Szikrázott a porhó, amikor a Jóisten kihúzta a fagyott földből a Hargita legnagyobb, legderekabb fenyőjét. Emberemlékezet óta a Hargitáról választja karácsonyi fenyőjét a Jóisten.
Azon meg elmosolyodik mindig, hogy „emberemlékezet óta”. Elmosolyodik, mert eszébe jut ilyenkor, meddig is ér el az emberemlékezet… Kihúzta a legderekabb fenyőt a Jóisten a fagyott, halott földből. Lent Ivóban pedig, de még Zetelakán is, azt hitték az emberek, hogy égszakadás van és földindulás. Csak a falu bolondja mondja, hogy „ejsze, a karácsonyi fáját húzkodja az Úristen!”, de hát neki nem hisz senki sem.
A mennyország közepén áll a Hargita legderekabb fenyője, angyalok díszítik, égbe álló imádsággal, a Jóisten pedig, nézi, nézegeti, s gyönyörködik benne,
Egyszer azonban az jutott az eszébe a Jóistennek, hogy most, a változatosság kedvéért, az emberek küldjenek ajándékot neki, a mennye hargitai fenyő alá.
-És legyen úgy, hogy nemzetenként küldjön mindenki. Minden nemzet küldje el azt, ami őneki a legbecsesebb – rendelkezett a Jóisten, az angyalok,
futottak hamar, vinni a hírt a földre a nemzeteknek. No, hát úgy is lett. Az angyalok széjjelvitték a hírt, a nemzetek meg leültek és összedugták a fejüket, hogy akkor most melyik mit küldjön a Jóistennek.
Az angol angyalok voltak az elsők, Ők elvitték a brit koronát, mert hát az összefogja őket mindenütt a világban. A kicsike írek hamar elküldték a britek koronája után swift mester liverjét, az észak-írek meg titokban mellétették Swift mesternek az ír kérdés megoldására vonatkozó régi javaslatát.
A Franciák nagyon dühösek voltak, hogy az angyalok megelőzték őket, és még mindig nem tudták elönteni, hogy Napóleon vagy Robespierre. Azután elküldték végül Viktor Hugót.
A németek előbb fel akarták vinni az egész német romantikát, de azt mondta nekik az angyaluk, hogy akkor ki kell üríteni az egész mennyországot. Hosszas válogatás után maradt Goethe, és az utolsó pillanatban valaki még becsempészte a Grimm fivéreket a batyuba.
A csehek nem tétováztak. Küldték Svejket.
A lengyelek sem, nekik ott volt a Wojtyila.
A szlovákok mindfélét összeszedtek hirtelen aztán a mindenféléjükről kiderült, hogy mid magyar. Úgyhogy végül egy nagy tál sztrapacsát küldtek.
A románok Avram Juncu bocskorát.
A szerbeknek se volt könnyű= végül Dugovics Tituszra esett a választás.
A horvátok egy Zrínyit küldtek.
Kezdett megtelni a hargitai fenyő alja odafent. Akkor aztán a felvidéki magyarok is összedugták a fejüket, és elküldték Rákóczit.
A délvidéki magyarok is összeültek, és küldték a nándorfehérvári diadalt.
Az erdélyieknél nagy volt a vita: Hunyadi Mátyás vagy Kölcsey?
-Végül aztán, mert Kölcsey nem erdélyi „csak” partiumi, Mátyás király maradt.
A csonkaországbeliek meg, hosszas vita után, Petőfi Sándorban tudtak megegyezni, de csak úgy, hogy egy kisebbség belétette a jegyzőkönyve, hogy őszerintük nincsen is Isten, és a karácsony nem is ünnepe mindenkinek. A magyarok angyala a mennyorszába, a Jóisten fája alá.
A Jóisten meg csodálkozott, hogy minek küldenek a magyarok ennyifélét, mikor ő nemzetenként kérte a legdrágábbat.
-Most akkor egy nemzetség ez a magyarság, vagy megbolondultak teljesen? -Mérgelődött a Jóisten, és visszazavarta a magyarok angyalát a földre, Rákóczistul, Nándorfehérvárostul, Mátyás királyostul, Petőfi Sándorostul – aztán még ki se mérgelődte magát rendesen, mikor egy kicsike, elfáradt angyal esett be a mennyország kapuján, és kijelentette, hogy őt az amerikai magyarok küldték a Szent-Györgyi Alberttel…
-No, akkor mars! Vagy küldenek a magyarok egyvalamit magukról, vagy kimaradnak a fa alól a teringettét!
A magyarok angyala, aki olyan nagyon szeretet bennünket, s aki egészen elmagyarosodott, a velük való szolgálatban, nekibúsult nagyon. Nekibúsult, mérgelődött, szidott minket, mérgesen húzkodta a lajbija szélit., a Hargita aljában üldögélt ily módon duzzogva, ott talált rá egy székely legény.
-Ejsze megharagudtál-e angyal? -kérdezte a székely, mert ilyenek a székelyek.
-Meg, de alaposan- felelte az angyal, az után elmondta töviről hegyire az is, hogy miért. A kicsike székely legény töprengett egy darab időt, majd félrefordított fejjel, sunnysuttyából kérdezte az angyalt:
-Ejsze, angyal öcsém, körbe tudod-é szaladni a Kárpát-medencét egy fertályóra alatt?
-Már hogyne tudnám, lurkó!- vágta rá sértődötten az angyalunk.
-No hát akkor, te angyalfi, szaladj, és hozzad a következőket:
egy rész búzalisztet a Duna-Tisza-közéről,.Egy rész rozslisztet a Felvidékről, Egy harmadik rész kukoricalisztet pedig odalentről, Bácskábul, De siess, hé, egyik lábad itt a másik ott, nincsen már sok időnk!
Az angyal elképedt a siheder szemtelenségin, de azért elszaladt és hozta, Fertályóra alatt megvolt minden. A legény meg hazavitte a három lisztet, és megkérte szülejét, hogy süssön abból kenyeret a kemencében. S újabb fertályóra múlva elkészült a nagy, kerek kenyér.
-Ezt vigyed angyal, az Úristen színe elé. Ezt a magyar kenyeret.
Vitte az angyal. S égtek már a mennyei gyertyák odafönt, mire megérkezett, és énekeltek az angyalok, és tele volt a hargitai fenyő alja a népek legdrágább kincsei, nem is tudta letenni a mi angyalunk a mi kenyerünket, csak egyenesen az Úr asztalára.
Hát odavitte. S azóta nem csak a mennyei fenyő van a Hargitáról, hanem a Jóisten kenyerét is mi sütjük. Még ha el is felejtjük néha…
(Bayer Zsolt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése