Az Óperenciás tengeren túl

Ahol a kurta farkú malac túr




A héten az egyik utazási iroda vezetôjétôl olyan híreket kaptam, amelyek szerint néhány tucat ELTE TTK-s hallgató azzal a kérdéssel fordult hozzájuk, hogy merre van az Óperenciás-tenger, illetve hogy szerveznek-e oda társasutakat. Az állítás meglepô volt, de hamarosan rájöttünk, hogy ez csakis a Nyelvi Sarok népszerûsítô hadjáratának lehetett az egyenes következménye. S hogy azok se maradjanak tudatlanok, akik még nem jutottak el a(z) [cenzúrázva] Tours-hoz vagy valamely konkurrens céghez, mai írásunkban választ adunk a szóbanforgó kérdésre, sôt sok másikra is.







Ehhez elôször is a népetimológia fogalmát kell tisztáznunk. Tulajdonképpen úgy lehetne ezt magyarra fordítani, hogy naiv, népies szómagyarázat, és azt a folyamatot takarja, amelynek során az egyszerû emberek megkísérlik jelentéssel felruházni, illetve "érthetô" alakra hozni azokat az idegen nyelvekbôl átvett kifejezéseket, amelyek magyarul meglehetôsen értelmetlennek tûnnek (mert azok is). Például a szôlô kártevôjét, a peronoszpórát, falun gyakran nevezték, és nevezik máig is "fene rossz porának", ami hangzásban hasonlít az eredeti szóhoz, valóban lényegesen több jelentéssel bír magyarul, mint az elôbbi, és találó is, amikor a levelek alján kialakuló bolyhos képzôdményeket porhoz hasonlítja.







Ugyanezen az úton alakult ki a számszeríj szó is, amelynek gyakorlatilag semmi köze se a számhoz, se a szerhez, és az íjhoz is csak annyi, hogy nyilak kilövésére használták (a mechanikája eléggé különbözik az íjétól). A kifejezés úgy jött létre, hogy egy szláv szót "magyarítottak" ôseink. E szó egyébként az oroszban például szamosztrelként él, és annyit tesz, hogy "magától lövô". Az még érdekesebb, hogy a számszeríj szóval sokan még mindig nem voltak megelégedve, és még tovább alakították, hogy végül szerszámíj lett belôle...







Ugyancsak szép népetimológiai példa a tubarózsa, amely még csak nem is a rózsafélékhez tartozik (hogy a tuba nevû hangszerhez milyen kevéssé hasonlít, azt meg inkább nem is taglalom). Ez a latin tuberosa, vagyis "gümôs" szó átalakulásával keletkezett, mégpedig azért, mert az egyszerû emberek e furcsa kifejezést úgy tették "értelmesebbé", hogy a végzôdést rózsaként fogták fel, az elôtagot pedig a "tubica, galamb" jelentéssel ruházták fel. Érdekességképp megjegyezhetjük, hogy történetét tekintve a tubarózsa végeredményben közelebb áll a tuberkulózis szóhoz - amelyet magyarra tüdôgümôkórként ültettek át -, mint a rózsához.







Ezek után valószínûleg senki nem fog megütközni azon, hogyha bejelentem, a hóhányó szó sem függ össze sem a hóval, sem a lapátolással (sem a túlzott alkoholfogyasztást kísérô, illetve követô, legtöbbször migrénes fejfájás társaságában jelentkezô aktivitással). Igen, igen, itt is a "nép" avatkozott be, a hohano szót alakította át. E kifejezés pedigréje egyébként erôsen megkérdôjelezhetô, hiszen az eredetileg "hazug" jelentésû cigány szó az alvilági nyelv útba ejtésével érkezett a köznyelvbe. Széles körû elterjedéséhez persze szükség volt a hóhányó ártatlan hangzására is.







A Nyelvi Sarok legelsô cikkében azt az azóta megválaszolatlan kérdést is fölvetettük, hogy miért jelent a tucat tizenkettôt. E szó gyökerei is a latinba, illetve az ógörögbe nyúlnak vissza. Latinul a tizenkettôt duodecimának, görögül dodekának mondták (ez fennmaradt olyan szavakban, mint a dodekafónia - a tizenkétfokú zene -, illetve a dodekaéder), és számos európai nép megôrizte e szót. Itt nemcsak az újlatin nyelvekre kell gondolnunk - spanyolul például a tizenkettô docena - hanem más nyelvcsaládok nyelveire is, mint például az angol vagy a német. E nyelvekben párhuzamosan élt tovább a saját kifejezés és a latin eredetû, angolul például a dozen és a twelve, németül a dutzend és a zwölf. A magyarba feltehetôen német közvetítéssel érkezett a tucat szó, amelynek jelentése a fentiekbôl nyilvánvaló kell hogy legyen (mint ahogy eddig is az volt).







Míg a tucat szó etimológiája csak részben tekinthetô népetimológiai példának, hiszen a hangkép alig változott meg a német verzióhoz képest, az Óperenciás-tenger a népetimológia csaknem minden különös ismertetôjegyét magán viseli. Története nagyon érdekes: a Habsburg Birodalom idejében az osztrák Enns folyón túli területeket Ober-Ennsnek hívták, ami körülbelül annyit tesz, hogy az "Ennsen túli terület" (micsoda véletlen egybeesés!). Az ott szolgáló magyar katonák tréfásan Oberennsiára ferdítették ezt az elnevezést, mintha külön országról lett volna szó * . Ebbôl hamarosan Óperencia lett, akik pedig Észak-Itáliában táboroztak, azok még a Földközi-tengert is megláthatták, és erre hivatkoztak Óperenciás-tengerként. Akikre tehát az utazási irodában furcsán néztek, és akiknek azt válaszolták, hogy nem, nincsenek társasutak az Óperenciára, az bátran menjen vissza, és követeljen kártérítést, amiért téves információt adtak neki! (Bár lehet, hogy jobban jár, ha inkább beletörôdik a vaskalapos hivatalnokok értetlenségébe, és ehelyett vesz egy repülôjegyet a Földközi-tenger valamely üdülôvárosába.)







Arról sajnos nem tudunk pontos információval szolgálni, hogy az Üveghegy merre helyezkedik el, de ha van köztetek hegymászó, aki járt már arrafelé, akkor szívesen vesszük, ha megosztja velünk ilyen jellegû földrajzi ismereteit, amelyeknek mi sajnálatos módon híján vagyunk.







* Ezek a bakák egyébként más kifejezések fejlôdéstörténetébe is belekontárkodtak (a szó legnemesebb értelmében). Az ô nevükhöz fûzôdik például az angyalbôr megszületése, amely valószínûleg a pantallérig vezethetô vissza, ez pedig a puska vállszíjának volt régen a neve. Az angyalbôr genealógiája: pantallér ® antallér ® antalbôr ® angyalbôr. Ezt a következtetést támasztja alá, hogy az angyalbôr a XVIII. századig csak a puskaszíjat jelentette, csak századunk elejére nyerte el mai jelentését.

Forrás