Isten az embert tökéletesnek teremtette. Az istenképű ember értelmes, de annyira nem, hogy azonnal pontosan átláthatná, milyen hatással lesznek a cselekedetei a világra. Nagy szabadságot adott nekünk Isten, arról a fáról szakíthatunk, ahonnan jólesik, kivéve persze a tiltott gyümölcsöket. Azaz az ember sokmindent tehet, sokféleképpen élhet. A szabadsággal együtt azonban nagy az ember felelôssége is, mert mint az Édenkert ôrzôje és művelôje nem tehet akármit. Az embernek körültekintôen, éberen, mindig az adott helyzetnek megfelelôen, Istenére és az Ô teremtett világára alázatosan figyelve kell meghoznia döntéseit.
Az eredendô bűnben élô ember nem így cselekszik, hanem önfejűen dönt. Úgy él, mintha mindent tudna, amirôl meg nem tud, arról azt gondolja, hogy az nem is számít. Csak önmagára, vagy a leszűkebb rokoni környezetére figyel, másra, a többi emberre, a természetre, Istenre nem. Valamennyi világvallás azt tanítja, hogy az ember a világ egészére, harmóniájára tekintve gondolkodjon és tevékenykedjen, rövidlátóan, önfejűen élve nem ronthatja meg a világot, a létezést.
Arra, hogy mit jelenthet a világ, a létezés megrontása, nézzünk egy történelmi példát, a Húsvét-sziget társadalmának összeomlását. A Húsvét-sziget területe durván 160 négyzetkilométernyi, más szárazföldtôl hatalmas távolságokra található. A sziget talaja termékeny, éghajlata szubtrópusi. A Húsvét-sziget kopár, növény és állatvilága szegényes, csak a hatalmas kôszobrok hívják fel magukra a figyelmet. 1722 húsvétján a kietlen, puszta szigeten a felfedezôk alig kétezer tengôdô ôslakost találtak. A szigeten nem láttak egyetlen három méternél magasabbra nôvô fát vagy bokrot sem, a növényzet fűfélékbôl, sásból és páfrányokból állt. Az állatvilág hasonlóan szegényes volt, a rovarokon kivül egyetlen ôshonos szárazföldi állat sem található, nincsenek sem denevérek, sem szárazföldi madarak, sem csigák vagy gyíkok. Az egyedüli háziállat a tyúk. A szigeten történteket az alapos régészeti feltárások alapján ismerjük, a leletek alapján készített megdöbbentô krónikát nemrég, pár éve közölték.
Valaha valóságos földi paradicsom volt, szubtrópusi ôserdôvel, igen gazdag növény és állatvilággal. Mivel a szigeten nem éltek ragadozók, a tengeri madarak háborítatlan fészkelôhelyeként szolgált. A telepesek 1600 éve, 400 körül érkeztek. Jól boldogultak, a sziget adottságaihoz alkalmazkodó összetett gazdasági, politikai rendszert építettek ki, fejlett kultúrával rendelkeztek. A vulkáni tufából faragott kôszobraik 8-20 méter magasak, van közöttük 270 tonna tömegű is. Ezeket a kôbányától sokszor csaknem tíz kilométerre kellett elszállítaniuk. Pálmafák törzsein görgetve, kötelekkel húzták ôket. A köteleiket egy, a szigeten ôshonos fa rostjaiból készítették.
A gazdag és termékeny szigeten a virágzás korszakában hétezer, egyes becslések szerint húszezer ember élhetett. A pusztulás nem hirtelen következett be. Kb. 800 környékén kezdték irtani az ôserdôt, a fa eleinte fôleg kenuk építéséhez és tűzifának kellett. A kôszobrok 1200-1500 között készültek. A görgetésükhöz használt pálmafa nem sokkal 1400 után végleg kiveszett a szigetrôl. A kötelek készítéséhez használt fa is kihalt, az utolsó, hírmondó példány a XX. században pusztult ki. A XV. századra nemcsak a pálmafák lettek oda, hanem letarolták az ôserdôt, valamennyi fafajtájával együtt. A szigetrôl szinte az összes fa eltűnt. Nem tudtak újabb kenukat építeni, az étrendbôl ettôl fogva hiányoztak a tengeren fogott halak. Kiveszett az összes ôshonos szárazföldi madár, eltűnt a tengeri szárnyasok jó része is.
A szigetlakók élelmét ezek után a mezôgazdasági termelés adta. Húsként ott volt a szigetlakók által hozott tyúk. A termékeny földeket gyorsan pusztította az erózió és a talaj egyre soványabb termést adott. Az emberek éhezni kezdtek. Lázadások törtek ki, elsöpörték a vezetô rétegeket, az arisztokráciát, a papságot. Felbomlott a rend, a nagycsaládok egymásnak estek, tombolt az erôszak, elterjedt az emberevés.
A megdöbbentô történetet megismerve jobban megérthetjük, mit jelenthet az, hogy az ember megrontja a világot. A bálványszobrokat emelô, csak önmagukkal törôdô, magukat felmagasztaló, rövidlátó emberek nemcsak közösségüket tették tönkre, hanem a természetet is. Felfoghatjuk, mit jelenthet az, hogy a bűnben élô ember eltűnik a Földrôl, hogy az apák bűnei miatt a fiak bűnhôdnek.
Más szigeteken valóban paradicsomi körülményeket találtak a felfedezôk. Nem szükségszerű az, hogy egy civilizáció elpusztítsa magát. A Húsvét-szigeten a tragédia oka az emberi rövidlátás. Mérlegelnünk kell lépéseink következményeit, nem maradhatunk meg, ha csupán a mára gondolunk. Az ember szó görög megfelelôje, az antroposz eredeti jelentése szerint a felfelé tekintô, a jövôbe nézô, a célt keresô lény jellemzôje. Az emberi civilizáció alapja éppen az, hogy az ember messzebbre, a távolabbi jövôre is tekint.
A Húsvét-szigeten élôk okosak lehettek, bölcsek nem. Az okos a dolgok közötti logikai kapcsolatokat, ok-okozati összefüggéseket vizsgálja, a bölcs inkább a dolgok, mintázatok közötti hasonlóságokra figyel. Míg az okos gondolkodáshoz elég a logika és némi képzelôerô, addig a bölcs megfontoláshoz a logika mellett még nagyon sok tapasztalatra, ismeretre és jókora képzelôerôre is szükség van. Míg az okos gondolkodás csak az egyszerű vagy leegyszerűsíthetô rendszerek vizsgálatára alkalmas, addig a bölcs gondolkodás a bonyolult, nagyon összetett dolgok elemzésére is használható. Az okosan gondolkodó képes arra, hogy egyszerűbb dolgokat ésszerűen áttekintsen, jól megértsen, megoldjon, a mában boldoguljon, sikeres legyen. Megmaradni viszont csak olyan civilizáció maradhat, amelyet a bölcsesség kormányoz, mert a bölcs ember képes arra, hogy a távolabbi jövôre is tekintsen. Tudjuk jól, hogy a bölcsesség kezdete az Úrnak a félelme.
A mai világunk a Húsvét-sziget nagyban, a szoboremelések fénykorának végén. Bálványai a piac, a haszon. A piac, a gazdaság működtetôje alapvetôen fontos. De nem lehet bálvány, fontosabb nála az ember boldogsága, az élete, a természet rendje és az Isten. A piac természeténél fogva csak a jelenre figyel. A fejlett országok meghatározó gondolkodásmódja az okosság. A globalizáció az egyformává tett világra törekszik, amelyben mindenütt ugyanazokat a termékeket -legyen az élelmiszer, élvezeti cikk, gépkocsi-, vásárolják, ahol ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanazokat a zeneszámokat hallgatják. A nagyszámú, futószalagon gyártható terméket ugyanis gazdaságosabban lehet elôállítani és eladni. Az embereket a tudatipar, az antroposztól oly idegen eszmék állandó sulykolása veszi rá ennek a tarthatatlan és emberhez méltatlan életmódnak a követésére.
A demokrácia csak megfelelô, intézményesített szellemi irányítással működhetne fenntartható módon. Ha az emberek gondolkodását a tudatipar eszközei, mint a reklámok, a bulvársajtó, a kereskedelmi tévék és hasonlók határozzák meg, akkor az a civilizáció pusztulásra van itélve. A történelmi tapasztalat szerint ugyanis az egyforma igényű, szokású, gondolkodású és tudású emberek társadalma, az általuk alkotott civilizáció sérülékeny. Az egyformává gyúrt civilizációt már kisebb külsô változások is elpusztíthatják mert egy sokszínűséget, sokféleséget nélkülözô rendszer nem tud alkalmazkodni a külsô feltételek változásaihoz. A világ pedig manapság félelmetes ütemben változik.
A természetes környezetünk nem csupán helyi, hanem bolygó méretű romlása, a fajok sokféleségének nagymértékű csökkenése, a termôtalaj pusztulása mind az emberi élettér zsugorodásával jár együtt. A levegô és a vizek szennyezése, környezetünk mérgezése mai jelenség, a csak kôszerszámokkal rendelkezô húsvét-szigetiek eddig nem jutottak.
Amíg környezetünk romlásának hatása évtizedek során válik egyre fenyegetôbbé, az erôforrások felelôtlen pazarlása miatt, amit a globalizáció csak serkent, máris mély válságba jutottunk. A tengeri halászat hozama a túlhalászás miatt máris gyorsan csökken. Például az Atlanti-óceánban a tôkehal fogások hozama 1972 óta ez évre csaknem a nyolcadára zuhant vissza. A világ mezôgazdasági termelése lehetôségei határán ingadozik, a talajok pusztulása és az édesvíz hiánya miatt a gabonatermelés is visszaesôben van. A világ erdôvel borított területei 30 év alatt 12%-kal csökkent, gondoljunk most vissza a húsvét-szigetiek erdôirtásaira. Ráadásul a mai termelés és életmód fenntartásához nincs elég energia és nem is látjuk, hogy honnan lehetne. A világ kôolajtermelése már nem vagy alig növelhetô, sôt néhány éven belül, 2008-tól kezdve évi 2-3%-al csökkenni kezdhet. Pár évtizeden belül a földgázmezôk is kimerülnek, Észak-Amerika földgázkészleteinek apadása akár egy-két éven belül komoly ottani energiaválsághoz vezethet.
A világ mezôgazdasága messzemenôen épít a kôolaj és földgáz használatára. A mezôgazdaság gépesítése, a műtrágyák és növényvédôszerek alkalmazása a terméshozamokat két-háromszorosára emelte és ennek eredményeképpen Földünk lakossága rohamosan nôhetett. Az olaj- és földgázkészletek szűkössége miatt az olaj- és földgázárak többszörösükre emelkedhetnek. Az egyébként is szegény és eladósodott országok mezôgazdasága lesz az elsô, amely a növekvô energiaárakat nem tudja megfizetni. Ez az élelmiszertermelés erôteljes csökkenésével, emberek számillióinak, milliárdjainak gyengén tápláltságával, éhezésével és pusztulásával járhat együtt. A fentiek miatt megindult a világpolitikai szintér gyors átrendezôdése. Az Egyesült Államok a fenyegetô olajválság miatt közvetlen ellenôrzése alá akarja vonni a közel-keleti, közép-ázsiai olajtermelést, ez lehet a készülôdô iraki háború igazi oka.
A globalizáció káros hatásai és a civilizációs összeomlás veszélye ellen egyaránt védekeznünk kell. A világválság elsôdlegesen szellemi válság, a környezeti és nyersanyagválság csak ennek következményei. Meg kell ôrízzük magunkat és kultúránkat. Meg kell tartani népünket és országunkat. A Kárpát-medencében élôk másokhoz képest sokkal jobb helyzetben vannak. Az itteni föld gazdag termést ad és a környezetpusztítás sem akkora, mint másutt. Az itt élô népek különösen a közelgô válság esetén lesznek nagyon egymásra utalva. Nem szabad megengednünk, hogy kivülrôl újra feszültségeket keltsenek az itt élôk között.
Nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a mammonnak. Újuljunk meg keresztyén hitünkben és annak szellemében legyünk minél éberebbek. A szeresd felebarátodat, mint tenmagadat könnyebben felfogható parancs, mint az, hogy szeresd a Te Istenedet teljes szivedbôl és teljes lelkedbôl és minden erôdbôl és teljes elmédbôl. Az Isten iránti szeretet magában foglalja, hogy szeressem, óvjam, gondozzam Isten teremtett világát. Műveljem és ôrízzem.
Ne érezzük magunkat tehetetlennek. Bízzunk az Úrban és cselekedjünk jót. Átmeneti korszakokban még a nagyon kis változások is nagy átalakulásokhoz vezethetnek. Ezért nem gondolhatjuk azt, hogy egyetlen ember úgysem számít és az erôfeszítéseim úgyis hiábavalóak. Ilyen idôkben mégjobban igaz, hogy legyünk hasonlatosak a mustármaghoz vagy a kovászhoz. Valamennyien személyesen is felelôsek vagyunk azért, hogy milyenné válik világunk.
Irta: Vegh Laszlo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése