Kérdem tőled: Szabad vagy?
Azt mondom, rabszolgák vagyunk. Mindannyian.
Kérdem tőled: Különbözöl te mindattól a sok embertől, akik titkon rabszolgáknak érzik magukat? A munkájuk rabszolgáinak, amelytől nem menekülhetnek; egy kormány rabszolgáinak, amely többé nem őket szolgálja, ám amelynek dolgozni kényszerülnek reménytelenül; egy élet rabszolgáinak, amely éppúgy kicsúszott kezeik közül, ahogyan a rohanó áramlat elsodorja a folyóba szúrt botot.
– Maga szabad ember? – kérdem egy nőtől, aki számítógép előtt ülve gépel. Egyike volt a sok száz embernek, akik megtöltötték az öt, egyenként tornateremnyi méretű szintet elborító kis fülkéket, seregnyi ember munkahelyét, ahol mindenki egy kis asztalnál dolgozott. Nem nézett fel a munkájából, amikor szóltam hozzá.
– Nincs időm beszélgetni – válaszolta a képernyőt bámulva. – Ez a számítógép rögzíti minden tevékenységemet. Ha leállok, beárul. Ha lelassítok, rám sípol. Ha kimegyek a mosdóba, feljegyzi. Ha nem készülök el a napi adagommal, a nevem a mínuszosok listájára kerül. Ha pár napig rajta marad, akkor másvalaki fog itt ülni helyettem. Gyerekeim vannak. Hogy szabad vagyok-e? Menjen innen – mondta. Mikor elindultam, még utánam kiabálta: – Ebben az országban rajtam kívül mindenki szabad.
– Maga szabad ember? – kérdeztem nemrégiben egy titkárnőtől, aki a helyi telefontársaságnál dolgozott.
– Gyűlölöm a munkámat – felelte. – A nagy leépítés óta hét ember helyett dolgozom. Akárki akármit kér, meg kell csinálnom, ráadásulazonnal, még akkor is, ha napokkal el vagyok maradva a rendes munkámmal. Néha annyira fáradt vagyok, hogy legszívesebben a padlóra kuporodnék és sírnék.
– Miért nem mond fel? – kérdeztem. – Ez egy szabad ország.
– Nem tehetem – válaszolta. – Már csak hét évem van vissza a nyugdíjig. És még a nyugdíjazás előtt is kirúghatják az embert. A múlt héten bocsátották el Melindát, aki két évvel többet dolgozott a vállalatnál, mint én, tegnap pedig felvettek helyette egy főiskolás fiatal lányt. – Aztán még úgy tette hozzá, mintha az előbb valami rosszat mondott volna: – De ez a legjobb ország a világon.
– Maga szabad ember? – kérdeztem egy munkást a betonüzemben. Lerázta kezeslábasáról a cementet, és homlokára tolta védőszemüvegét.
– Igen – felelte –, szabad vagyok. De már négy éve nem kaptunk fizetésemelést. Többet dolgozunk kevesebbért. Nehéz idők a szép időkben – mondta.
– Miért nem mond fel?
– Nem lehet – válaszolta. – Itt van az otthonunk. Nem remélhetünk érte pénzt. Valaha jó város volt, de mára megette a fene az egészet. A gyerekek iskolába járnak. Nem akarnak elmenni innen. A feleségem dolgozik. Valószínűleg másutt sem találnánk jobb állást. Amúgy is csak ehhez értek. – Ezzel helyére emelte a védőszemüvegét és felvette a lapátját.
– Maga szabad ember? – kérdeztem egy szálló igazgatójától.
Meglepettnek látszott.
– Hogy érti? – kérdezte. Aztán azt mondta: – Szeretem a munkámat. A baj csak az, hogy sokszor kell költöznöm. Tavaly megint eladták a társaságot, és vele együtt engem is. Három városban laktam az elmúlt négy évben.
– Nehéz dolga lehet – mondtam.
– Hozzá lehet szokni – felelte. – Az ember ne panaszkodjon. De a feleségemnek nem könnyű. És a gyerekek állandóan gyökerüket vesztik.
– Miért nem mond nemet a költözésre? Szabad ember, nem?
– Csak egy bútordarab vagyok. Eladnak a szállóval, az ágyakkal, az ágyneművel együtt. – Megrázta a fejét. – De szeretem a munkámat.
– Maga szabad ember? – kérdeztem egy szociális munkást. Jobbá akarta tenni a szegények életét, magának pedig biztonságot szeretett volna.
– Annyira szabad, amennyire maga is – felelte a nő. Mokány volt. – De követnünk kell a szabályokat. Néha úgy érzem magam, mint egy robot. Nincs helye a spontaneitásnak. És állandóan megnyirbálják a költségvetést. Emellett nagyjából kétévente új igazgatót kapunk, és csak a politika érdekli mindegyiket. Politika. Politika. Undorító. De egyet mondhatok: biztos helyem van.
– A jegesmedvének is az állatkertben.
– Ne tréfáljon – mondta. Aztán olyan sokáig nézett rám furcsán, hogy az már kellemetlen volt. Hirtelen megszólalt: – Úgy érzem magam, mint a jegesmedve.
– Szabad ember vagy? – kérdeztem egy üzleti tanulmányokat folytató egyetemistától.
– Persze – válaszolta. – Olyan tárgyakat veszek fel, amilyeneket akarok. Szabadon megválaszthatom a saját karrieremet.
– Miért az üzlet mellett döntöttél? – kérdeztem.
– Manapság az üzlet a menő. Jó piaca van az üzleti szakiránynak a vállalati szektorban.
– Azt jelenti ez, hogy egy terméket készítesz elő, amelyet aztán eladhatsz a nyílt piacon?
– Terméket?
– Igen. Te vagy a termék. Gondolod, hogy élvezni fogod a munkát a vállatoknál?
– Azt hiszem, igen – felelte. – Sok előnyük van, és egy napon szeretnék egy nagy vállalatot vezetni. – Ide-oda ingatta a fejét. – Nagykutya akarok lenni. – Aztán zsebre dugta kezeit, majd hosszú, rámenős léptekkel távozott.
– Maga szabad ember? – kérdeztem végül egy nagy élelmiszeráruház-lánc vezérigazgatójától. Tagja volt három másik nagy vállalat igazgatóságának.
– Ha már szóba hozta, a csúcson marhaság szabadságról beszélni – felelte. – Az itt dolgozók azt hiszik, hogy tetszésem szerint bármit megtehetek. Csakhogy kedvében kell járnom a részvényeseknek. Kedvében kell járnom a Wall Streetnek. Kedvében kell járnom a kurva médiának. Ha rászállnak az emberre, elintézhetik a részvényeit, és vele együtt az embert is.
Ha kiteszek egy hozzá nem értő dolgozót, hátrányos megkülönböztetés miatt seggbe rúg a kormányzat. Ha kiteszek egy öreg köcsögöt, akit már semmi sem ösztönöz a napi munka rendes elvégzésére, kor szerinti hátrányos megkülönböztetéssel vádolnak. Az ember nem zárhatja be az irodájának ajtaját, amikor bent van a titkárnője is, mert attól fél, hogy végül szexuális zaklatás miatt vádat emelnek ellene. A „nyitott ajtók” politikáját folytatom. Kinyitom az ajtót, valahányszor nő van a közelben. – Felnevetett. – Igen, rabszolga vagyok: a legnagyobb kurva rabszolga a vállalatnál.
Azt mondom, mind rabszolgák vagyunk. Mindannyian. És zavarba ejtő módon a mi fogságunk veszedelmesebb a régi idők rabszolgáinak fogságánál, mert az Új Amerikai Rabszolga úgy öleli magához szabadságának mítoszát, akár egy döglött kölyökkutyát, és teljes szeretettel beszél hozzá, mintha még élne.
Nemzetünk rabszolgaságra épült, melynek építményét aztán lerombolta a polgárháború. Ez az új építmény azonban, ez a titkos szobákból és rejtett átjárókból álló tükörterem – egy csakugyan sokkal szövevényesebb és csalókább épület – ugyanarra az ártalmas alapzatra épült. Mi pedig ma ebben az építményben élünk, és mindannyian rabszolgák vagyunk. Halljátok Goethe figyelmeztetését: „Senki sem oly reménytelenül szolga, mint az, aki szabadnak hiszi magát.”
És ha mi vagyunk az Új Amerikai Rabszolgák, akkor ki a gazdánk? Az Új Gazda egyrészt a megavállalatokból álló kuszaság, másrészt pedig a mindenható nemzeti kormány – e kettő párosodó kutyák módjára tapad egymáshoz, egymás nélkül képtelenek mozdulni, kölcsönösen függnek egymástól, gyűlölik a másikat, ám összeforrtak vele romlott vállalkozásukban.
Az emberi történelemben példátlan az a falánkság, amely ezt az Új Gazdát hajtja, e politikai-gazdasági keveréket, amelyet nem a szabad emberek szolgálatára találtak ki. Kiszámíthatatlan erővel bír. E teljes egészében a nyereségtermelésre teremtett lény embereket eszik, megemészti őket, és kiüríti őket magából a világuralmi játszma során, amelyben a nyereség erény, a pénz pedig isten. Az Új Gazda őrült.
A szégyentelen eretnekhez hasonlóan nekem is van egy tervem. Ahogy én látom, együtt vagyunk ebben a helyzetben. Azt szeretném, ha mindannyian szabadok lennénk. Mielőtt azonban felszabadíthatnánk egymást, előbb saját magunkat kell felszabadítanunk. És hogyan?
Ebben a könyvben recepteket ajánlok, melyeket felhasználva kitörhetünk ebből az állatkertből és elnyerhetjük személyes szabadságunkat. Megtudjuk majd, hogy új szabadságunkat megtapasztalva hogyan érhetjük el, hogy soha többé ne győzedelmeskedjenek felettünk. És megtudjuk majd azt is, hogy miként hozzuk létre a siker új paradigmáját úgy, hogy a siker ne a nagy vagyon felhalmozásán alapuljon, hanem a nagyszerű személlyé váláson.
Nem elég azonban önmagunkat felszabadítanunk. Radikális reformot javaslok Amerika visszanyerésére: Vissza kell szereznünk a rádiócsatornákat, a nép hangját, és új alkotmányt kell készítenünk a huszonegyedik századra. Forradalmi módszert ajánlok a választások pénzelésére. És hogy megszabaduljunk a hazugságoktól, a csalásoktól, a jelöltek önérdekű istentelen kiárusításától, végül a választások teljes eltörlését javaslom. A választások helyettesítésére felvázolom, hogyan választhatjuk ki a képviselőinket sorsolással, és hogyan hozhatunk létre a nemzet legkiválóbb elméiből s legfejlettebb polgáraiból álló Szenátust, egy romlatlan kormányt, amely végre elvezet bennünket az ígéret földjére.
Megmutatom, hogy az Új Szabad Amerikában hogyan tehetjük kezes szolgánkká a vállalatokból álló gazdánkat. Egyúttal arról is szó lesz, miként képezhetjük át ügyvédeinket a nép szolgálatára, és hogyan jelölhetjük ki bíráinkat úgy, hogy többé ne legyenek lekötelezettjei az őket előléptetőknek.
A könyv végén visszatérünk az új fasizmus fenyegető veszélyére, melynek baljós árnyéka máris homályba borítja ezt a nagyszerű országot. E veszély tudatában, és önmagunk felszabadításának képességével felvértezve Martin Luther King Jr. kiáltása mégis a mi kiáltásunk lehet: „Hála a Mindenhatónak, végre szabadok vagyunk!”
Mondandóm bizonyára sokakat felmérgesít. Az embernek csakugyan találnia kell valami olyat ezeken az oldalakon, ami mindenkit felmérgesít, máskülönben kudarcot vallottam. Nem a bosszantás szándéka vezetett azonban. El szeretném mondani az igazságot úgy, ahogyan azt én ismerem, jól tudván, hogy ami nekem igaz, az másoknak esetleg istenkáromlás.
Ez a könyv tehát önmagunk felszabadításának kézikönyve, és felhívás arra, hogy fogjunk össze egymással egy új és szabad huszonegyedik századi nemzet létrehozására. A szeretet kiáltása ez az élőhalottak felé. Egy haditerv ez a réges-régi csalárd ígéretektől elérzéketlenült nemzet számára, felhívás az amerikaiak felé, hogy ébredjenek fel és bújjanak elő a mítosz bomladozó leple alól, hogy egy napon aztán magukba szívják a szabadság tiszta, friss levegőjét.
Gerry Spence
Jackson Hole, Wyoming
1998
2 megjegyzés:
üdv. blogodat kiválasztottuk az erélyi blogtérképröl,ezuton szeretnék megkérni hogy amennyiben nincs ellenvetésed,blogod linkjét ajánlanánk másoknak is oldalunkon
Nyugodtan.
Az oldal a neved alatt talalhato linken van?
Megjegyzés küldése