Eszi a fene a végeket

Folytatódik Székelyföld elrománosítása
A végeken mindenhol eszi  a Székelyföldet a fene. Balassi híres Egy  katonaének című versében még úgy fogalmaz: Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?”, mára azonban eme végek feladni látszanak a harcot. Ostromzóna, kontakt-terület: ismerős kifejezések, ugye? Úgy tűnik, a végeknek elegük van az ostromállapotból: megadják magukat. A Székelyföldön élő közel 800 ezer magyar falusi környezete, kompaktsága kevésbé változott az utóbbi évtizedekben, de a nagyobb városokban (Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely) a regáti és moldvai románok tömeges betelepedése miatt a magyarok aránya 65–75%-ra csökkent. Csíkszeredába csak az utóbbi 10 évben 8 ezer románt telepítettek. Marosvásárhelyen ma már csak a lakosság körülbelül fele magyar, mert a nyolcvanas években több mint 20 ezer román jött ide.

A Székelyföldhöz csatlakozik a Barcaság (Brassó és Hétfalu vidékének) közel 100 ezres magyarsága, jelentős részük székelyföldi származású, közéjük és a szászok közé folyamatosan beékelődnek a románok. Székelyföld keleti és észak-keleti részei népességének történetével legátfogóbban Kölönte Béla foglalkozott, aki tanulmányában leírja, hogy a románság a XVII. század közepétől kezdett beszivárogni Gyergyóba, ahol a havasokban pásztorokként telepedtek le. Csík-, Gyergyó- és Kászonszék vezetői eleinte keményen rendelkeztek a letelepedésük és befogadásuk ellen. A XVII. század végén már tömegesen jöttek be, mert jobb megélhetést és békésebb életkörülményeket találtak itt. Különösen a szárhegyi nagybirtokos Lázár család a Gyergyóban szétszórtan fekvő részbirtokaira, mint zselléreket kitelepítette. Ennek lett egyik eredménye Vasláb, amelynek lakói – dacára a tiszta székely környezetnek – a mai napig megtartották román nyelvüket, viseletüket és népszokásaikat. 
Ditró község külső területein a földnélküli moldovaiak alkalmazása elrománosította a kisebbségbe került székelyeket, Várhegy, Várhegyalja, Gödé, míg a volt gyepűsávon Holló, Bélbor, Tölgyes, Békás, Zsedánpatak, Domuk, Salamás és Hódos falvakat. 
Vámszer Géza kutatásai szerint Csíkszék keleti részén, a moldvai határ mentén létezett egy kb. 30-50 km széles gyepű határsáv, ahol a XVII. század végéig állandó települések nem alakultak ki, csak azután, az erőteljes román betelepedéssel. 
Egy hágótői származású székelyudvarhelyi asszony elmondta, hogy édesapja is román származású, de elmagyarosodott, viszont északabbra fordított a helyzet, az ottani kisebb falvakban a székelyek románosodtak el. A XVI-XVII. század zavaros, éhínségekkel, pestisjárvánnyal és háborús veszteségekkel meggyengült Gyergyó peremvidékére, a lakatlan erdős-hegyes területekre többségükben moldvai és erdélyi román telepesek, de székelyek is kiköltöztek és keveredtek. A XVI. század közepén létesült Maroshévíz (régebben Gyergyótoplica), kb. a XVII. század végén Vasláb, a XVIII. század elején Tölgyes, Holló a XVIII. század végén, Marosfő a XIX. Század elején, stb. 

A délnyugati tengely

Egy tipikus példa Székelyföld délnyugati pereméről: Héjjasfalva, Fehéregyháza. Elvileg a történelmi Keresztúr-fiszék részei lennének, sajnos azonban teljesen elveszítették a kötődést, a Székelyföldhöz való szerves tartozást. És ezzel megpecsételődni látszik sorsuk. Most még majdnem magyarok, de a románosodási (cigányosodási?) folyamat erőteljesen felgyorsulni látszik. Elég, ha csak azt mondom, a fiatalság nem a keresztúri magyar iskolákba, hanem a segesvári román iskolákba jár (pedig a távolság egyforma), a vegyes házasságok teljesen elfogadottak, az ügyintézés a polgármesteri hivatalban román nyelvű. És ami a legfájóbb: a magyarság kezdi román akcentussal beszélni a magyar nyelvet. Tudják, miről beszélek, ugye? A hanghordozás „éneklőssé” válik, a szóhangsúly az első helyett a másodikra kerül… És már lélekben sem magyarok igazán. Számszerűségükben még elég sokan vannak – per pillanat még többségben vannak  Héjjasfalván is, Fehéregyházán is, de a morális veresége rég elfogadták. Csak élni akarnak, nem magyarul élni. Akiknek az így kialakuló élettér nem tetszik, sokan beköltöznek városra, de ismét csak nem Keresztúrt választják, hanem Segesvárt. Nagy problémája Székelyföld peremvidékének az, hogy szászok kitelepedése után keletkezett űrt kihasználva, románok és cigányok telepedtek le a kontaktzónába. És „rágják” a Székelyföldet.

Patakból ér lettünk 
Ha Kolozsvár irányába utazunk, vagy jövünk, mindig szemünk elé kerül a Maros partján álló négyzet alakú, sarkain bástyákkal megerősített várkastély, amely a 16. században épült. I. Rákóczi György 1650 körül átépíttette.  1910-ben 2109 lakosából 1498 magyar és 595 román volt. Napjainkra a lakosság aránya megfordult. 1992-ben 5954 lakosából 4208 román, 1379 magyar, 352 cigány és 13 német volt. Radnóton járunk.
Balázs Imre helybéli lakos szerint az aránymegváltozás a hőerőmű építésével kezdődött. A hatvanas évek elején az ország minden sarkából toboroztak munkaerőt a telepre, ekkor kezdődött meg a panellakások építése is, az idecsábított családok számára. Ezzel egy időben beindult a középiskola, az energetikai technikum, ahol román nyelven zajlott a felvételi, ezért a magyarok simán kiestek. Ez volt a kezdet, majd Gheorghe Gheorghiu-Dej halálát követően az volt a politika, hogy lehetőleg román szakembereket vegyenek fel. Szemszúrásból magyarokat is alkalmaztak, de legtöbbjük hamar elment a településről. A radnóti középiskolában évtizedeken keresztül párhuzamosan volt magyar és román osztály, mára ez teljesen elsorvadt, csak I-VIII. osztály van, de félő, hogy jövőben már nem indul első osztály. Kifogytunk a magyar gyermekekből. A kijelölt „nemzeti politikának” köszönhetően, aki tehette és tehetséges volt, elment, nem is jött vissza, sajnos, a törzsgyökeres radnótiak sem, akik viszont jöttek, azok egy része beilleszkedett, a másik része továbbállt. Mint mindenütt a szórványban, itt is jellemző a beolvadás, tudni kell, hogy 1919 óta itt nem volt magyar világ. Az emberekben generációkon keresztül már benne van a félelem, a szülők nem szólnak bele a szerelembe, ezt követi majd a nyelv kiszorulása. Ismerek olyan családot, ahol az anyuka magyar, két gyereket nevel egyedül, de mind a kettővel románul beszélget. Olyan is van, hogy a román vej miatt az egész család románul beszél. Ebből kifolyólag egyre romlik az anyanyelv, identitástudat még van, de nincs kellő hozzáállás és méltóság, hogy ezt vállalják. A kilencvenes években az RMDSZ megjelenése összefogta a magyarságot, de látva, hogy nem kellőképpen képviselik érdekeinket a parlamentben, nagy lett a kiábrándultság, a patakból ér lettünk, mondja Balázs Imre. 
Balázs Árpád, Fülöp D. Dénes, Zsidó Ferenc

Forra's

Az idő értéke

Mindenkinek ugyanannyi ideje van egy nap.

Székely kalendárium (bemutato video)

Fogadjatok szeretettel:

Mikor lesz jó világ Székelyföldön?

Amikor a román pártok felkérik a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy  a következő kongresszust a román parlament épületében tartsák. Amikor a szavazópolgárok felébrednek és leszoknak a tulipán imádatáról. Amikor a diákoknak kötelezően vizsgázniuk kell székely rovásírásból az összes székelyföldi egyetemen. Amikor magyarországi vendégmunkások építik a székelyföldi  házakat, mialatt mi a Balatonon nyaralunk. Amikor a Cserehátra erőszakosan betelepített apácák bocsánatot kérnek, és önként átadják a svájci adományokból épített, kolostorrá alakított épületet eredeti rendeltetése szerint az udvarhelyszéki fogyatékos gyermekeknek. Amikor a sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi és  székelyudvarhelyi rendőrség közös közleményben követeli, hogy  épületük homlokzatára a magyar zászló mellé kitűzhessék a székely zászlót is. Amikor március 15-én 20 forintért vásárolnak magyar kokárdát a székelyföldi románok, mint velünk békésen együtt élő kisebbség. Amikor a román TIR-sofőrök székelyföldi autópálya-matricát  vásárolnak Kökösnél, a nagy parkolóban. FORRa's Fülöp D. Dénes

GAZDAGSÁG ÉS SZEGÉNYSÉG

Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen.

Mégis ő a legvidámabb teremtés.

Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem

fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, és igazad van. A rigónak valóban

könnyű. Ő mais úgy él, ahogy Isten annak idején elindította az első rigót. Mi nem úgy élünk.

Az első ember nem tudta még, mi a vagyon. Es hiszem, hogy boldog volt mégis.

Pedig az első ember nehezen élt. Gondold csak el. Bunkóval védekezett a vadállatok ellen.

Bőrüket maga húzta le, maga készített ruhát és lábbelit belőlük. Barlangban lakott és mohán

aludt. Nem volt villanyvilágítása. Semmije sem volt. Mégis, azt hiszem, szerette az életet.

Örvendett a szélnek és a napnak. A levegőnek. Annak, hogy egészséges, és ha fáradt volt,

annak, hogy lefekhet a mohára pihenni. Örvendett az izmainak és mosolygott, ha pillangó

szállt előtte. Ha gyümölcsökkel megrakodva tért haza összkomfort nélküli barlangjába, ha

bunkója egy vadat leütött: gazdagnak érezte magát. És mert gazdagnak érezte magát, gazdag

is volt.

Erről eszembe jut, hogy ismertem embereket, akik palotában laktak, naponta új ruhát

vehettek magukra, azt ettek, ami eszükbe jutott, halomban állt körülöttük a vagyon, gyáraik

voltak és bankbetétjeik és mégis folyamatosan töprengtek, törték a fejüket, beleőszültek a

gondba, mert mindenáron azt akarták, hogy még többjük legyen. Voltak ugyanis emberek,

akiknek még több gyáruk volt és még több bankbetétjük. Szegényeknek érezték magukat azok

mellett, és mivel szegényeknek érezték magukat, szegények is voltak.

Pedig mondom, palotában laktak. Sokkal több szobában, mint amennyit egyáltalán

használni tudtak volna. Villanyvilágításuk volt és fürdőszobájuk, nem is egy. Nem zárták le

soha a villanyukat és a fürdőszobában bármikor folyt a melegvíz, csak meg kellett nyitni egy

csapot. Télen központi fűtés őrizte az egyforma meleget és nem volt soha szénhiány. Rádiójuk

volt és gramofonjuk, rengeteg sok lemezzel. Ebédlőben ettek, finom porcelánon, ezüst

evőeszközzel. Cselédek szolgálták ki őket. Nem kellett se fát vágjanak, se vizet hordjanak, se

edényt mosogassanak, se főzzenek, se seperjenek, se cipőt takarítsanak: mindezt

megcsinálták helyettük mások. Olyan ruhába öltöztek, amilyenbe jólesett. Az utcákon, ahol

jártak, tele voltak a boltok kirakatai mindenféle szép holmival és minden eladó volt. Minden

boltba bemehettek és mindent megvásárolhattak, ami csak szemüknek megtetszett. Amikor

eszükbe jutott, elmehettek a színházakba és a hangversenyekre. Kényelmes autók röpítették

őket és utazhattak és nem kellett soha, sehol sorba álljanak.

Mégis szegények voltak. Nem értek rá örvendeni a napfénynek, a víznek, a levegőnek, a

virágoknak, az ételnek. Nem értek rá egyszerűen, mert éjjel-nappal gondok között futkostak,

hogy miképpen szerezhetnének még több pénzt. Mert ami volt, azt kevésnek érezték. És amit

7az ember kevésnek érez, az valóban kevés is.

Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra és az ősemberre. Gondolj arra, hogy meztelenül

jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a

Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul

másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik

benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit

otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával,

cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek,

a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van

öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény.

Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj

vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni!

Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója,

madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Sajnos, embere is van.

Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből

csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.

Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz:

gazdag lehetsz.

George Carlin - Mentsük meg a bolygót!

A mainstream média lélektana

Tisztázni szeretném a legelején, hogy miért használom ezt az undorító kifejezést: mainstream média. Azért mert magyartalan és azért mert undorító. Ezért tökéletesen illik a fősodratú médiára. Mert ez lenne a legmegközelítőbb fordítása annak a világszinten megszervezett és (háttérhatalmista) hatalmi ágazatként egyesek szerint már a negyedik, szerintem pedig lassan a legelső helyet elfoglaló intézménynek. (A továbbiakban a mainstream média = MM jelölöm, az egyszerűség kedvéért)

Miért van szükségünk az MM-ra?
A válaszom egyszerű: nekünk embereknek egyáltalán nincs szükségünk rá! Az emberi tudatformálóknak és az események manipulálóinak van szükségük a „tömegtájékoztatás” eszközeire. A társadalmunk úgy kondicionálják, hogy az információkat lehetőleg a tömegtájékoztatás eszközein keresztül nyerjük. A rádió, tv és a különböző elektronikus vagy hagyományos sajtóorgánumok (most ne részletezzük hogy az „elektronikus sajtó” egy abszurd fogalom, én az írott internetes médiát sorolnám ide, és korunk utolsó még részben szabad reménysége az internet is) mind ennek a részét képezik. Egyesek szerint rossz vagy jó információ nem létezik, csak információ. Ez azért nem érvényes az MM-ban megtalálható információkra, mert véleményem szerint az ami részigazságokat tartalmaz vagy egyenesen valótlanságokat  nem nevezhető információnak, hanem nemes egyszerűséggel: hazugságnak. A MM pedig igen szennyezett a hazugságokkal, amelyeket külön „háttérhatalmista” iparág talál ki és terjeszt, hogy a pszichológia rafinált eszközeinek a felhasználásával az embereket hazugságokkal elárasztva azok tudatát olyanra formálják, amilyenre a mindenkori uralkodói elitnek szüksége van.

Tudatformálás, irányítás, agykontroll

Az MM legfontosabb szerepe nem csak pillanatnyi célok szolgálata, hanem hosszú távon az emberi tömegek teljes befolyásolása és függővé tétele. Ennek legfontosabb eszköze a tudatformálás. Ez következetesen megtervezett és alkalmazott módszerek arzenáljából áll, amelyek többnyire teljesen észrevétlenül vannak jelen. Az emberek nagy tömegeinek, ugyanis nincs sem módjuk sem igényük arra, hogy információkat leellenőrizzenek, ezért ha bizonyos információkat, nézeteket eleget sulykolnak beléjük, azok közhelyekké majd később általánosan elfogadott igazságokká, paradigmákká válnak. A MM pedig erre építi fel szinte korlátlannak nevezhető hatalmát. A benne megjelenő fizetett megmondóemberek - melyek többnyire mind ismert és elismert személyiségek – véleményükkel teljes mértékben rátelepednek a közgondolkodásra. Nagy tömegek képesek így egy idő után átvenni azokat a háttérből sugalmazott gondolatokat, melyeket tudtukkal, vagy tudtukon kívül használva ezekkel az emberekkel hitelesítenek. A hírműsorok nem kell még direkt hazugságokat sem tartalmazzanak ahhoz, hogy valakiben hamis kép alakuljon ki egy bizonyos eseményről, stb. kapcsolatban. Elég a legtöbbször a csúsztatás, az elhallgatás eszközeit alkalmazni, vagyis a valódit, az ellenvéleményt, alternatív álláspontot nem a maga valóságában bematatni, leközölni. Innen már csak egy lépés a tömegek irányítása. Az önálló véleménnyel nem rendelkező tömegek, bármit magukévá tudnak tenni, ha azt megfelelően tálalják nekik. Az agykontroll hol lép be a képletbe? Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Vizsgáljunk meg egy átlagos híradót (TV-ben, vagy rádióban). Azt fogjuk tapasztalni, hogy lehetetlen olyan hírműsort találni, amiben ne lennének negatív hírek. Miért fontos az, hogy mi minden katasztrófáról, gyilkosságról, háborúról, erőszakról tudomást szerezzünk? Kinek vagy kiknek jó ez? Nekünk? A válaszom egyszerű: a társadalmunk irányítóinak jó az, ha állandó feszültségben, létbizonytalanságban tarthatnak minket. Azok az emberek ugyanis, akik a médiából alakítják ki a világképüket, egy olyan képet fognak látni, melyet az azt irányítók alakítanak ki. Azt fogják látni, hogy „Az Ember” erőszakos, cinikus, brutális, önző, kíméletlen, hatalommániás, önpusztító, és a végtelenségig folytathatnám a negatív jelzők felsorolását. Ez sajnos javarészt jelenleg igaz is, de nem úgy és nem olyan mértékben ahogy azt a MM beállítja. Az igazán veszélyes része nem is ez a dolognak, hanem az, hogy mindezt egy végtelen, kifogyhatatlan áradatként öntik az emberek nyakába, akiknek egy idő után már teljesen elképzelhetetlen lesz az, hogy az emberiség másként viselkedjen, mássá váljon. Úgy érzik, hogy a világot a „gonosz erők” irányítják, és nincs mit tenni. A játszma elveszett, és aki másként látja a világot az pedig hülye. Mert a MM a csordaszellem nagy alakítója is ugyanakkor. A manipulált és ily módon alacsony tudati szinten tartott emberiség pedig soha nem képes kiszabadulni a saját tudati börtönéből. Állandóan másokban fogja keresni a hibát, a napi katasztrófaadagjáért már önként és dalolva kapcsolja be a híradókat olvassa a szenzációhajhász cikkeket, írásokat. A nagy tudatmanipulátorok pedig nyugodtan dőlnek hátra székeikben, az agykontroll globális médiakapcsolóit nyomkodva.

Leszakadás, ignorancia, új tudatosság.

Van-e kiút? A válaszom egyszerű: IGEN. Van! A legegyszerűbb megoldás az, ha leszakadunk erről a médiamasszáról és kiiktatjuk a MM-t az életünkből. A csordatudattal rendelkező ember számára, azonban ez maga a lehetetlenség. Az ő realitása ugyanis az, amit a MM alakított ki benne évek, évtizedek alatt, és ennek a megszünését egyenlőnek érezné a halállal, illetve a társadalomból való kirekesztettséggel. Fel sem merül a legtöbb emberben, hogy ha valóban informálódni akar, akkor maga járjon utána dolgoknak, maga kezdjen el kutatni és érdeklődni. A hangsúly pedig az önállóságon van. Mert csupán azzal, hogy alternatív médiákat kezd el kutatni, ugyanakkora esélye van arra, hogy ugyanabba a csapdába kerül, amitől menekül. Miért? Mert sajnos az alternatív média egy része is manipulált, vagy manipulatív szándékú és sokszor ott is a MM irányítói vannak a háttérben. Akkor mi a megoldás? Első lépésként az ignorancia, vagyis szép magyarsággal az elutasítás gyakorlása. Szokrátesz három rostája erre remek példázatot ad. 1* (a teljes példázat a lábjegyzetben). Az igazság ellenőrzése, ennek jósága és végül a szükségesség. Vegyük sorra. A világban hozzánk érkező információk 99%-át nem tudjuk vagy egyszerűen nem ellenőrizzük/ellenőrizhetjük le. Ez már elve hatalmas kaput nyit azok számára akik manipulálni akarnak minket. A második rosta a jóság rostája, a hírek nagy többsége egyáltalán nem jó, építő és pozitív energiákat sugárzó, egy fejlettebb tudatállapotot építő. A harmadik rosta pedig a szükségességé. Vajon szükségünk van a többnyire ellenőrizhetetlen, negatív és tudatromboló információk állandó áradatára melyekkel a MM eláraszt minket? A válasz: NEM. A mai világ embere annyira túlinformált, agyoninformált teljesen felesleges, irreleváns információkkal, hogy többek között ez az elsődleges oka annak, hogy képtelen a valóban lényeges dolgokra odafigyelni. A MM tudja ezt nagyon jól, ezért nyomja ilyen őrült iramban teli a befogadók agyát a haszontalanabbnál haszontalanabb információkkal. A háttér- és mindenkori hatalom ideális embertípusa szöges ellentétben áll a kozmikus tudattal rendelkező ember típusával. Az alacsony tudati szinten megragadt ember bármerre irányítható, csak a megfelelő programozás kell hozzá a médiából. A kozmikus tudatú ember, akinek a tudatossága egy másik dimenzióban található pedig már a MM háttérhatalmista, irányító elitje számára elveszett bárány. Szerencsére.

Írta: Morgó Sapiens


Lábjegyzet: 1*

Izgatottan rontott be valaki Szokráteszhez.
„Figyelj ide, Szokrátesz! El kell neked mondanom valamit…”
„Állj csak meg egy kicsit” – szakította félbe a bölcs. „Azt, amit te nekem mondani akarsz, átszitáltad-e már a három rostán?”
„Milyen három rostán?” – kérdezte a hírhozó elcsodálkozva.
„Igen, barátom, három rostán! Nézzük csak, az, amit te mondani akarsz átmegy-e a három rostán: az első rosta az IGAZSÁG. Ellenőriztél-e valóban mindent, amit el akarsz nekem mondani, hogy igaz-e?”
„Nem, én így hallottam, illetve úgy gondolom, meg azt mesélték, hogy…”
„Jó, jó, de bizonyára a második rostával már próbálkoztál: a JÓSÁG rostájával. Mindaz, amit nekem el akarsz mondani, ha nem is bizonyítottan igaz, de legalább jó és szívderítő dologról van szó?”
Tétovázva jött a válasz: „Nem, nem, sőt ellenkezőleg…”
„Hát akkor” – szakította félbe őt a bölcs – „nézzük csak a harmadik rostát: lássuk
SZÜKSÉGES-e nekem ezeket a dolgokat hallanom vagy tudnom, ami téged ennyire
felzaklatott?”
„Hát, tulajdonképpen szükségesnek sem mondható igazán …”
„Tehát,” – mosolygott Szokrátesz – „ha az, amit el akarsz nekem mondani, se nem igaz, se nem jó, és még ráadásul nem is szükséges, akkor felejtsd el gyorsan, és ne mérgezd vele se a magad életét, se az enyémet.”


Forras

A rövidlátó ember megrontja a világot

Isten az embert tökéletesnek teremtette. Az istenképű ember értelmes, de annyira nem, hogy azonnal pontosan átláthatná, milyen hatással lesznek a cselekedetei a világra. Nagy szabadságot adott nekünk Isten, arról a fáról szakíthatunk, ahonnan jólesik, kivéve persze a tiltott gyümölcsöket. Azaz az ember sokmindent tehet, sokféleképpen élhet. A szabadsággal együtt azonban nagy az ember felelôssége is, mert mint az Édenkert ôrzôje és művelôje nem tehet akármit. Az embernek körültekintôen, éberen, mindig az adott helyzetnek megfelelôen, Istenére és az Ô teremtett világára alázatosan figyelve kell meghoznia döntéseit.

Az eredendô bűnben élô ember nem így cselekszik, hanem önfejűen dönt. Úgy él, mintha mindent tudna, amirôl meg nem tud, arról azt gondolja, hogy az nem is számít. Csak önmagára, vagy a leszűkebb rokoni környezetére figyel, másra, a többi emberre, a természetre, Istenre nem. Valamennyi világvallás azt tanítja, hogy az ember a világ egészére, harmóniájára tekintve gondolkodjon és tevékenykedjen, rövidlátóan, önfejűen élve nem ronthatja meg a világot, a létezést.

Arra, hogy mit jelenthet a világ, a létezés megrontása, nézzünk egy történelmi példát, a Húsvét-sziget társadalmának összeomlását. A Húsvét-sziget területe durván 160 négyzetkilométernyi, más szárazföldtôl hatalmas távolságokra található. A sziget talaja termékeny, éghajlata szubtrópusi. A Húsvét-sziget kopár, növény és állatvilága szegényes, csak a hatalmas kôszobrok hívják fel magukra a figyelmet. 1722 húsvétján a kietlen, puszta szigeten a felfedezôk alig kétezer tengôdô ôslakost találtak. A szigeten nem láttak egyetlen három méternél magasabbra nôvô fát vagy bokrot sem, a növényzet fűfélékbôl, sásból és páfrányokból állt. Az állatvilág hasonlóan szegényes volt, a rovarokon kivül egyetlen ôshonos szárazföldi állat sem található, nincsenek sem denevérek, sem szárazföldi madarak, sem csigák vagy gyíkok. Az egyedüli háziállat a tyúk. A szigeten történteket az alapos régészeti feltárások alapján ismerjük, a leletek alapján készített megdöbbentô krónikát nemrég, pár éve közölték.

Valaha valóságos földi paradicsom volt, szubtrópusi ôserdôvel, igen gazdag növény és állatvilággal. Mivel a szigeten nem éltek ragadozók, a tengeri madarak háborítatlan fészkelôhelyeként szolgált. A telepesek 1600 éve, 400 körül érkeztek. Jól boldogultak, a sziget adottságaihoz alkalmazkodó összetett gazdasági, politikai rendszert építettek ki, fejlett kultúrával rendelkeztek. A vulkáni tufából faragott kôszobraik 8-20 méter magasak, van közöttük 270 tonna tömegű is. Ezeket a kôbányától sokszor csaknem tíz kilométerre kellett elszállítaniuk. Pálmafák törzsein görgetve, kötelekkel húzták ôket. A köteleiket egy, a szigeten ôshonos fa rostjaiból készítették.

A gazdag és termékeny szigeten a virágzás korszakában hétezer, egyes becslések szerint húszezer ember élhetett. A pusztulás nem hirtelen következett be. Kb. 800 környékén kezdték irtani az ôserdôt, a fa eleinte fôleg kenuk építéséhez és tűzifának kellett. A kôszobrok 1200-1500 között készültek. A görgetésükhöz használt pálmafa nem sokkal 1400 után végleg kiveszett a szigetrôl. A kötelek készítéséhez használt fa is kihalt, az utolsó, hírmondó példány a XX. században pusztult ki. A XV. századra nemcsak a pálmafák lettek oda, hanem letarolták az ôserdôt, valamennyi fafajtájával együtt. A szigetrôl szinte az összes fa eltűnt. Nem tudtak újabb kenukat építeni, az étrendbôl ettôl fogva hiányoztak a tengeren fogott halak. Kiveszett az összes ôshonos szárazföldi madár, eltűnt a tengeri szárnyasok jó része is.

A szigetlakók élelmét ezek után a mezôgazdasági termelés adta. Húsként ott volt a szigetlakók által hozott tyúk. A termékeny földeket gyorsan pusztította az erózió és a talaj egyre soványabb termést adott. Az emberek éhezni kezdtek. Lázadások törtek ki, elsöpörték a vezetô rétegeket, az arisztokráciát, a papságot. Felbomlott a rend, a nagycsaládok egymásnak estek, tombolt az erôszak, elterjedt az emberevés.

A megdöbbentô történetet megismerve jobban megérthetjük, mit jelenthet az, hogy az ember megrontja a világot. A bálványszobrokat emelô, csak önmagukkal törôdô, magukat felmagasztaló, rövidlátó emberek nemcsak közösségüket tették tönkre, hanem a természetet is. Felfoghatjuk, mit jelenthet az, hogy a bűnben élô ember eltűnik a Földrôl, hogy az apák bűnei miatt a fiak bűnhôdnek.

Más szigeteken valóban paradicsomi körülményeket találtak a felfedezôk. Nem szükségszerű az, hogy egy civilizáció elpusztítsa magát. A Húsvét-szigeten a tragédia oka az emberi rövidlátás. Mérlegelnünk kell lépéseink következményeit, nem maradhatunk meg, ha csupán a mára gondolunk. Az ember szó görög megfelelôje, az antroposz eredeti jelentése szerint a felfelé tekintô, a jövôbe nézô, a célt keresô lény jellemzôje. Az emberi civilizáció alapja éppen az, hogy az ember messzebbre, a távolabbi jövôre is tekint.

A Húsvét-szigeten élôk okosak lehettek, bölcsek nem. Az okos a dolgok közötti logikai kapcsolatokat, ok-okozati összefüggéseket vizsgálja, a bölcs inkább a dolgok, mintázatok közötti hasonlóságokra figyel. Míg az okos gondolkodáshoz elég a logika és némi képzelôerô, addig a bölcs megfontoláshoz a logika mellett még nagyon sok tapasztalatra, ismeretre és jókora képzelôerôre is szükség van. Míg az okos gondolkodás csak az egyszerű vagy leegyszerűsíthetô rendszerek vizsgálatára alkalmas, addig a bölcs gondolkodás a bonyolult, nagyon összetett dolgok elemzésére is használható. Az okosan gondolkodó képes arra, hogy egyszerűbb dolgokat ésszerűen áttekintsen, jól megértsen, megoldjon, a mában boldoguljon, sikeres legyen. Megmaradni viszont csak olyan civilizáció maradhat, amelyet a bölcsesség kormányoz, mert a bölcs ember képes arra, hogy a távolabbi jövôre is tekintsen. Tudjuk jól, hogy a bölcsesség kezdete az Úrnak a félelme.

A mai világunk a Húsvét-sziget nagyban, a szoboremelések fénykorának végén. Bálványai a piac, a haszon. A piac, a gazdaság működtetôje alapvetôen fontos. De nem lehet bálvány, fontosabb nála az ember boldogsága, az élete, a természet rendje és az Isten. A piac természeténél fogva csak a jelenre figyel. A fejlett országok meghatározó gondolkodásmódja az okosság. A globalizáció az egyformává tett világra törekszik, amelyben mindenütt ugyanazokat a termékeket -legyen az élelmiszer, élvezeti cikk, gépkocsi-, vásárolják, ahol ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanazokat a zeneszámokat hallgatják. A nagyszámú, futószalagon gyártható terméket ugyanis gazdaságosabban lehet elôállítani és eladni. Az embereket a tudatipar, az antroposztól oly idegen eszmék állandó sulykolása veszi rá ennek a tarthatatlan és emberhez méltatlan életmódnak a követésére.

A demokrácia csak megfelelô, intézményesített szellemi irányítással működhetne fenntartható módon. Ha az emberek gondolkodását a tudatipar eszközei, mint a reklámok, a bulvársajtó, a kereskedelmi tévék és hasonlók határozzák meg, akkor az a civilizáció pusztulásra van itélve. A történelmi tapasztalat szerint ugyanis az egyforma igényű, szokású, gondolkodású és tudású emberek társadalma, az általuk alkotott civilizáció sérülékeny. Az egyformává gyúrt civilizációt már kisebb külsô változások is elpusztíthatják mert egy sokszínűséget, sokféleséget nélkülözô rendszer nem tud alkalmazkodni a külsô feltételek változásaihoz. A világ pedig manapság félelmetes ütemben változik.

A természetes környezetünk nem csupán helyi, hanem bolygó méretű romlása, a fajok sokféleségének nagymértékű csökkenése, a termôtalaj pusztulása mind az emberi élettér zsugorodásával jár együtt. A levegô és a vizek szennyezése, környezetünk mérgezése mai jelenség, a csak kôszerszámokkal rendelkezô húsvét-szigetiek eddig nem jutottak.

Amíg környezetünk romlásának hatása évtizedek során válik egyre fenyegetôbbé, az erôforrások felelôtlen pazarlása miatt, amit a globalizáció csak serkent, máris mély válságba jutottunk. A tengeri halászat hozama a túlhalászás miatt máris gyorsan csökken. Például az Atlanti-óceánban a tôkehal fogások hozama 1972 óta ez évre csaknem a nyolcadára zuhant vissza. A világ mezôgazdasági termelése lehetôségei határán ingadozik, a talajok pusztulása és az édesvíz hiánya miatt a gabonatermelés is visszaesôben van. A világ erdôvel borított területei 30 év alatt 12%-kal csökkent, gondoljunk most vissza a húsvét-szigetiek erdôirtásaira. Ráadásul a mai termelés és életmód fenntartásához nincs elég energia és nem is látjuk, hogy honnan lehetne. A világ kôolajtermelése már nem vagy alig növelhetô, sôt néhány éven belül, 2008-tól kezdve évi 2-3%-al csökkenni kezdhet. Pár évtizeden belül a földgázmezôk is kimerülnek, Észak-Amerika földgázkészleteinek apadása akár egy-két éven belül komoly ottani energiaválsághoz vezethet.

A világ mezôgazdasága messzemenôen épít a kôolaj és földgáz használatára. A mezôgazdaság gépesítése, a műtrágyák és növényvédôszerek alkalmazása a terméshozamokat két-háromszorosára emelte és ennek eredményeképpen Földünk lakossága rohamosan nôhetett. Az olaj- és földgázkészletek szűkössége miatt az olaj- és földgázárak többszörösükre emelkedhetnek. Az egyébként is szegény és eladósodott országok mezôgazdasága lesz az elsô, amely a növekvô energiaárakat nem tudja megfizetni. Ez az élelmiszertermelés erôteljes csökkenésével, emberek számillióinak, milliárdjainak gyengén tápláltságával, éhezésével és pusztulásával járhat együtt. A fentiek miatt megindult a világpolitikai szintér gyors átrendezôdése. Az Egyesült Államok a fenyegetô olajválság miatt közvetlen ellenôrzése alá akarja vonni a közel-keleti, közép-ázsiai olajtermelést, ez lehet a készülôdô iraki háború igazi oka.

A globalizáció káros hatásai és a civilizációs összeomlás veszélye ellen egyaránt védekeznünk kell. A világválság elsôdlegesen szellemi válság, a környezeti és nyersanyagválság csak ennek következményei. Meg kell ôrízzük magunkat és kultúránkat. Meg kell tartani népünket és országunkat. A Kárpát-medencében élôk másokhoz képest sokkal jobb helyzetben vannak. Az itteni föld gazdag termést ad és a környezetpusztítás sem akkora, mint másutt. Az itt élô népek különösen a közelgô válság esetén lesznek nagyon egymásra utalva. Nem szabad megengednünk, hogy kivülrôl újra feszültségeket keltsenek az itt élôk között.

Nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a mammonnak. Újuljunk meg keresztyén hitünkben és annak szellemében legyünk minél éberebbek. A szeresd felebarátodat, mint tenmagadat könnyebben felfogható parancs, mint az, hogy szeresd a Te Istenedet teljes szivedbôl és teljes lelkedbôl és minden erôdbôl és teljes elmédbôl. Az Isten iránti szeretet magában foglalja, hogy szeressem, óvjam, gondozzam Isten teremtett világát. Műveljem és ôrízzem.

Ne érezzük magunkat tehetetlennek. Bízzunk az Úrban és cselekedjünk jót. Átmeneti korszakokban még a nagyon kis változások is nagy átalakulásokhoz vezethetnek. Ezért nem gondolhatjuk azt, hogy egyetlen ember úgysem számít és az erôfeszítéseim úgyis hiábavalóak. Ilyen idôkben mégjobban igaz, hogy legyünk hasonlatosak a mustármaghoz vagy a kovászhoz. Valamennyien személyesen is felelôsek vagyunk azért, hogy milyenné válik világunk.

Irta: Vegh Laszlo

2 barat es a haboru

-Te Pista, biztos forrasbol tudom, hogy novemberben elkezdodik a 3. vilaghaboru. Neked mi az elso gondolatod?


- Meglatogatnam, egy regi baratomat, egy jot beszelgetnek vele. Van egy lany aki reg ota tetszik. Elmondom neki mit erzek iranta. Soha nem tudtam oszinte lenni edesanyammal, de most megyek es elmondom neki azt ami vagyok, ugy erzem megerdemli. Reg ota vagyom ra hogy meglatogassak egy kicsi falut, de soha nem tettem. Elmegyek es megnezem milyen is az a falu. Mindig szerettem volna onfeledten tancolni enekelni, de soha nem volt batorsagom hozza. Most nem fog erdekelni. Megyek es tancolok enekelek. Van egy indiai etel amit szerettem volna megkostolni, de soha nem tettem, mert kellett a penz a lakasba. Megyek es eszek egy jot. Megalazva ereztem magam a fonokom altal, nem ereztem jol magam a munkahleyemen. Sok nehez pillanatot, orat, napot, hetet, evet okozott mar nekem. Megyek felmondok. Nekifogok faragni. Mindig is ereztem hogy szeretnek faragni, de nem tettem mert minden idomet energiamot es kedvemet felemesztette a regi munkahelyem es a lakasujitas amibe evek ota folyamatosan beleolom mindenm idomet es energiamot. Szivem melyen mindig azt ereztem, hogy termeszetkedvelo ember vagyok, hogy szeretnek menni a hegyekben gondtalanul celtalaunl setalva lassan, gyonyorkodve a szinekben, a madar dalaban, a nyari szello simogatasaban, az eg kek tengeren gondtalanul lebego kover felhokben. Soha nem volt idom ra....Soha tobbet nem fogok hazudni. Mindig csak az igazat mondom. Nem hagyom a hazug szavat, hogy e ngem vagy mast hatraltasson. Az igazat mondom akkor is ha orom, akkor is ha faj. Megalkuvo voltam. Megtanultam mit kell mondani es azt mondtam. Soha nem adtam szavat megerzeseimnek, mindig gyozott az esz, mindig gyozott a sablon.

Szeretnek lo hatara ulni, vagtatni mint a szel. Gyorsabban mint a gondolat, gyorsabban mint a felelem! Gyorsabban mint a szomoru mult emleke ahogy kepes szaguldani utanam. Gyorsabban mint a jovo gyotro aggaszto gondolata szaguld, feldult ideges agysejtjeim mellett!!!Mindig feltem lo hatara ulni! Mi lesz ha elvet? Mi lesz ha kitorom a nyakam, mi lesz ha orok eletemre lesantulok.Mi lesz ha a tiszta nadragom atveszi a lo tragyaszagat. Mi lesz ha loszor kerul a legutjaimba???Mindig tul veszelyesnek talaltam. Soha nem mertem meg a kozelebe sem menni. Bar a lelkem minden rezzenesevel arra vagytam, hogy egyszer vagtassak mint a szel....megyek, es kiprobalom. Nem erdekel semmi, hagyom a szivem vagtatni. Legalabb egyszer az eletben!!!!Viszek a lanynak viragot megcsokolom arcat nem baj ha visszautasit. Legalabb egyszer hagytam a szivem beszelni, dalolni, tancolni es vagtatni! Ezt fogom tenni.

- Pista te nagyon hulye vagy! Neked ehhez egy vilaghaborura volt szukseged?





... es te?... te mennyire vagy hulye?

Forra's

A reklam helye. Antalffy Tibor konyvek nalam.

Felhivas! Kedves Barataim  ! 

Az alabbi 5 konyvet (tobb peldanyban is) lehetosegem van nagyon kedvezmenyes (előállítási áron) megvasarolni (15 lej korul). Az iro kiadoja csodbe ment ezert kenytelen most, a meg megmaradt peldanyokat eladni. Ezert fodulok hozzatok, hogy akit erdekel barmelyik konyv az jelentkezzen nalam az elkovetkezendo 5 napban es vallalom a Magyarorszagrol valo hazaszallitast, majd Kolozsvaron, Gyergyoszentmikloson, Csikszeredaban az atadast. Nagy tiszteloje vagyok Tibor bá- nak, igazi nagytudasu, gazdag elettapasztalattal rendelkezo szemely. Tobbet megtudhattok rola ahttp://www.antalffy-tibor.hu/antalffy-ti

bor/ linken.

Ha barmi kerdesetek van, forduljatok bizalommal hozzam. (ec.pal.levente@gmail.com)

Szep napot. Kek eget

Dec.4.-5. legkesobb ertesitsetek.

1. Szeretném, ha sokáig dobognál

Ez nem egy egyszerű ismeretterjesztő könyv, ez az életben maradás stratégiájának szavakba öntött formája. — Ez a könyv az életünkről szól, arról a néhány évről, amit a Földön eltöltünk, és amit szeretnénk kellemesen, betegségmentesen végigélni, és egy kicsit tovább élvezni, mint a statisztikai átlag. Miért írom ezeket? Mert a magyar statisztika azt mutatja, hogy közülünk minden második embert a saját szíve viszi a sírba, amiben a legszomorúbb az, hogy ennek nem kellene így lenni, hiszen a szívkoszorúér meszesedésnek biztos előjelei vannak az emelkedett koleszterinszint és vérnyomás formájában. De mi van akkor, ha a szíved bizonyos mértékben már beteg? Ebben az esetben ez a könyv számodra is érthető formában ismerteti a betegség lényegét, és az élet meghoszszabbításának módját. Ne mond, hogy ez téged nem érdekel! A vietnámi háború során elesett amerikai katonák boncolásánál derült ki, hogy a koszorúerek elmeszesedése már a 18-20 éves fiatal férfiaknál elkezdődik.

2.Mi volt előbb Isten vagy Ősrobbanás

A könyv címét, Mi volt előbb Isten vagy Ősrobbanás? a Következőképpen kell értelmezni: vajon Isten az Ősrobbanással teremtette-e a Világot, vagy az Ősrobbanás isteni teremtés nélkül következett be, majd 13,7 milliárd évvel később a színen megjelenő Ember alkotta meg magának az istent. Arról van szó, hogy a talány megfejtéséhez ily közel még sose került az Ember mint most, az Ősrobbanás felfedezésével. A jelek szerint a Világmindenség olyan precíz, kiegyensúlyozott alaptörvényekkel jött létre (teremtődött?), hogy az intelligens élet megjelenése törvényszerűnek tűnik. Néhányan ezt még szkeptikusan fogadják, de egyre több kozmológusnak tükrözi a véleményét. Az Isten és Ősrobbanás konfliktusának kibogozása során teljes mértékben nem bízhatunk a tudósokban, akiktől tévesen tételezik fel, hogy előbb vagy utóbb minden kétséget kizárva megmondják a helyes választ, ahogy ezt megtették a múltban sok más témával kapcsolatban. Ugyanis a helyzet most merőben más…….folytatás a könyvben.

3.A jövőnk véget ért!

Az már senki előtt se kétséges, hogy pillanatnyilag a társadalmat veszélyeztető legnagyobb kihívás a világmérető gazdasági válság. Amennyiben a bajok gyökeréig akarunk lemenni, akkor észre kell venni, hogy valójában a válság oka a túltermelés, amit a szabadpiac önszabályozásában való hit hoz létre. A dogmához szorosan hozzátartozik, hogy az államnak nem szabad beavatkozni a gazdaságba. 2008 őszén, amikor a válság fekete felhői már felettünk lebegtek, Alan Greenspan megjelent a kongresszusi vizsgálóbizottság előtt, ahol Henry Waxman szenátor Greenspan homályos válaszát tisztázni akarta. „Vagyis, Ön rájött arra, hogy a világról alkotott képe, ideológiája nem fedte a valóságot, más szavakkal, rossz volt?” Amire a FED (amerikai jegybank) volt elnöke azt válaszolta: „Ez a megfogalmazás abszolút precíz.” Greenspan, a legfőbb kapitalista, tehát kijelentette, hogy a szabadpiac elmélete hamis. Ennek ellenére az oligarchák körmük szakadt táig ragaszkodnak hozzá. Ez természetes, mivel profitot akarnak. Profitot pedig csak termeléssel lehet elérni. Az termelés túltermeléshez vezet, amit csak háborúval lehet megszüntetni. Voltak is háborúcskák szép számmal az elmúlt 60 évben, de most akkora a válság, hogy egy-két pici háború nem hoz megoldást. Marad a III. világháború? — Ugye, ugye, nem kellett volna feltalálni a nukleáris fegyvereket, akkor most nem lennénk ekkora bajban.  

4. Született nők

Ez a könyv tulajdonképpen 65 novella gyüjteménye, vagyis nem egy regény, hanem 65 egymással nem összefüggő apró történet. Egyetlen egy dolog közös bennük, minden egyes történet főhőse egy nő. Máskülönben valamennyi novella a NŐ valamilyen tulajdonságát mutatja be. Ebből azonban nem következik az, hogy aki elolvassa ezt a 65 novellát, az megismeri a nőket. Ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy a Nő megismerhetetlen. Lehet, hogy tévedek, de nem adom fel. A honlapomon a “Született nők” címlapja alatt időnként újabb és újabb történeteket vagy eseményeket teszek közzé, melyek mind azt célozzák, hogy a nőkkel kapcsolatos történetekkel foglalkozó könyv sose lehet teljes. 

5.Irány Ausztrália

Tudod-e, hogy Ausztráliában: négy év ott-tartózkodás után kérheted az állampolgárságot?, hogy kivándorló vízum kérésed pontrendszer alapján bírálják el?, hogy a nyugdíjjogosultsághoz mindössze 10 év munkaviszony szükséges?, a rokkantnyugdíj jogosultsághoz elég egyetlen munkában eltöltött nap?, hogy az első 210 angolórád költségét az állam fizeti? De azért nem minden fenékig tejfel! Például a lakás, vagy lakásbérleti díja a hazai áraknak a többszöröse. — Ha viszont csak érdekes tájakat akarsz látni és ragyogóan akarod magad érezni, akkor Ausztrália az a hely, ahol ezt mind megtalálod. Különben a könyv teli van vicces történetekkel és szomorú emberi sorsokkal. Egy biztos, ha elolvasod, sokkal többet fogsz tudni Ausztráliáról, mint eddig.

Miért vagyunk?

Napjainkban egyre több gondolkodó ember teszi föl magának a kérdést, illetve hozza szóba, hogy mi, emberek miért vagyunk itt a Földön? Milyen célt töltünk be? Ki és miért teremtett minket? Van, aki ennél is kritikusabban kutat, azért vagyunk, hogy most megsemmisüljünk? A nehezedő életkörülmények, az egyre kilátástalanabbnak tűnő jövő miatt sokan a vallások felé fordulnak, ott találnak menedéket, de többnyire nem az európai, történelmi egyházak felé, hanem hihetőbb misztikumot sugalló keleti egyházak felé, vagy olyan keresztény alapú gyülekezeteket vesznek célba, amelyek papjairól nem derül ki egymás után sorba, a kiskorú hívők sérelmére elkövetett pedofília.

Tehát, miért vagyunk a Földön, mi a szerepünk? A boncolgatást azzal kellene kezdeni, hogy ez a kérdés vajon tudományos-e, vagy filozófiai? És akkor már is leakadtunk. Rendelkezésünkre áll egy Darwinizmus, ami megmagyarázza, hogyan lettünk, de maga Darwin se tudott válaszolni arra, hogy a Fajok eredetének folyamatára miért kerülhetett sor. mert egy isten úgy akarta? Mert egy isten megteremtette a kezdeti feltételeket, „belendítette a masinát” és a többi már ment magától? Tudományosan nemigen jutunk tovább. A ma élő legnagyobb elméleti fizikusok egyike, Stephen Hawking azt mondta, hogy egy bizonyos ponton túl az asztrofizikát fel kell váltani a teológiának. Marad tehát az empirikus megközelítés

Javaslom, nézzünk körül! A Földön sok millió faj létezik az egészen primitívtől a főemlősökig (amennyiben önmagunkat nem számítjuk). Valamennyi fajnál azt fogjuk látni, hogy az életben maradáson kívül a legfontosabb feladatának a fajfenntartást (szaporodást) „tekinti”. Leírok egy személyes tapasztalatot, ami nagyon jól tükrözi ezt az állítást. Éles kapával a gyökér felett kivágok egy virágzó gyermekláncfű bokrot, és otthagyom. 2-3 nap után azt tapasztalom, hogy a kivágott bokron a virágok becsukódtak és a holt növény leveleiben lévő energia felhasználásával a magok kifejlődtek. Ezek szerint a szerves lények „feladata” a Földön az utódok létrehozása.

Van-e ezen megfigyelésen kívül más, ami aláhúzhatná az állításomat? Igen, van. Egy bizonyos életkor után az embert egyedül az elégíti ki, ha van utóda. Ez még akkor is igaz, ha ez az „utód” messze nem teljesíti a vele szemben támasztott elvárásokat. Személyes tapasztalatom azt mutatja, hogy idős korban lelkileg sokkal jobban szenved az, akinek nincs gyermeke, mint akinek „rossz” gyermeke van.

És akkor elérkeztünk korunk nagy problémájához. Ha ennyire sötét a jövő, mint amennyire (az én írásaimból is) látható, akkor szabad? lehet? érdemes? gyereket nemzeni? Az én válaszom egyértelműen IGEN. Nem az a „kötelességünk” hogy a gyermekünk gazdag legyen, hogy jó állása legyen, hogy biztos megélhetése legyen, hogy vegyünk neki egy lakást, hogy biztosítsuk a jövőjét, és sorolhatnám az oldal aljáig. A „kötelességünk” mindössze az hogy LEGYEN. A többi a természet dolga.   

Forrás: http://www.antalffy-tibor.hu/

A közgadászokról

“a közgazdák egy hajóban eveznek Kolumbusszal, aki amikor elindult, nem tudta, hogy hova indul, amikor utazása céljához érkezett, nem tudta, hogy hol van, és mikor visszaérkezett, nem tudta, hogy hol járt.”

A gazdaság végleges válsága

Vázlat a gazdaságról

Ez a vázlat a rövidség kedvéért durván leegyszerűsített, de remélem, alapjában nem torzít.
Gazdasági rendszerünk ördögi kör, vagy inkább spirál, amely gyorsuló iramban halad az egyre értéktelenebb termékek előállítása, a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek kiélezése és létfeltételeink elpusztítása felé. Három fő szereplője a tőke, a termelő és a fogyasztó. A kereskedelmet az egyszerűség kedvéért itt a termeléshez sorolom.
Ezek szerepek, nem pedig személyek vagy csoportok. Egy-egy személy általában két, nem ritkán három szerepet is játszik egyszerre. Fogyasztók vagyunk, de egyszersmind termelők, ha van munkánk, s gyakran még tőkések is, ha van megtakarított pénzünk. Tehát ha termelőkről beszélünk, akkor önmagunkra mint termelőkre gondolunk, ha fogyasztókról van szó, akkor magunkról mint fogyasztókról beszélünk.
A tőke, a termelő és a fogyasztó egy öntudatlan és szinte szabályozhatatlan gépezetet alkot, amely önműködően sodorja világunkat a pusztulás felé. A három szereplő közül a fogyasztónak jut még aránylag a legtöbb szabadság, ezért döntései különlegesen nagy súlyt kapnak.

A termelő létérdeke, hogy termelhessen. Termelni akkor lesz módja, ha termékeire igényt tud teremteni a fogyasztók körében. Ha tovább szeretné termelni, amit eddig, akkor olyan fogyasztókra van szüksége, akiknek még vagy már nincs birtokában a cikk, amit előállít. Ha tömeggyártásban készült termékeivel elárasztotta a piacot, gondoskodnia kell róla, hogy azok mielőbb javíthatatlanul elromoljanak, s a fogyasztó kénytelen legyen újat venni.
Sokszor ez nem elég, s a termelő kénytelen olyasmit gyártani, ami még nincs a piacon. Mivel a valós fogyasztói szükségletek jobbára már kielégültek, a fogyasztó átformálásával kell új igényt teremtenie arra a termékre, amit gazdaságosan képes előállítani. (Ne dőljünk be a nekünk hirdetett piaci ideológiának, amely szerint a termelés a fogyasztó szükségleteit elégíti ki. Szükségleteink többségét már régóta a termelő teremti saját igényeinek megfelelően, a tudatipar segítségével.) Új szükségletet legkönnyebben a puszta újdonság iránti igény gerjesztésével és meglovagolásával teremthet, a termék újdonságát pedig egyszerűen egy új, tetszetős formatervvel érheti el, esetleg valamilyen további, lényegében fölösleges kényelmi funkció felkínálásával. Az újítás a termelőnek többletköltséget (főként reklámköltséget) jelent, s mivel, piacképességét megőrzendő, árait nem emelheti jelentősen, ezt a költséget másutt kell behoznia. Rosszabb nyersanyagokból, egyszerűsített eljárásokkal, összecsapott munkával kell termelnie, dolgozóinak bérét lenyomva (például azzal, hogy a termelést szegény országokba költözteti, vagy igénytelen vendégmunkásokat, olykor – szó szerint! – rabszolgákat foglalkoztat), munkásaiból egyre nagyobb teljesítményt kell kisajtolnia, s a fölösleget elbocsátania. Mindez egyre csillogóbb, de ócskább és rövidebb élettartamú termékeket eredményez, mellé mind súlyosabb társadalmi egyenlőtlenséget.
A növekvő társadalmi-gazdasági egyenlőtlenség ma annyit tesz, hogy a javaknak legfeljebb 20 %-án osztozik az emberek 80 %-a, és viszont: a javak 80 %-ával az emberek 20 %-a rendelkezik. Ez éppúgy vonatkozik a Föld szegény és gazdag országai vagy kontinensei közti viszonyra, mint egy-egy országon belül a szegény és gazdag rétegek viszonyára. Folyamatosan romló arány. S mivel a gazdaságosság jegyében mind több ember szorul ki a termelői szférából, ugyanakkor a gazdaság működéséhez minél több fogyasztóra van szükség legalább minimális vásárlóerővel, ezért egyre nő az eltartottak, kiszolgáltatottak száma, akik nem munkájuk ellenértékeként, hanem valamilyen segély formájában kapják meg a gazdasági vérkeringésben való részvételükhöz szükséges vásárlóerőt.
A termelésnek (ami ma gazdasági szükségszerűségként alapvetően tömegtermelést jelent) minél szélesebb fogyasztói rétegre van szüksége. Vagyis a termelő jobbára a folyamatosan szegényedő tömegeknek dolgozik, akiknek mind kisebb a vásárlóereje. Így a termelők piaci versenyében egyre kisebb szerepet kap a minőség és tartósság, s hovatovább az egyedüli versenytényező az alacsony fogyasztói ár marad, ami szintén a termékek szakadatlan romlásához vezet.

A szükségszerű tömegtermelés egyik súlyos következménye, hogy a kereskedelem szerepe rohamosan nő. Termékeket leggazdaságosabban előállítani csak a legnagyobb mennyiségben lehet. E mennyiség számára helyben nincs elég fogyasztó, tehát a terméknek mind távolabbi piacokat kell meghódítania, az ottani termelés leverésével. Gazdasági gyarmatbirodalmak alakulnak ki, amelyek urai immár nem egyes nemzetállamok, hanem vállalatok, érdekcsoportok. Az áruknak egyre nagyobb utat kell megtenniük a termelőtől a fogyasztóig, az új piacokat egyre költségesebb megszerezni, egyre nehezebb eladni az egyre fölöslegesebb termékeket, s így a szállítási, a reklám- és más kereskedelmi költségek a termékek árának mind nagyobb hányadát teszik ki. A terméknek egyre rosszabbnak kell lennie ahhoz, hogy az ára ne emelkedjék. S hogy a romlás ne legyen botrányosan feltűnő, mindig valami fontosnak kikiáltott újítással kell társítani. A termelői demagógia igyekszik elhitetni velünk, hogy a termékek élettartama azért rövidül, mert mire a termék tönkremegy, addigra már amúgy is sokkal korszerűbb gyártmányokra lesz szükségünk. 
A rossz és rövid életű termékek előállítása ugyanannyi nyersanyagot és energiát kíván, mint a jó és tartós termékeké, de sokkal sűrűbben. Ebből következően ugyanakkora használati értékért egyre nagyobb árat kell fizetnünk világunkból, létfeltételeinkből, sőt pénzben is. Akkor is, ha a termékek ára esik. Annyi idő alatt, ameddig valaha egyetlen tárgy kitartott, ma kettőt, hármat vagy tízet kell vennünk belőle. 
A gazdaság szempontjából mindez kifejezetten előnyösnek számít. Az egyre rosszabb, ezért egyre sűrűbben újratermelendő áruk több termelést és fogyasztást kívánnak, gyorsul a pénz körforgása, s a hivatalos közgazdaságtan ezt a folyamatot nevezi gazdasági fejlődésnek. Értékesebb, tartósabb termékek előállítása e rendszerben hanyatlásnak minősülne.

A közgazdaságtan egyébként messze lemaradt korunk égető kérdései mögött, s a gyakorlatban sokszor inkább káros, mint hasznos szerepet játszik. Csak a könnyen számszerűsíthető minőségekkel foglalkozik, fogyasztásunkat és a pénz forgását veszi figyelembe, ezzel méri életszínvonalunkat. Egy tankhajó elsüllyedése, vagy bármilyen természeti katasztrófa GDP-ben mérve gazdasági növekedést jelent, mivel további pénzforgalommal jár. Egyesek újabban kísérleteznek élethűbb mérőszámokkal, amelyek a fontosabb létminőségekkel is számolnak: foglalkoztatottság, szabadidő, közbiztonság, a válások és csonka családok száma, droghasználat, egészségszínvonal, tiszta víz, levegő stb. Arra a megdöbbentő eredményre jutottak a „fejlett” nyugati országokat vizsgálva, hogy míg a GDP-ben mért életszínvonal a 20. sz. második felében a többszörösére emelkedett, életminőség tekintetében a helyzet nagyjából fordított arányban romlott. A GDP bűvölete a legrosszabb irányba hajt bennünket.

A termelő s a működtető tőke legfőbb érdekei közé tartozik a nyersanyagok árának minél alacsonyabb szinten tartása, s a költséges létvédelmi (környezetvédelmi) intézkedések mellőzése. Durva, de nem félrevezető egyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy a média és a politikai hatalom a tőke kezében van, s ezáltal könnyen eléri, hogy az elvileg köztulajdonban lévő, vagy nem is birtokolható nyersanyagok – az élő és élettelen természet – ára irreálisan alacsony maradjon, ami a természet helyrehozhatatlan kizsákmányolásához és elpusztításához vezet. A médián és politikán át éri el a tőke és a termelő a létvédelmi szempontok elnyomását is.

Vajon gonosz a termelő, vagy tudatlan? Nem. Egyszerűen rákényszerül minderre. Rákényszeríti a fogyasztó, aki nem venné meg jó minőségű és tartós termékeit a szükségképp sokkal magasabb áron, főként pedig rákényszeríti az őt működtető tőke.
Mai helyzetünkben a gazdaságos termelést megkezdeni általában csak akkora beruházásokkal lehetséges, amihez jelentős hitelre van szükség. A hitelt a tőke adja (az egyszerűség kedvéért nevezzük banknak), mégpedig kamat fejében. Ha a termelő nem kíván kamatot fizetni, a banktól nem kapja meg a létéhez, működéséhez szükséges hitelt. Ha viszont elfogadja a kamatfizetési kötelezettséget, akkor feltétlenül kell profitot is termelnie: terméke árából fedeznie kell a következő termék előállításának költségeit, törlesztenie a hitelt, s ezen kívül még a hitel jelentős kamatát. Vagyis bizonyos értelemben mindig többet kell kérnie a termékért, mint amennyit az ér, s ez is gyorsuló értéktelenedéshez vezet. 
A termelő ezen nemigen változtathat. Ha egy vállalat legfőbb döntéshozói más, nem profitorientált rendszer mellett döntenének, a tulajdonosok, részvényesek kirúgnák őket, s minden menne a régiben, új emberekkel. Ha mégis sikerülne más rendszerre áttérniük, valószínűleg csődbe mennének.

Akkor hát a tőke, a bank hibája mindez? Vajon gonosz a bank, vagy tudatlan? Nem. Őt saját befektetői kényszerítik arra, amit tesz, s e befektetők részben mi magunk vagyunk. A kör bezárul. Ha egy bank új, profit nélküli gazdasági rendszer megalapításával kísérletezne, nem fizethetne nekünk kamatot, mi pedig kivennénk a pénzünket, és másik bankba tennénk. A bank tönkremenne, s az virágozna tovább, amelyik kitart a jelenlegi, pusztító és önpusztító rendszer mellett. A rendszer tökélye iszonyú. Bár ma már mindenki, a leghatalmasabb döntéshozók is látják a szakadékot, ami felé halad, senki nem tehet a rend ellen érdemben, mert mindnyájan szorosan bele vagyunk fonódva. A lázadók sikertelenek, mert külső okokat keresnek, csoportokazt, államokat vagy régiókat neveznek ki bűnbaknak, s nem veszik észre, hogy saját mindennapi életük is a rendszert támogatja.

Létveszélyessé lett gazdaságunk kordában tartását sokan a politikai irányítástól remélik. Attól tartok, hiába. A gazdaság világunk legnagyobb hatalmává lett, a médiát, a politikát, a nemzetállamokat egyszerűen felvásárolja. A demokrácia csak kulissza. A tömeg azok kezébe adja a politikai hatalmat, akik a legnagyobb összegeket költhetik választási kampányukra és intézkedéseik fényezésére, a legdrágább reklámszakembereket megvásárolva. A vesztes pártok sosem azt kérdezik, hogy ha nem a mi programunkat, akkor hát mit kívánnak az emberek?, hanem azt, hogy hol rontottuk el a kampányt?
A kampányhoz a pénzt a tőke adja, annak fejében, amit a majdani kormánytól megkövetel. A négy évre választott kormányok egyébként sem vehetnek figyelembe hosszú távú szempontokat. Gyors „sikert” kell felmutatniuk, így rablógazdálkodásra kényszerülnek. A pusztító gazdaság megfékezése szegényedéssel jár, s amíg a fogyasztók nem készek áldozatra, addig minden efféle intézkedés rendkívül népszerűtlen. Ilyen programmal egyetlen pártnak sem lenne esélye a választásokon.
(A lényegről eltereli a figyelmünket, hogy politikusaink tekintélyes hányada saját hasznára rabolja ki vagy adja el az országot, s ezért azt képzeljük, hogy szegényedésünk e nélkül elkerülhető lenne.) Az első lépés tehát mindenképpen a fogyasztói szemlélet változása.

Természetesen a fogyasztó sem szabad. Kényszeríti őt egyfelől a termelő a maga szűkös kínálatával, mert ugyan fölöslegesen nagy a választék a szükségtelen termékekből, de a szükségesekből annál kisebb. Kényszeríti a termelő a médián át a tudatformálás minden eszközével, legfőképp pedig kényszeríti saját egyre romló anyagi helyzete.
Ezzel együtt a tőke, a termelő és a fogyasztó hármasságában még mindig a fogyasztóé a legnagyobb döntési szabadság. A termelő, ha ellenszegül a gazdasági kényszernek, nyomban elpusztul. Ugyanez történik a tőkével és a politikai hatalommal is. Mindannyian végletesen ki vannak szolgáltatva rövid távú érdekeiknek. A fogyasztó az egyetlen, aki hosszú távú érdekei védelmében áldozhat a rövid távúakból. Ha ellene szegül a gazdasági kényszernek, nem pusztul el, csak süllyed valamelyest a (GDP-ben mért) életszínvonala. Szegényebben, ugyanakkor értelmesebben élhet, fontos ügyet szolgálva.

Sokan mondják, hogy az emberek öntudatára semmit nem lehet építeni, csakis az érdekeikre. Nem hiszem, hogy így lenne. Hogy ne múltbéli példát hozzak, gondoljunk a mai dán „nacionalizmusra”. A dánok az Európai Unió tagjaként is – amikor tehát jogi védelemre nem számíthatnak harcukban – sikerrel védik saját mezőgazdaságukat a külföldi termelők ellen, mégpedig fogyasztói áldozatvállalással. Nem vesznek külföldi terméket, míg a sajátjuk el nem fogyott, akkor sem, ha a sajátjuk olykor gyengébb minőségű, vagy drágább. S ez nemcsak Dániára jellemző.
Gondolom, nem a nemzeti eszme az egyetlen, amiért érdemes áldozatot hoznunk; fennmaradásunk ügye legalább ennyire fontos.
Az öntudat nem azt jelenti, hogy az ember saját érdekei ellenében cselekszik, hanem azt, hogy hosszú távú érdekeit a rövid távúak elé helyezi. Ez sokak szerint az emberi lét egyik fő sajátossága. 
Végül pedig: nem tudom, e téren mi értelme a pesszimizmusnak, milyen hiba elkövetésétől óv minket. Van talán más választásunk?

Meg kell előznöm egy félreértést. Semmiképp sem azt akarom állítani, hogy a tőke, a termelés vagy a politika tökéletesen tehetetlen, s e területeken ne is tegyünk semmit. Nyilvánvaló, hogy minden területen meg kell tennünk mindent, ami tehető. Igen fontosnak tartom új közgazdaságtani rendszerek kidolgozását és alkalmazását, mind a tőke jobb felhasználása, mind a termelés terén, s a jobb politika még többet segíthet.
Az is világos, hogy a tőke legnagyobb koncentrátumait nem vehetjük egy kalap alá a kisember megtakarított pénzecskéjével, s az IMF, WTO szintjén a tőke már szinte szabadon dönthet világunk sorsáról. Érdemes tehát nyomást gyakorolni rá, amennyire csak lehet.
A tőkés termelés nem alkot teljesen egységes érdekszövetséget; az egyes csoportok érdekei nem ritkán ellentétbe kerülnek egymással. Ezeken a pontokon is be lehet avatkozni a rendszerbe.

Mondandóm lényege, hogy nem kell semmire és senkire várnunk. Sem hatalomra, kedvező körülményekre, sem szakemberekre vagy politikusokra. Az értelmes cselekvés lehetősége máris és mindig nyitva áll mindnyájunk előtt, fogyasztói minőségünkben. Ráadásul e minőségünkben vagyunk legszabadabbak és leghatékonyabbak. Ne higgyük, hogy olyan csekély jelentőségű, amit így tehetünk! Gondoljunk arra, hogy az ügynökök mennyi energiát fordítanak egyetlen fogyasztó megnyerésére is.

*
A probléma lényegének felfogásához hangsúlyoznunk kell azt a nyilvánvaló tényt, amiről folyton megfeledkezünk, mert figyelmünk az emberi világ határán belül reked. Ez a tény nem más, mint hogy egész gazdaságunk a természetből él. A természet elfogyasztásából élünk. A termelés is a fogyasztás része: mintegy előemészti, közvetlen fogyasztásra alkalmassá teszi számunkra a világot.
Ez csak addig lehetséges, amíg fogyasztásunk és kibocsátásunk nem lépi át a természet eltartóképességének határát. Ezt a határt már átléptük, ezért gazdaságunkat már soha többé nem állíthatjuk vissza eddigi formájába. A természetet megnövelni nem áll módunkban, így az emberi lét legfontosabb kérdéseit többé nem az emberi világon belül kell keresnünk. Fennmaradásunk nem a háborún és békén, szereteten vagy a javak igazságos elosztásán múlik, hanem azon, képesek leszünk-e szaporodásunkat, fogyasztásunkat, tevékenységünket visszafogni és átalakítani olyanná, hogy újra beilleszkedjen abba a nagyobb rendszerbe, amelyből élünk.


Forrás