. Ne vezesse tévútra az, hogy az emberi méltóság világszerte hanyatlóban van, nálunk is. Bújjon ki a farmernadrágból, vesse le mutatványos gönceit, öltözködjék úriember módjára. Tanuljon meg újra magyarul beszélni, szokjon le arról az éneklésről és hőbörgésről, amire a rádió és a tv jóvoltából rászokott. A magyar beszéd alapszabálya, hogy a hangsúly a szó első tagján és a mondat első szaván van. Szokjon le az ütemes tapsról és a diszkó-ordításról. Szokjon le a fölöslegesen használt idegen szavakról és a trágár beszédről.

Üzenem a jövő magyarjainak, hogy figyeljenek gondosan a történelmünkre. Tegyék alaposan latra, mit higgyenek el. A magyar történelemnek vannak dicső fejezetei és ármányos fejezetei, ne tévesszék össze a kettőt, ne ítéljenek elhamarkodottan a múltunk fölött. Mestereiket okosan válasszák meg, rostálják ki a tudatos vagy öntudatlan ámítókat. Történelmünket nem azért kell ismerni, hogy büszkék legyünk, hanem azért, hogy öntudatosak legyünk. A történelem nem csupán csaták, forradalmak, vereségek és győzelmek fölemlegetése, hanem minden alkotásunk ismerete. Művészek, tudósok, írók és költők a történelem legfőbb szereplői. Közös alkotásuk a mű: az országunk. Üzenem minden magyarnak, határainkon belül és kívül, hogy ez a mű a dolguk, az otthonuk, az értelmük. Tenni érte valamit, bár egy téglát a helyére, ez a feladat. Minden más csak magánügy.

Fordítsanak gondot a műveltségre. Szegény és kirabolt ország a miénk, egyetlen vagyona a műveltség, őrizni és gyarapítani kell.

Üzenem híveimnek és ellenségeimnek, hogy Magyarországnak – minden látszat ellenére – van jövője. Letétben annak az ifjúságnak a kezében és szívében, amelyik fölismeri, hogy mélység felé zuhanunk, és megállítja a zuhanásunkat.

Ez az ifjúság már megszületett. Harmatos lelke még gyanútlan, de amint felserdül, egészségesen gyanakvóvá válik, nem hagyja magát félrevezetni, megálljt kiált, kezébe veszi önmaga és hazája sorsát.

Ebben hiszek.”