Torockó 2009

Sertésinfluenza

Mielőtt rátérnék a probléma megoldására, engedjék meg, hogy egy kicsit elengedjem a fantáziámat és kitaláljam, hogy is jött létre a H1N1, 2009 áprilisának legfélelmetesebb népellensége. Mindezt annak tudatában, hogy nem vagyok virológus, sőt genetikus sem, és csupán a józan eszemet próbálom megtartani, mialatt össze nem illő adatokat hallok a televízióból.

Mit tanultunk biológia órán a mutációkról? Hogyan jöhet létre egy vírus, ami egyszerre tartalmazza a genetikai kódját az:
• emberi influenza vírusnak,
• az Észak-Amerikai madárinfluenzának,
• az Európai sertésinfluenzának,
• és az Ázsiai sertésinfluenzának?

Amennyiben ezt nem laboratóriumban hozzuk létre, akkor a következő a legvalószínűbb forgatókönyv: Egy Észak-amerikai madár átrepül Európába, ahol megfertőz egy disznót, amelyik disznó pár napon belül visszafertőzi ezt a madarat. A madár ezt megvárja, majd rögtön elrepül Ázsiába, ahol keres egy ottani influenzás disznót, akivel ismét egy oda-vissza fertőzést követnek el, miközben igyekszenek megőrizni a korábban Európában szerzett víruselemeket. Gondoltam arra a változatra is, hogy nem a madár, hanem az influenzás disznó megy el Európából Ázsiába, de ehhez igen sokat kellene galoppoznia kietlen vidékeken. Maradjunk a “valószínűbb” változatnál, miszerint a madár utazza körbe a világot. A következő elem egy mexikói ember kell, hogy legyen, aki éppen influenzás és vagy a madárral, vagy az Ázsiai disznóval kell mutálódnia, majd 80 szerencsétlen honfitársának cseppfertőzés útján átadni ezt az immár 4 különböző víruskódot is tartalmazó szupervírust.

Legyünk őszinték. Ennek a fenti forgatókönyvnek a kivitelezése nem lenne egyszerű. Főleg azért, mert a betegség tulajdonsága, hogy madárnak ideje sem lenne ezt a világ körüli utat megtennie. Valahol a Kaukázus fölött elpusztulna a saját influenzájától.

Emiatt úgy gondolom, hogy ez a vírus nem jöhetett volna létre, ha nincs a “Kutató orvos”. Az már egy ideje nem titok, hogy laboratóriumok sora kísérletezik új vírusok kifejlesztésével. A közelmúltban írtam arról, hogy európai laborból postáztak szét a világba élő emberi és madárinfluenza vírusokat védőoltásnak álcázva. Hogy emiatt nem koncoltak fel embereket és még csak nagy port sem kavart a médiában, annak tudható be, hogy a média erősen függ ezen gyógyszergyárak reklámkiadásaitól, és emiatt inkább hallgatnak. Nem úgy ma, amikor mindenki a védőoltást követeli az újabb még veszélyesebb vírus ellen és már jelentkezett is egy gyógyszergyár, hogy nekik éppen van raktáron belőle. Ennek a mostani járványnak sok médiája lesz.
Figyeljék csak meg!

Márpedig ha nem természetes úton jött létre a négy különböző földrész négy fajának kereszteződését feltételező vírusmutáció, akkor csak laboratóriumban jöhetett létre és vagy véletlenül, vagy szándékosan került ki a forgalomba. A véletlen változatnak némileg ellentmond az, hogy igen felkészülten érte a nemzetközi szakértői csoportokat. A hírek szerint volt oltóanyag abban a mexikói kórházban, ahol a legtöbb megbetegedést regisztrálták. Én ugyan elgondolni nem tudom, mivel oltották be a dolgozókat, mert úgy tudom, nincs a vírus ellen védőoltás. Az egyetlen ismert gyógyszer a Tamiflu, ami viszont tabletta.
Lehet, hogy az oltóanyag eleve a fertőzés oka volt?

Láttunk erre példát nem is olyan régen. Ráadásul a kormányoktól nem idegen az, hogy tömegesen megbetegítsenek vagy megöljenek embereket, ha erre jó okuk van. Sőt az összes emberiség elleni terrorakció valamelyik kormány kezdeményezése volt. Civilekre atombombát dobni Japánban (USA), Palesztinokat elgázosítani (Izrael), Zsidókat tömegesen kivégezni (Hitler), Szerbeket, Irakiakat, Afgánokat uránköpenyes lőszerrel lövöldözni (NATO), nem számít pár százezer ember élete, ha egy kormány el akarja érni a célját. Nagyon csodálkoznék, ha nem derülne ki pár éven belül, hogy a hadsereg raktáraiban ott lapul a bármikor bevethető influenza, amit ráadásul védőoltásnak álcáznak.
És a kormányhivatalnokok hazudnak. Itthon, nálunk Magyarországon is. Tegnap este a Hír TV-ben nyilatkozott az ANTSz egyik vezető hivatalnoka. Szerinte nem kell aggódni, csak tartózkodjunk egymás szívélyes üdvözlésétől. (Én ma már csak minden második kollégámnak köszöntem, nekik is csak E-mailben).

De mit mond erről egy orvos, aki kint dolgozik Mexikó városban:
“Rezidens orvosként dolgozom az egyik legnagyobb kórházban Mexico Cityben és szomorúan látom, hogy a helyzet messze kint van az irányításunk alól. Orvosként rájöttem, hogy a média nem közli az igazságot. A hatóságok eredmény nélkül osztottak szét oltóanyagokat a teljes orvosi személyzet között. A partnereim közül kettőt ölt meg az új vírus kevesebb mint hat nap alatt, aki ebben a kórházban dolgozott, bár őket mindegyiket beoltották. A hivatalos számú haláleset 20 volt nálunk; mindazonáltal, az áldozatok igazi száma több mint 200 volt. Megértem, hogy el kell kerülnünk a pánikot, de fontos lehet elmondani az igazságot. Lehet, hogy ezzel most jobbat teszünk és több halált akadályozzunk meg.”
GREGORIO DÁVILA (forrás: BBC)

Arra is van ötletem, miért ez a nagy titkolódzás.
Miért mondja azt a kedves hölgy a TV-ben, hogy pánikra semmi ok, nyugodjak meg. Valószínűleg eddigre a gyógyszergyártó cégek már régen megszerezték a vírust és gőzerővel gyártják az ellenanyagot, amit soron kívül szabadalmaztatnak és drága pénzért eladják nekünk. Így lesz gyógyszergyári profit egy járványból. És hogy mi volt előbb? A járvány vagy a gyógyszer? Ki tudja ezt? Egy biztos. Addig van egy vírus biztonságban, amíg ki nem derül a léte. Ugyanis a WHO mindenkivel megosztja az információt, mihelyst megtudja. Tehát ha nagy profitot akar valaki realizálni, előbb kell szabadalmaztatnia, minthogy a probléma megjelenne. Gazdasági érdek, hogy hazudjanak a fertőzések tényleges adatairól.

Miért óvakodjunk a védőoltástól?
Egyrészt, mert nincs. Mint fentebb kikövetkeztettem, valószínűleg valami mást kaptak a Mexikó városi orvosok is, amitől éppenséggel nem védettek lettek, hanem betegek. Mire egy influenza elleni védőoltás piacra kerül, a vírus már kétszer mutálódott. Valószínűleg éppen az oltás tartalmazott valami vírust, amitől meghaltak. Ha lesz is rövidesen védőoltás, nagy eséllyel az is tartalmaz majd vírust. Olvassa csak el ezt.
Másrészt egy ilyen oltás éppen azt az immunrendszert gyengíti le, ami az egyetlen esélyt jelenti egy ember számára egy ismeretlen kórokozóval szembeni harcban.

Hogyan tehetjük még rosszabbá a járványt?
Mivel pánik esetén az emberek általában rossz döntéseket hoznak, most majd megfigyelhetjük, hogyan kell egy kis problémából nagyot csinálni. Próbált már benzinnel oltani tüzet? Pedig Mexikóban most ezt teszik. Országos oltókampányban kezdenek, ami egy remek színházi előadás. Az oltóanyag, mindegy mit tartalmaz gyengíti az immunrendszert. Ezzel még több embert betegítenek meg. Ahelyett, hogy megtanítanák az embereket arra, hogy mivel lehet erősíteni az immunrendszerüket, megijesztik őket és rávesznek mindenkit, hogy oltassa be magát vírusokkal, amitől nagy valószínűséggel betegszenek meg még többen. Pedig ha csupán annyit tennének, hogy nem terhelik a szervezetüket mérgező kozmetikai és élelmiszeripari szerekkel, tiszta vizet isznak és naponta eltöltenek egy órát a napsütésben, valamint gondoskodnak a friss levegőről és némi vitaminról az étrendjükben, megúszhatnának minden fertőzést.
Tartok tőle, hogy lesz folytatása ennek a cikknek…

Demecs István

naturhirek.hu

A Pénz mint adósság

47 perces angol nyelvű anyag, a pénz történetével a kezdetektől a mai virtuális pénzekig és ízelítőt ad a bankszakma csúcsának módszereiből.

Megtudhatod, hogyan "csinálják" a nem létező pénzt.
Kiderül, hogy miért vagyunk elárasztva hitel és kölcsön reklámokkal, és még sokminden.

Kemény anyag, igazi összeesküvés-elmélet, sok kritikát is kapott, de 47 percben viszont nem is lehet egy 2000 éves rendszert bemutatni. Nagyvonalakban meglehet érteni a rendszer működését.

Első rész



Második rész



Harmadik rész



Negyedik rész



Ötödik rész

És itt a dalszöveg hozzá:)

Nem jöttél túl korán
De időm az volt,
Nagy komám lett
És ültünk büfékben,
Várva reád

Egymás hátát ütve,
Italokat küldve
Múltját sem sejtő,
Kékruhás nőknek

Maradj otthon, nézzél TV-t
Töksötét vonatokat mutat minden csatorna
Mennek utas nincs egy se
Csak a büfékocsiban állnak (részegen)
Ketten, amelyik rosszul van az vagyok én
Kár, hogy most mutatnak az elébb még
Istent dicsértem én

Nem kezdtünk nagyon bele
Semmibe, jössz úgyis te
És minek is bármit is
E kis időre

És aztán nem jötté'
Átgyúrtuk életté
Idő komámmal
Ez üldögélést

Maradj otthon, nézzél TV-t
Töksötét vonatokat mutat minden csatorna
Mennek utas nincs egy se
Csak a büfékocsiban állnak (részegen)
Ketten, amelyik rosszul van az vagyok én
Kár, hogy most mutatnak az elébb még
Istent dicsértem én

Végül is mindegy is
Tudtam, hogy nem is jössz
Este csillag voltál
Nappal meg fecske

Minden föld bevetve
Minden nő rendbe
Na, ezt hagyom itt neked
Te csillag vagy fecske!

Maradj otthon, nézzél TV-t
Töksötét vonatokat mutat minden csatorna
Mennek utas nincs egy se
Csak a büfékocsiban állnak (részegen)
Ketten, amelyik rosszul van az vagyok én
Kár, hogy most mutatnak az elébb még
Istent dicsértem én (részegen...)

Út és cél

Hé Te! Tudom, hogy sietsz, vár a kocsma, koncert lesz, meg minden, de várj egy percet kérlek, szeretnék feltenni neked egy kérdést.

Mi a célod?

Ne, ne pislogj ilyen meglepetten, és ne feszengj. Rajta, mondd. Mondhatsz bármit, nem foglak kinevetni. Főleg, hogy a választ nem nekem kell adnod, hanem magadnak. Tényleg szeretném ha most megállnál egy kicsit az olvasással, és átgondolnád mi a célod. Biztos több is van.

Persze bizonyára mindenki megfogalmaz most magának valami olyasmi célt, mint a szebb jövő, Magyarország talpra állítása, a rend helyreállítása, satöbbi. Most kicsit tegyük félre ezeket, és nézzünk pár egyszerűbb példát. Mert ahhoz, hogy ilyen nagy célokat elérj, előbb kisebb célokat kell elérned. Ahhoz, hogy megmászhass egy nagy hegyet, előbb fel kell készítened a saját tested a feladatra. Szóval vegyünk szemügyre most egy kisebb célt.

Ha férfi vagy, biztosan szeretnél például nagy és erős lenni. Ne hozd a hülye kifogásaid, teljesen természetes, hogy az szeretnél lenni. Biztos sokszor elképzelted már, ahogy titánként lépkedsz a sok kis ember között, hogy veled senki sem mer kikezdeni, hogy te bárkit meg tudsz védeni, és hogy mások irigykedve bámulnak. Pont úgy, ahogy most te, azokat a bizonyos "titánokat".

Tényleg jó lenne ugye? Vagy tényleg jó lenne például gazdagnak lenni. No nem annyira, a francnak se kell három Audi, meg gyémántberakásos bárszekrény, de azért igen kellemes az, ha valamire szükséged van, és meg tudod venni.

Vagy biztos szeretnél például jó harcos lenni. És akkor senkitől sem kellene félned, sem neked, sem a szeretteidnek. Ez is biztos ezerszer átfutott az agyadon miközben gagyi karatefilmeket bámultál. Mondom, ne érezd most kellemetlenül magad, az teljesen rendben van, hogy te ilyesmire vágysz. Sőt, ez helyes. Jó.

Tehát megvannak a céljaid, és valóban jó lenne, ha elérnéd őket. Na de mit teszel te ezért? Hm?

El akarsz valamit érni, látod a célt. Ott van, szinte elérhetetlen távolságban. Legalábbis úgy tűnik. De hidd el nekem, megvan hozzá az út. Az, hogy azonnal nem látod, nem jelenti azt, hogy nem is létezik. Miért nem indulsz el a célod felé? Miért csak vágyakozol rá? Miért van az, hogy esténként az ágyadban fekszel, bámulod a plafont, és azon gondolkozol, "de jó lenne..."? Kelj már fel!

Gondolkozz már! Mi, emberek, eljutottunk a Holdra, meghódítottuk a legmagasabb hegycsúcsokat, és az óceánok legmélyebb zugait. Nem volt célunk, amit idővel ne értünk volna el. És te, te azt mondod, amit te akarsz, az lehetetlen. Hogy úgysem sikerülhet. A kicsinyes céljaid, amik a világ szempontjából teljesen jelentéktelenek, szerinted túl hiú vágyak. Fogd már fel végre hogy nincsen lehetetlen. Minden, amire csak vágyhatsz, a legmerészebb álmaid is, már teljesültek. Ugyanolyan egyszerű emberekkel, mint te. A különbség annyi volt, hogy ők elindultak az úton a céljuk felé. Mondd már meg, hogy mire vársz még!

Engedély kell? Kitől? Biztatás? Ugyan már. Kezdő lökés? Azt már megadtad magadnak azzal, hogy vágyakozol.

Segítőket szeretnél? Hidd el, meg fogod találni őket. De a startnál egyedül vagy. Egyedül kell elindulnod, de az úton számos segítőre lelsz majd. Hidd el, így lesz.

Nos?

Most ahogy elgondolod, egy hónap múlva mennyivel leszel közelebb a célodhoz? Hát persze hogy semmivel. De ha már most elkezdenél tenni érte, akkor? Gondold át. A cél felé vezető út olyan, hogy minél határozottabban lépkedsz rajta, és minél erősebb a hited, annál könnyebben veszed majd az akadályokat, és hamarabb eléred a célod, mint hinnéd.

Megint azt hiszed, hogy ez csak hülye duma, ez "nem így működik". Hát akkor hogy? Vannak emberek akik úgy születtek, hogy nekik bármi sikerülhet, és vannak akik soha semmit nem fognak elérni az életben? Nem hiszem. De ha így is lenne, honnan tudhatnád, hogy nem a nyertesek közé tartozol, míg nem indulsz a versenyen?

Ahelyett, hogy azon gondolkodnál, hogy lehet AZONNAL célba érni, erőfeszítés és idő nélkül, inkább indulj el. Mert míg ezen gondolkozol, teljesen feleslegesen, hosszú utat tehetnél meg. Nincs teleportáció. Nincsen. El kell indulnod. Évek óta gondolkozol már azon, hogyan juthatnál oda AZONNAL. Vagy hogy milyen jó lett volna oda születni. Persze, biztos van aki a célvonalon született, de te nem. Ahelyett hogy ezen sajnálkoznál, szedd össze magad, és indulj el. Mennyi időt akarsz még elvesztegetni álmodozással, és a "de jó lenne ha" gondolaton való rágódással?

Miért nézed le magad ennyire? Miért gondolod, hogy az, ami talán már százaknak, ezreknek, millióknak sikerült, neked biztosan nem sikerülhet?

Szeretném, ha MOST elindulnál az úton, ami a célodhoz vezet. Indulj el most, és egy hónap múlva ilyenkor ülj le, és gondold át hol tartasz. Hogy mennyit haladtál. De tudnod kell, hogy az úton nem elég elindulni, mert ha az első pár lépés után megállsz, még nem jutsz sehova. Indulj el, és menj, törj előre, megállíthatatlanul.

És előbb-utóbb, el fogod érni a célodat. Amire úgy vágysz, és ami most elérhetetlennek tűnik, nemsokára a tiéd lesz. Csak rajtad múlik, senki, de senki máson.

Úgy a jövőnk is, csak rajtunk múlik, senki máson. Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha. Az emberi akaraterő BÁRMIT képes legyőzni. A te legnagyobb ellenséged pedig nem az, aki szembenáll veled, hanem a te gyengeséged. Ha azt legyőzöd, aki veled szemben áll, már nem lesz ellenfél.

És miután elérted a célodat, azon fogsz gondolkodni: "Miért nem indultam el előbb?". És bánni fogod, hogy nem léptél rá egyből az útra, ahogy megpillantottad a célt. De még nem késő. Indulj el most, de ne holnap. Mert a holnap mindig újabb holnapot szül. Elég időt vesztegettél már. Nem lehetsz annyira rossz, hogy saját magadat foszd meg, saját álmaidtól.

Aki pedig most azt mondja: "Ennek a bejegyzésnek mi értelme volt? Ez nem illik ide." az nem indult el. De bízok benne, hogy vannak, akik igen. Van, akinek egy ekkora kezdőlökés elég, van aki csak akkor jön rá, milyen jó lett volna járni, miután már levágták mindkét lábát. Ezt ne várd meg.

Indulj el most, vagy maradj egy kibaszott vesztes egész életedben.

Forras

Gyalogtúra a Lucskőnél

A hétvégén pár gyergyói ismerősömmel elmentünk túrázni a Gyilkos-tó-nál található Lucskőhöz. Ime néhány kép...

Az alkony

Emberek gyülekeznek a parkban. Ősz van. Rég lehullott már minden levél, s az emberek zörögve lépkednek a színes avaron. Az őszi Nap sugarait hatalmas, de már elszáradt tölgyek magasba nyúló ágai hasítják szét, s a szél lágyan simogatja vén törzsüket. Gigantikus betontömbök vetik sötét árnyékukat az úttestre, ahol most alig látni autót. Az úton egy csapat fiatal szalad át, nevetve, boldogan. Vidáman beszélgetnek, viccelődnek, és egymásba karolva sietnek a tér közepére felállított emelvény felé. Nagy nap ez a mai, valami készül.

A téren hömpölygő, hatalmas tömeg egyre izgatottabb. Táblákat szorongatnak, zászlókat lengetnek, és egyre türelmetlenebbül várják a szónokot. Fiatal fehér lányok cseverésznek önfeledten az emelvényre támaszkodva, mellettük pedig barátaik beszélgetnek. A mikrofonkábelt egy felnőtt férfi igazgatja. "Tökéletes" - mondja, azzal sportosan leugrik a magaslatról. Egy idős hölgy hunyorogva nézi a napfényben úszó színes zászlókat. Ahogy telik az idő, a tömeghez egyre több lelkes csoport csatlakozik.

A kivetítő 18 óra 00-t ír, s a szónok megjelenik. Egy fekete férfi lép fel az emelvényre, s megigazítja nyakkendőjét. A tömegben síri csend lesz. A zászlók megállnak a szélben, és minden arc a férfi felé fordul.

"Hello." - dörmögi a mikrofonba, mire a tömeg éljenzésbe kezd. - "Fekete vagyok, és büszke vagyok rá" - mondja, s tömeg ekkor már hisztérikusan éljenez. Zászlók emelkednek a magasba, az emberek örvendenek, ugrálnak. A szónok folytatja: "Fekete vagyok, és igen, büszke vagyok rá! Az a célom, hogy biztosítsam fajom fennmaradását, és a fekete gyermekek jövőjét!"

A tömeg ünnepel.

- Micsoda nagyszerű ember!
- suttogja könnybe lábadt szemekkel egy színes ruhákba öltözött nő a színpadra könyökölve.
- Igazi hős! Nagyszerű bátor ember! - mondja egy férfi.
- Én olyan szeretnék lenni mint ő! - kiáltja egy fehér kisgyermek.
- Igen, ő AZ ember! Csodálatos az a bátorság amivel kiáll az övéi mellett. Csodálatra méltó! - motyogja egy öregúr felesége fülébe egy színes zászló alatt.

Miközben az emberek örömittasan figyelik a szónokot, egy másik férfi megindul az emelvény felé. Büszke, határozott léptekkel halad, egyenesen a lépcső felé.

A tömeg elhallgat. Minden tekintet a férfira szegeződik.

A férfi felsétál az emelvényre, egyenesen a mikrofonhoz. Megfáradt, tengerszín szemeivel kémleli a tömeget. Az arcán nem tükröződnek érzelmek. Megigazítja gyűrött ingjét, és kérges kezével megmarkolja a mikrofont.

- Fehér vagyok! - Mondja zengő hangon a mikrofonba.

A tömeg felmorajlik. Az egymás mellett állók zavartan néznek hol egymásra, hol a férfira. Némelyek arca eltorzul, s egészen ijesztő ábrázatot vesz fel. Egy idős úr összeráncolja a szemöldökét.

- Fehér vagyok, és büszke vagyok erre!

A tömeg fújolásba kezd. Itt-ott már hangosabb szavak is elhangzanak, de a férfi mozdulatlanul áll a mikrofon mögött, előtte a zúgolódó tömeggel.

- Fehér vagyok, és az a célom, hogy biztosítsam fajom fennmaradását, és a fehér gyermekek jövőjét! - mondja a mikrfonba, és kitör a káosz.
- Náci disznó! - kiált fel egy öregember és az öklét rázza.
- Rohadt fajgyűlölő! - üvölti a színpad előtt egy fekete fiú, és a férfi felé köp.

A tömeg izzik a dühtől. Egyre több szitkozódás hallatszik fel a monoton morajlásból.

- Szemétláda! - visítja egy raszta hajú lány az első sorból.
- Gyűlöletkeltő! Gyűlöletkeltő! - kiáltozza mellőle egy másik nő.

A férfi mereven áll a mikrofon mögött, és egy könnycsepp gördül le az arcán.

- Öljük meg! - hallatszik a távolból.
- Kapjuk el a szemét nácit! - helyesel egy közelebbi hang.
- KAPJUK EL! - üvölti egyként a tömeg és az emberek elkezdenek felmászni az emelvényre.

De a férfi csak áll s nézi a Napot.

Egy másik fehér férfi ér fel legelőször az emelvényre, és szembeáll a mikrofon mögött álló férfival. Egymás szemébe néznek. Egy pillanatnyi mozdulatlanság, majd az emelvényre felkapaszkodott férfi hatalmasat sújt öklével a férfi arcára.

De a férfi nem mozdul. Nem védekezik, és nem üt vissza. Csak nézi a távolban lenyugvó Napot, komor, könnyes tekintettel.

Egyre többen érnek fel az emelvényre. Egy fekete férfi oldalról üti meg a még mindig távolba tekintő büszke férfit.

De a férfi csak áll egyenesen, és vöröslő vér buggyan elő szájából.

Már az egész emelvény zsúfolásig van emberekkel. A férfit minden oldalról rángatják, gyalázzák, és ütik-rúgják.

A férfire ütések záporoznak. Tűzpiros vére egy előtte álló fehér nő arcára fröccsen, mire az elvigyorodik, és kést vág a férfi gyomrába.

A férfi letekint a késre, vissza a vigyorgó arcra, és térdre esik.

A tömeg, ellepi a férfit.

A férfi még mindig szótlanul csak a Napot figyeli, egészen addig, míg egy férfi elélép, és az arcába tapos.

Nem sokkal később, a tömeg megnyugszik. Vérszomját lecsillapította a fehér férfi halála, és a színes tömeg vérben gázolva indul meg a lenyugvó Nap felé...


Forrás

Emberszem

Holnaptól százszor meggondolom, kit hívjak fel telefonon. Pedig miután az iskolában megtanították, a szó elszáll, az írás megmarad, szalonképtelen véleményeim és mondataim gyakran igyekeztem mobilba vagy drótosba sziszegni.

Holnaptól ennek vége, telefonban csak időjárásról, Mónika terebélyesedő alfeléről vagy Kiszel Tünde 2009-es falinaptárának eszmei mondanivalójáról merek csak nyugodt lélekkel beszélni. Holnaptól igyekszem agyamba tetoválni, hogy a szó elszáll, de az éterben megmarad. Hogy mire hegyez homokdűnék közt forgó bogáncshoz hasonló bevezetőm? Hát arra, hogy holnaptól minden hazai telefonszolgáltató köteles hat hónapig tárolni, honnan, mikor, kit, milyen számról hívtam, meddig beszéltünk, milyen sms-t küldtem-kaptam. Mert január 20-tól életbe lép az állítólag uniós direktívától hanyatt vágódott román törvény.

Na, ezt kapja ki Orwell! Képzeljenek bele, az ember például, felhív egy fuvarost, hogy hazaszállítson valami bútort. Megegyeznek, fuvar letésztázva, kifizetve, mindenki boldog. Igen ám, de locsoljuk meg némi kerozinnal a fantáziánkat, és képzeljük magunk elé, hogy fuvarosunk, mondjuk öt hónap és huszonkilenc nap múlva, véletlenül ráejti a fotelt a rendőrfőnök fájós bütykére. Aki, neveltetéséből eredően azonnal személyes leszámolást sejt a bútorszállításból fakadó véletlen baleset mögött. Hátha valaki bosszúból, direkt megbízta a fuvarost, hogy ejtse rá bütykére a fotelt, netalán törje ketté a lába fejét? Hupszi, előkapja telefonját, és hivatalosan becsomagolva leellenőrizteti a fuvaros összes hívását az elmúlt hat hónapra visszamenőleg. Mert előfordulhat, hogy felbukkan a listán egy általa letartóztatott, kihallgatott ember neve. De a nyomozás alatt minket is belicitálnak, akiknek öt hónap és 29 nappal korábban szállított, és kikérdeznek, volt-e okunk valamiért nemes bosszút állni a szerv bütykén.

De ez csak rák-kaki az óceán közepén ahhoz képest, ami március 15-től arrafelé leselkedik ránk. Véletlenül, nemzeti ünnepünk napjától kezdődően nagy slamasztikában pácolódnak, akik azt hiszik, a szex annyira magánügy, hogy fölösleges megosztani mással, ezért internetes oldalakon vadásznak maguknak férfit, nőt, az aktuális ízlés alapján. Március 15-től az internetszolgáltatók kötelesek hat hónapig tárolni, milyen IP-címről, mikor, milyen oldalakra másztunk fel, mennyi időt töltöttünk ott, kivel, mikor leveleztünk.

És ez már sokkal durvább, mint a rendőr bütykének esete a fuvarossal, mert az emberi jogok megsértését jelenti. Mesélhetnek nekem terrorizmus elleni védelemről, gyermekpornográfia megfékezéséről, attól a pillanattól kezdve, hogy mindannyiunkat cukrosbácsinak, terroristának, vagy potenciális bűnözőnek tekintenek egyetlen apró lépés az ártatlanság vélelmének törvényes törléséig. Vagyis oda jutunk, hogy nekünk kell a törvény előtt bizonyítanunk ártatlanságunkat, és nem a bíróságnak a mi bűnünket. Más kérdés, hogy a román joggyakorlatban ez nagyjából a kommunisták hatalomra jutásától napjainkig így működik.

A megszavazott törvényt persze „elfelejtették” népszerűsíteni, egy kedves barátom hívta fel rá most a figyelmemet, ezért született meg ez a mai főztem. Itt már szó sincs az orwelli jóslat túllihegéséről, egyre inkább igaza van, az ország, Európa, a világhatalmainak fő törekvése a hétköznapi ember állandó megfigyelése, szavainak, tetteinek regisztrálása, majd bármikori felhasználása az illető ellen. Azt sem hiszem, hogy holnaptól csak a hívás helyét, idejét regisztrálják. Nem, rögzítik a teljes beszélgetéseinket.

A térfigyelő kamerák esete csak előjáték ahhoz, ami ránk, személyiséggel, egyéniséggel, élettel megáldott emberekre még vár.

Irházi János
nyugatijelen.com

AZ OLAJVÁLSÁG ÉS VÁRHATÓ KÖVETKEZMÉNYEI

Dr. Végh László

- a válság még épp idôben jött -

A napjainkban kibontakozó olajválság, bár külsôségeiben hasonló, de alapvetôen más jellegű, mint az 1973 ôszén és 1979-ben kirobbant olajválságok. Az idôsebbek még jól emlékezhetnek az 1973 ôszén kitört arab-izraeli háborúra és az Izrael támogatójának nyilvánított nyugati országok ellen hirdetett arabolajembargóra. Az olajhiány a benzin- és gázolajárak emelkedését vonta magával. Emiatt megkezdôdött az üzemanyag felvásárlása, ami tovább növelte a hiányt, ezzel az árak még magasabbra szöktek, a pánik tovább fokozódott, és így tovább. Az öngerjesztô folyamat ahhoz vezetett, hogy 1973 ôszén a nyersolaj ára a hordónkénti 9 dollárról 36 dollárra emelkedett (1996-os dollárban számolva). Ez az ár évekig artható volt, sôt, 1979-ben, a két nagy olajtermelô, Irak és Irán háborúja során újabb olajárrobbanás sújtotta a világgazdaságot, a nyersolaj ára hosszabb idôre hordónként 50 dollár fölé kúszott. Az 1973-as és 1979-es olajárrobbanások nem azért következtek be, mert nem volt elég olaj, egyszerűen azon alapultak, hogy az olajforrások és olajtartalékok zöme egy helyen, a Perzsa-öböl körzetében találhatók és ez bizonytalanná tehette a világ olajellátását.

A mostani olajválság viszont már annak a jele, hogy a világ olajbányászata lehetôségei határához közeledik. A gyorsan növekvô világgazdaság olajszükséglete ez évtôl fogva már nem vagy alig fedezhetô. A válság közvetlen oka az, hogy két évvel ezelôtt a távol-keleti gazdasági válság miatt kevesebb olajra volt szükség és ezért az olaj világpiacán túlkínálat keletkezett. Az árak 1998 végén hordónként 10 dollárkörüli értékre estek vissza, ami ahhoz vezetett, hogy kevesebbet ruháztak be az olajiparba, kevesebb új kutat fúrtak és feladtak olyan olajmezôket, amelyek túl drágán termeltek. Azóta viszont az olaj iránti kereslet a világgazdaság gyors növekedése miatt folyamatosan nô és az árak is egyre emelkednek. Annyira, hogy mostanra a kereslet nem elégíthetô ki. A finomítók tartalékai világszerte a mélyponton vannak és ahogy a hírek tudatják, számos helyen pánikszerű felvásárlás kezdôdött. Jogos a feltevés, hogy a jelenlegi 35 dollár körüli olajárat sem az OPEC termelésnövelô határozatai, sôt még az USA stratégiai tartalékainak a felszabadítása sem tudja letörni. Hosszabb távon, vagy akár már az idén is további komolyabb áremelkedésre számíthatunk.

Józan becslések szerint - melyek az ezévi olajválságot évekkel ezelôtt megjósló geológusoktól származnak - a világ olajtermelési képességének határát 2005-ben éri el, ekkor jutunk el a termelés évenkénti változását leíró haranggörbe csúcsára. A csúcsérték elérése után a világ olajtermelése fokozatosan csökken. Azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi válság még éppen idôben jött, ennek köszönhetôen könnyebben tudunk váltani. A OPEC termelésének komolyabb növelése nem áll sem az erre egyedül képes Szaud-Arábia, sem a nyugati országok érdekében, mivel ez nem hozhat hosszú távú megoldást.

Ha a világgazdaság növekedésével az olajtermelés még vagy négy évig lépést tarthatott volna, akkor a csúcsteljesítmény elérése után a meredek zuhanás teljes káoszba taszíthatta volna a világgazdaságot.

Így körülbelül egy évtizednyi idô áll a világgazdaság rendelkezésére, hogy ezalatt más vágányra kerüljön át. 2010-ig nagyon komoly változások fognak történni, ám megjósolhatatlan, hogy ezek pontosan milyenek lesznek.

Az emberek nem értik, mirôl van szó. Ha tudnák, mi a valódi helyzet, akkor nem tiltakozásra, úttorlaszok építésére, hanem a hosszútávú megoldások keresésére fordítanák az energiáikat. Ugyanis az olajárak addig fognak emelkedni, amíg az olaj iránti kereslet le nem esik a kínálat szintjére.

Amint a hetvenes években, az olajár a többszörösére is emelkedhet, mert a keresletnek le kell csökkenie, mégpedig úgy, hogy bizonyos fogyasztók lemondanak a kocsijukról, energiát emésztô vállakozásukról.

Megbecsülhetjük, hogy az olajfogyasztásnak legalább 20 %-kal kell ahhoz csökkenni, hogy a világgazdaság hosszabb távon működôképes maradhasson, mert akiknek tényleg szükséges az olaj, azoknak juttatni kell. A mentôautónak, a kenyereskocsinak és a tömegközlekedésnek feltétlen

szükséges az üzemanyag. A nagyvárosok közlekedési dugóiban fuldokló személykocsik jó részének utasai meglehetnek kocsi nélkül is, fôleg ha jobb lesz a tömegközlekedés. A kormányok vétkesek, de nem abban, amivel a közvélemény vádolja ôket. A politikusok, tisztelet a kevés kivételnek, elfogadták a modern kor dogmáit, miszerint a tudomány, a technika és a piaci erôk mindenhatóak és homokba dugták a fejüket, amikor az olajkészletek kimerülésérôl esett szó. Most azonban kereken ki kell mondani, hogy nem lesz több olaj, sôt még annyi sem, amennyi most van és ezért hatalmas feladatok állnak elôttünk, óriási kihívásokkal kell szembenézni. Az ellenzékben lévôknek együtt kell működniük a döntés felelôsségét hordozó kormányzatokkal. Mert lehet ugyan a kormányzatokat támadni, akár meg is lehet ôket buktatni, azonban ez semmit sem old meg. Nem lesz vele több olaj és az emberek újabb bűnbakokat fognak találni.

Tudomásul kell vennünk, hogy a jelenlegi életmód folytatására egyelôre nincs több energia. Vannak ugyan hatalmas készletek nehézolajból, olajpalából, olajhomokból, de ezek csak nehezen, drágán, komoly környezetkárosítás árán és fôleg hosszabb idô elteltével tárhatók csak fel. Mivel az Északi-sark jege az elhasznált fosszilis tüzelôanyagok, a szén, az olaj és a gáz elégetése miatt máris megolvadt és a következô évtizedekben emiatt is kiszámíthatatlan természeti csapások fenyegetnek, a minden éghetônek az eltüzelése csak még nagyobb katasztrófákhoz vezethet. Ehelyett inkább komolyan takarékoskodnunk kell és a természetes körfolyamatok rendszeréhez illeszkedô mezôgazdasági és ipari termelési rendszereket kell kialakítanunk. Ekkor a civilizációnk fenntarthatóvá válik.

Nézzük meg, milyen tartalékaink lehetnek, milyen változások állnak elôttünk.

A multinacionális vállalatok hatalmas távolságra lévô üzemei között állandóan szállítani kell a részegységeket, félkész és kész termékeket. Miért telepíti szét a multinacionális cég a gyárait? Az olcsó munkaerô, a környezetvédelmi elôírások enyhesége és a kapott adókedvezmények miatt. Az állandó szállítás miatt a multik tevékenysége nagyon energiaigényes.Ezért az olajválság kibontakozását a multinacionális vállalatok sokaságának csôdje kíséri majd. Csak azok maradhatnak talpon, amelyeknél az energiaköltségek elenyészôek, vagy ahol valóban szükséges a határokon túlnyúló nemzetközi együttműködés. Elsôsorban az informatikával, kutató-fejlesztô tevékenységgel, távközléssel foglalkozó multinacionális vállalkozások életképesek. A többieknek gyökeresen át kell alakítani termelési és értékesítési módszereiket. Például az űdítô italokkal foglalkozó cégeknek a sűrítmények és kivonatok értékesítésére kell majd átállniuk mert így megtakarítható a palackok elôállításának valamint a szállításnak a költsége. A szénsavas italok készítéséhez visszatérhetünk az autószifon korszerűbb változataihoz. A gépkocsigyártók közül csak azok maradnak piacképesek, amelyek száz kilométeren 3 liternél kevesebbet fogyasztó népautók elôállítására lesznek képesek. Válságba kerül a autózásra építô iparágak és szolgáltatások sokasága, például a megamarketek hálózata is, ugyanis az embereknek egyre kevesebb pénze lesz arra, hogy kocsival járjanak a mamutüzletekbe vásárolni. A változások szinte valamennyi ember munkáját érinteni fogják, mindenkinek alkalmazkodnia kell az új követelményekhez.

Nem kell arra gondolnunk, hogy az ötven évvel ezelôtti életmód tér majd vissza. A globalizálódó világ hatalmas tudományos-műszaki alapot teremtett ahhoz, hogy ugyan komoly megrázkódtatások árán, de úgymond elôre meneküljünk. A fogyasztói társadalom összeroppanása nem tekinthetô feldolgozhatatlan csapásnak. Az átalakulás hatalmas alkotó energiákat szabadít fel, az életünk sokkal emberibbé, élhetôbbé válhat. A mai hajszás fogyasztói életmód, amelyet a reklámokra, kereskedelmi televiziókra épített, emberektôl mélységesen idegen értékeket hirdetô és ezért is fenntarthatatlan rendszeren alapul, egyébként is összeomlana, nem kár érte. A tudomány, a technika és a szellemi értékek felé forduló ember nem egymást kizáróak, hanem egymást erôsítôek. A világméretű válságból való kilábalás alapvetô eleme a fogyasztói társadalmak humanizálása, a szellemi értékekre való nevelés és ezáltal az emberhez méltó élet felmutatása. Ez a folyamat már a mostani olajválság kirobbanása elôtt beindult, beteljesítése egyben civilizációnk túlélésének is kulcseleme.

Forras

Jelen és jövő

Ludányi-Horváth Attila

(Közgazda-elemzőként mindenek előtt megértést kérek az előadás sajátos szerkezete, a számos idézet miatt, de az elemző – munkája során – jobbára „hozott anyagból” dolgozik. Az idézetek kettős célt szolgálnak: egyrészt a gondolatok - szerzőjük általi - pontos megfogalmazását, másrészt annak megjelenítését, hogy a népesedési probléma az egész ún. „nyugati világ” általános, mégpedig értékrendjével összefüggő gondja. Tekintsük az idézeteket építőkockáknak, melyekből fölépül mondandónk háza!)

Tokay Rozália elnök asszony „A konferencia ajánlása” c. anyagban így fogalmaz: „ (...) ifjúsági konferenciánk központi kérdése a nemzetépítő munka. Ennek vállalásáról, végzéséről és védelméről szeretnénk beszélni, gondolkodni és terveket szőni.(...)” Erre teszünk most is kísérletet, eme előadás során.

1./ Helyzetjelentés (a tünetek)

(Hallgassuk meg Pálffy István híres jegyzetét, „Az én hazám” címűt, amely többet mond minden statisztikai adatnál... /hanganyag a Kossuth Rádió sorozatából/!)

„Miként sodródtunk ilyen veszélybe?” - kérdezi Pálffy e ragyogó látlelet közben, s vele együtt mi is ezt kérdezhetnénk, ha már nem tudnánk rá a választ.

Tömören összefoglalva: alapvetően anyagi-pénzügyi, erkölcsi és hitbéli gátló-leépítő tényezők miatt „ment el a kedve” az ún. nyugati kultúrkör népeinek az utódvállalástól, szakszerűen: önmaga reprodukálásától. A magyar nép számára ezt a tendenciát csak erősítette a huszadik századbeli ún. „trianoni magyar sors”.

Köztudomású, hogy – közvetlen és közvetett – önpusztításban „élen jár” a magyar nemzet: öngyilkosságban, magzatelhajtásban, heveny alkoholizálásból fakadó betegségek okozta elhalálozásban évtizedek óta világbajnokok, de legalábbis „dobogósok” vagyunk. (Az alkohol által okozott betegségek következtében ma Magyarországon naponta száznál több ember hal meg!!! /Lánchíd Rádió, 2008. 08. 08./) Nem sokkal jobb a helyzet a magyar kisebbség által lakott Kárpát-medencei területeken sem. A témakör talán legavatottabb és -elkötelezettebb ismerőjét, Fekete Gyula író-közgazdászt kell segítségül hívnunk a drámai helyzet érzékeltetésére. Már 1992-ben megjelent a „Véreim, magyar kannibálok!”, igencsak kifejező c. könyve („Vádirat a jövő megrablásáról” alcímmel), melyben jelzi, hogy immár „negyedszázad óta készül” a kötet megírására (1967 óta!!!). Vezéraxiómája: „Az emberi lét első számú és legmagasabb rendű törvénye: az élet fenntartásának és továbbadásának a parancsa, szüksége, kötelessége”, amit Ady Endre tömören csak így összegzett: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az élet él és élni akar. /5/” Az író-közgazdász Feketének legutóbb a Hitel 2007. júliusi számában jelent meg nagy, e témát végső formába öntő aggodalmas írása (EUROPA S. O. S.). Ennek kapcsán ír a kiváló Bognár József keményen őszinte cikket „Fekete Gyula tragikus győzelme” címmel /6/. Ebben hitet tesz a fenti vezéraxióma érvényessége mellett, majd taglalja: „A közgazdaság-tudomány klasszikusai (Malthus, Ricardo, Smith) már jó kétszáz éve kifejtették, hogy a munkabérnek fedeznie kell a munkaerő napi és távlati újratermelésének a költségeit a kor színvonalán. Tehát nemcsak a munkást illeti meg a munkabér, de a családját is. Ez a nézet azóta is érvényes. De az elmúlt kétszáz évben elsikkadt a munkabérnek a családra jutó része. A kommunista rendszer egyszerűen elvette, mondván, hogy a társadalom majd gondoskodik a gyerekekről. A nyugati világban – majd újabban nálunk is – egyre elfogadottabbá vált az a felfogás, hogy a munkabér kizárólag azé, aki megdolgozott érte. Ehhez asszisztál az állam, a média. A gyerek pedig hobby, magánügy és teher a társadalom nyakán... Európában az élet és a halál kultúrája csap össze, és már az életellenes erőké a főszerep... A többségnek túl kell élni! Ez az elsődleges alaptörvény, amely semminek, még az úgynevezett emberi jogoknak sem rendelhető alá. Sőt éppen fordítva! Ennek kellene minden más törvényt alávetni.” Ezután a szerző így folytatja: „A mai trend folytatódása esetén a végső pusztulás lesz földrészünk népeinek sorsa. A már betelepült nyolcvanmillió idegenről majd egyszer valakik úgy beszélnek, mint Európa első új hódítóiról, gyarmatosítóiról... Az észak-amerikai indiánok kiirtását főleg a 'tüzes vízzel' érték el. Nekünk a liberális életszemlélet a tüzes víz...” Végül a megoldás keresése során Bognár ekképp tűnődik: „Van-e még kiút ebből a helyzetből? Nyilvánvalóan először az agyakban kellene rendet teremteni. Ki kellene pucolni a közéletből, a médiából a káros tanok hirdetőit. A legcsekélyebb kompromisszum sem köthető velük. Totális pusztulásunk egyik oka éppen a jó szándékú tisztességes hülyék kompromisszumkészsége a halál ügynökeivel.” A cikk vége könyörtelenül rámutat a lényegi, a jelenségek mögötti összefüggésekre: „Mostani klímaváltozásunknak, negyvennégy fokos tikkasztó nyarunknak fő okozója szintén a liberalizmus egyik fő vívmánya: az egyéni érdek mindenek fölé emelése, a tőke teljhatalma, a profit diadala az emberi felett – esetünkben az úgymond haladást szolgáló növekvő gazdaság kérlelhetetlenül gyilkos modellje által. Lesz-e vajon a távoli jövendőben magyarul tudó, olvasni is képes nemzedék, amely elégtételt adhatna Fekete Gyulának?”

És máris itt vagyunk a döbbenetes ok-okozat láncolatnál: az élet egyszerű újratermelését is ellehetetlenítő elosztási viszonyoknál, az emberi tényezőnél mint akadálynál.

2./ Értékelés (a valós helyzet)

Az életellenes elosztási viszonyok – mint emberi tényező – mellett egyre jobban nehezítik a helyzetet egyes természeti tényezők. A magyarországi helyzetet – annak alakulását - talán Végh László atomfizikus-természettudós publikációi tükrözik a leghívebben. Míg 1999-ben „Fenntartható fejlődés” címmel jelentette meg egyetemi előadásainak kiérlelt kötetét, addig 2005-ben már a sokkal szigorúbb című, komoly gondokat sejtető „Fenntartható élet a Földön” c. ragyogó munkájában aggódik a földi élet továbbvitelének szűkülő lehetőségei miatt (szó sincs fejlődésről!). Már a könyve elején igen konkrétan fogalmaz: „Mára... az ember és a természet kapcsolata válságosra fordult. A válság oka, hogy az ember által létrehozott és fenntartott gazdasági rendszer már régen nem az ember javát szolgálja, hanem alkotója ellen fordulva, az embert teszi a rendszer szolgájává. Mivel e gazdaság elpusztítja az embert éltető természetes környezetet, majd a fogyasztói társadalmat követő kőkorszakba, végromlásba taszíthatja az emberiség túlélő maradékát is. Hamarosan, akár egy évtizeden belül eldől, hogy az emberiségnek a válságot felismerő és cselekedni képes része tud-e illeszkedni a természet rendjéhez és így fennmaradhat-e. Elsősorban az ember eltévelyedése a ránk törő válság oka. Nem vagyunk elég tudatosak, pedig... a sötétben botorkáló, egyik napról a másikra élő emberre a természet törvényei szerint elrendelt végzet vár.”

A szerző könyvének fejezetcímei önmagukért beszélnek: „A társadalom, mint rendszer”, „A zsarnokság”, „Az eltompítás rendszere”, „Az okos és a bölcs”, „Szabadság és hit”, „Harc az erőforrásokért: világgyarmatosítás”, „Elöregedés és népességcsökkenés”. Ez utóbbi fejezetet zárja a szerző az alábbi gondolatmenettel: „ ...a bevándorlás súlyos válságok forrása is lehet, ha egy idő után kiderül, a bevándorlók nem képesek vagy nem is akarnak beolvadni a befogadó társadalomba. Észre kell venni, hogy a gazdag társadalmak népességcsökkenési válságának alapvető oka nem az anyagiak hiánya, hanem jövőképüké, a jövő kilátástalansága.”

De jó hírünk is van: talán vehetjük biztató sorsüzenetnek a könyv végén szereplő gondolatot: „Nemcsak a kedvezőbb természeti adottságok miatt a Kárpát-medence lakói várhatóan könnyebben alkalmazkodnak majd az erőforrás-hiányos világhoz, mint Nyugat-Európa népei. Nálunk az idősebbek még jól emlékezhetnek a falun a múlt század hatvanas éveinek elejéig követett, a természethez sokkal jobban illeszkedő életmódra.”

Al Gore egykori USA-elnökjelölt, Nobel-békedíjas természetvédő jegyzi a „Kellemetlen igazság” c., „A bolygónkat fenyegető globális felmelegedés, és leküzdésének lehetőségei” alcímű nagyszabású munkát, amely 2006-ban jelent meg hazánkban. Ennek a műnek kiemelkedő, egyben igencsak jellemző, összefoglaló jelentőségű fejezetcíme: „Civilizációnk és a Föld példa nélküli és hatalmas összeütközésének tanúi vagyunk.” Azt, hogy úgymond a 24. óra utolsó perceinél járunk, egy 1936-os Winston Churchill-idézettel érzékelteti: „A halogatás, a félmegoldások, a megnyugtató és félrevezető fortélyok, a késlekedés ideje lejárt. Most a következmények időszakába lépünk.”

Elképesztő módon illeszkedik a vészjelzések sorába az ókori azték és maja kultúra – a csillagászat, a naptárkészítés tudósainak - üzenete. Az azték naptár tanúsága szerint az Ötödik – hitük szerint az utolsó - Nap korában élünk, amelyet négy pusztító földi kataklizma előzött meg (óriásmeteor, szél, tűz és víz volt a korábbi pusztulások okozója – ebben a sorrendben). Áldozatokkal, imádsággal próbálták az indiánok a Nap felkeltét-”újraéledését” elősegíteni, tudva tudván, milyen törékeny a természet rendje.

Feltétlen említést érdemel még Patrick J. Buchanan: A Nyugat halála c. könyve /7/, melynek alcíme is sokkoló: „Hogyan veszélyezteti a kihaló népesség és a bevándorlók inváziója országunkat és civilizációnkat”. Könyvét ilyen fejezetcímek jellemzik, mint: „Veszélyeztetett faj”, „Hová tűntek a gyermekek?”, „A közelgő nagy bevándorlás”, „A megfélemlített többség”. Buchanan-t komolyan kell venni, hiszen három eddigi amerikai elnöknek volt tanácsadója, illetve ő maga is háromszor indult az elnökválasztáson. A könyv hátsó borítóján az alábbi összefoglaló gondolatok olvashatók: „Európában és az Egyesült Államokban egyre csökkennek a születési mutatók, ami az afrikai, ázsiai és latin-amerikai népességrobbanással párosulva a világhatalomban végbemenő kataklizmaszerű változáshoz vezet, minthogy az ellenőrizetlen bevándorlás minden nyugati országot és nemzetet eláraszt és részekre szakít... /a könyv/ feltárja annak részleteit, hogyan tűnik el a Földről egy civilizáció, kultúra és erkölcsi rend, és egy új világrendet vetít előre, amely szörnyű következményekkel jár szabadságunk, hitünk és keresztény kultúránk kiválósága szempontjából.”

3./ Oknyomozás (miért tartunk ott, ahol...)

A Kárpát-haza szervesen illeszkedik a fent leírt világfolyamatokba, mégpedig – éppen XX. századi történelme folyományaként - rendkívül kiszolgáltatott módon (a trianoni-párizsi diktátumrendszer kedvezményezettjei is ki voltak szolgáltatva, csak éppen a nagyhatalmi játszmák előnyeit élvezhették, korlátozott szinten, bizonyos mértékig természetellenes fejlődési pályára állítva). A Trianon utáni „maradék-Magyarország” már a diktátum utáni első évtizedben is emberfeletti teljesítményt nyújtott; minden érdeklődőnek javasolható a Budapesti Hírlap egykori, 1931 Húsvétjára megjelent ajándék-albumának, egy ragyogó összefoglaló-értékelő munkának az áttanulmányozása /8/. Bemutatja, hogy a kis ország újjászervezte életét: közigazgatását, gazdaságát, közlekedését stb., és 1930-ra – legalábbis fajlagosan – a legtöbb téren elérte, illetve meghaladta az utolsó békeév (1913.) eredményeit. De hiába volt a nagyszerű teljesítmény, jött a világgazdasági válság, és „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk” - ismét hatalmas demográfiai űr az eredmény. Ezt csak tetézte a Don-kanyar s a többi második világháborús veszteség (pl. „málenykij robot” címen tízezrek pusztulása szovjet hadifogságban). A párizsi békediktátum (1947.), a visszatért területek újbóli elvesztése a magyarság legnagyobb részére szintén lesújtó hatással járt. Közismert, hogy a szovjet megszálló csapatoknak tíz év után (1955-ben) ki kellett volna vonulniuk; ennek elkerülésére mozgatta a szálakat, provokált ügynökei révén az akkori KGB és a legfelsőbb szovjet politika. Eredmény: vérbe fojtott népfelkelés, illetve szabadságharc, kétszázezer disszidens (váratlan, hatalmas demográfiai és kulturális /főleg nemzeti értékrendű értelmiségiek emigráltak/, valamint genetikai veszteség!) és kerékbe tört hazai életek további százezrei. Nemcsak költői a kérdés: vajon kinek van ilyen körülmények között derűlátása, boldog jövőt idéző víziója, amelynek alapján jó szívvel vállalná a minimális népszaporulathoz kellő családonkénti 3 gyermeket?!

Ráadásul a „szocialista szociológusok” pontosan ismerték a társadalmi rendszerek és alrendszerek működését, tudták, hogy a kultúrát, a tartást, a jellemet, a gerincességet a nagyszülők nemzedéke örökíti át az unokák generációjára (a szülők a hétköznapok megélhetésével küszködnek). Nehogy már az átörökítés eredményesen mehessen végbe(!) - gondolták, és cselekedtek. Megszületett a „kislakás-program” (átlag 51-54 négyzetméteres lakások a „Kádár-kaptárnak” csúfolt tízemeletes szovjet házgyári házakban), amely sikeresen csökkentette közvetett módon a szaporodási rátát, és a nagyszülőket is eredményesen tartotta távol az unokáktól. A jövedelmi viszonyokat a hatalmi elit úgy alakította, hogy nagyobb lakást a családok többsége ne is tudjon hosszabb távon fenntartani. A vallás, a hitélet kordába szorítása, illetve üldözése, a materialista szemlélet erőszakos terjesztése megint csak elvette az emberektől a magasabb életeszményeket, és ez szintén az egészséges szaporodási ráta ellen hatott. Ilyen halmozott ellenszél-hatás láttán csak az a csoda, hogy még él magyar e tájon.

Arról, hogy mégiscsak akadtak szülők, akik vállaltak utódokat és fel is nevelték őket, Panek Zoltán /9/ kolozsvári író szavai jutnak az eszembe, aki az erdélyi élet nehézségeinek tűrését szarkasztikus humorral szemlélte: „Én például kalandvágyból maradtam itthon” - szokta volt mondogatni. Paneknak egyébként igen szigorú véleménye volt a demokráciáról; visszatérően hangoztatta, hogy „a demokrácia nem más, mint az ostoba többség uralma az értelmes kisebbség felett, és amúgy is ellentétes a kozmikus renddel, hiszen a nagyvilág hierarchikus berendezkedésű. Ráadásul demokratikus úton könnyen lehet hozni életellenes törvényt is, ami viszont megengedhetetlen.” Síkra szállt azért is, hogy a legfelsőbb vezetőknek ne lehessenek személyiségi (perszonális) jogaik a szó latin értelmezése szerint, ahol a „persona” álarcot (is) jelent(het), márpedig egy vezető ne viselhessen álarcot az általa vezetettek előtt; mutassa meg magát nyíltan, ez a minimális bizalom alapja.

Tóth Zoltán József meglátása /10/ is idekívánkozik: „... a magyarságnak ma nincs jövőképe és célja sem. (Nem túlzás kijelenteni a mai helyzetet tekintve, hogy jelenje sincs.) Hogyan jutottunk idáig?” - teszi föl a kérdést, majd egy összehasonlítással meg is válaszolja: „A hagyományos szakrális világszemlélet (…) valamint a keresztény kozmológia alapján az ember célja a jó. A legfőbb jó az Isten, akinek tanítása szerint – vagyis a jóság, a szeretet útját járva – az ember saját sorsa, földi életének szentsége által, a halál után teljesedik be vagy teljesedhet ki. (…) Az új célt a szakrális létezést biztosító közösségi létéből kiszakadt egyén (individuum) önző érdeke diktálja.”

4./ Kiútkeresés és -találás (elmélet és gyakorlat)

Egyre nagyobb számban foglalkoznak kiváló tudós elmék azzal, hogy megtervezzék, mi módon menthető meg a földi élet, ezen belül főleg az emberi civilizáció ebben a mai, életellenes és természetellenes földi létben.

Jelenleg az életlehetőségek folyamatosan szűkülnek: az utóbbi 100 évben a fajok legalább harmada kihalt már, az oxigéntermelő esőerdőket (főleg Brazília és Indonézia) fokozott tempóban irtják (a pótlásul ültetett háromszoros-ötszörös darabszámú növényzet még évtizedekig nem képes pótolni a 60-80 méter magas óriás-lombkoronákat!). Az oxigéntermelő tengeri-óceáni mikroorganizmusok egészséges működését a tankhajó-balesetek nyomán vízbe kerülő, tengerfelszínen úszó mind nagyobb olajfoltok nehezítik. Az egyre sűrűbben „támadó” és mind erősebb hurrikánok, földrengések, árvizek, sárlavinák és elszabaduló erdőtüzek jelzik: a Földanya beteg, gyógyulni vágyik és jelzéseket ad; vélhetően már nem sokáig tűri felszínén az „ember” nevű provokátor faj életpusztító tevékenységét.

Emlékezzünk csak a „Mátrix” c. kultuszfilm egyik nagyjelenetére, amikor az ember formájú földönkívüli ügynök – miközben kínzással vallatja Morpheust – jellemzi az „embert” /értsd: a nyugati civilizációjú embert!/ mint az élővilág (a Világegyetem?) egy érthetetlen, félresikeredett produktumát, mint az egyetlen olyan élőlényt, amely nem képes az őt körülvevő természettel harmóniában élni, sőt: még csak kísérletet sem tesz a harmónia megteremtésére, ehelyett, vadnyugati fogalmazással, rögtön csípőből lő. Ily módon viszont – mint tudjuk – nem lehet visszaállítani a természet egyensúlyi állapotát, gyarapodását, gazdagságát.

Charles Darwin, a híres brit természettudós már 1839-ben(!) így fogalmazott: „Az őslakókat mindenhol utolérte a végzet, ahová az európaiak betették a lábukat.”

Talán még Thom Hartman – akinek eddig 17 könyve jelent meg az ökológia témájában – gondolatait érdemes ideidézni „Az ősi napfény utolsó órái” c. könyvéből /11/: „A bolygó egy élő szervezet, és mi, emberek, e hatalmas testnek csupán egy-egy sejtjét alkotjuk.” A könyv fülszövege így fogalmaz: „Ha vissza akarunk kerülni a helyes útra, gyökeresen meg kell változtatnunk szokásainkat, szervesen be kell illeszkednünk az élet körforgásába. A könyvben felvázolt változtatásokkal elültethetnénk egy új ökológia, egy új Föld magvait, mielőtt ez az életképtelen, kaotikus rendszer végleg megsemmisíti önmagát.”

A kivezető út keresése során Hartman érdekes történelmi tapasztalatokat, illetve ismereteket oszt meg velünk: „A hébereknek... egy olyan rendszerük volt, amely bizonyos időközönként helyrebillentette a társadalom ingáját... ez volt a jubileum. Minden hetedik hétéves ciklus utáni évben, vagyis ötvenévenként elengedtek minden adósságot, felszabadították a rabszolgákat, és egyenlően szétosztották a vagyont... Léteztek más biztonsági mechanizmusok is:... a király pl. nem halmozhatott fel rendkívüli mértékű vagyont, a közösség gondját viselte az özvegyeknek és az árváknak, a kereset pedig csak munkából származhatott, tőkéből nem (törvény tiltotta kamatok felszámítását)... A marxisták/kommunisták ott rontották el, hogy a vagyont a javakban, szolgáltatásokban és a tőkében mérték, tehát ezeket próbálták az irányításuk alá vonni. Nem értették meg, hogy az idősebb kultúrákban a vagyon fogalma a biztonságot, a létbiztonságot és a szentségesség mindennapi megtapasztalását takarja. Ezek minden emberi szükséglet közül a legalapvetőbbek.”

Ragyogó látleletet jelentenek korunk kórságairól Czakó Gábor művei is, különösen a „Beavatás” sorozat két könyve: „Az eldobható Föld” és a „Magánállamok” /12/. Utóbbi című írását ekképp vezeti be: „Az államok eredendően köz-társaságok, hiszen lét-okuk a nép jól-léte; a közösség védelme, az igazság érvényesítése, a javak, terhek, jogok és kötelességek méltányos elosztása. A közüdv. (…) a szent királyok életükkel feleltek népük jól-létéért (..) Az ősállam nem monarchikus, arisztokratikus, diktatórikus vagy demokratikus, mert nem hatalom, hanem uralom. Gondoskodás: a földi és égi javak arra szolgálnak, hogy szétosszák őket. Mégpedig úgy, hogy az erős nem magának oszt. (…) a vallási korszak napja egyformán sütött mindenkire, a nemzetállam a kisebbségeket az árnyékba száműzte.(…) A liberális ideológia hamarosan elszakadt a nemzetállamtól. Értelemszerűen, hiszen az egyén jogait hirdeti a közösség rovására. (…) A köz-társaságok meggyöngülése együtt járt a magántársaságok megerősödésével.

Czakó idéz két világnagyságot is, amikor így folytatja: „A modern magánállam működési elvét először Meyer Amschel Rotschild (1744-1812), a dinasztiaalapító nagy bankár határozta meg zseniális éleslátással: „engedjék meg, hogy ellenőrizhessem egy ország pénzrendszerét; hogy ki hozza törvényeit, már nem érdekel.” (…) Lincoln Ábrahám, az Egyesült Államok meggyilkolt elnöke így látta a jövőt 1863-ban(!): „A pénzhatalom béke idején élősködik a nemzeten, háborús időben pedig összeesküszik ellene. Despotikusabb, mint a monarchia, arcátlanabb, mint az autokrácia, és önzőbb, mint a bürokrácia. Olyan válság közeledtét látom a közeljövőben, amely megbénít, és arra kényszerít, hogy remegjek hazám biztonságáért. A korporációk – vagyis a magántársaságok – kerülnek uralomra és a korrupció korszaka köszönt ránk. A pénzhatalom arra törekszik, hogy fenntartsa uralmát, kihasználva az emberek előítéleteit, egészen addig, amíg a gazdagság néhány kézben halmozódik föl, és a köztársaság elpusztul.”

Czakó nem rest, levonja a következtetést: „Úgy néz ki, hogy a köz-társaságok elvesztették a háborút. A magánállamok megszállták a demokratikus intézményeket, és magukhoz vonták azok pénzügyi-gazdasági-tömegtájékoztatási-nevelési stratégiájának irányítását. (…) Az összes döntést a kor alaphelyzete, a szakadatlan növekedés kényszere csikarja ki. (…) A növekedés és a verseny Gazdaságkor két alappillére. Kiiktatásuk a rendszeren belül fogalmi képtelenség, ezért lehetetlen. (…) A jótól, a bölcsességtől elkülönült egoista hatalom... megvalósult, a kizsákmányolás, a hazugság, az igazságtalanság, a teljes erkölcstelenség társadalma is, a tömérdek háborúval, vérrel, kínzással, az ember csordalénnyé alázásával együtt. A felsőbbrendű ember helyett az önmagát minden felelősség alól fölmentő 'csandala' lett a diktátor, a bankvezér, a spekuláns, a sajtócézár.”

Nem hagyható említés nélkül a közelmúlt egyik nagy botrányt kavart írása, a Luganói Tanulmány c. könyv. Szerzője Susan George globalizációellenes aktivista, politológus, filozófus, a Globalizációs Obszervatórium alelnöke. Fiktív történettel mutatja be, hogy a tudóscsoport szerint a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszú távon nem tartható fenn. A lassú, totális pusztulás menetrendjét vázolja fel, lélegzetelállító pontossággal.

Hasonló, rendkívül részletes leleplezést írt Drábik János, a „Világdemokratúra; a hitelpénz-fasizmus világrendje”c. könyvében /13/.

De igazán büszkén említhetjük meg a „proletár költőként” lealázott, széles látókörű, zseniális József Attilát, aki így ír a pénz elfajult világáról a „Gyönyörűt láttam” c. versében, már a múlt század első harmadában(!):

„(...) Jogállamban a pénz a fegyver.
A hadviselés itt ma más.
A hős a kardot ki se rántja.
Bankó a bombarobbanás,
S mint fillér, száll szét a szilánkja (...)”.

A mi kérdésünk ezek után csak az lehet, kell-e nekünk egy ilyen világ, avagy inkább a magasabb értékek tartományába kívánjuk szervezni-rendezni hazánk, nemzetünk – a közösség – életét?! (Meddig hagyjuk-tűrjük, hogy a globalizmus erői a mi munkánk eredményéből „fegyverkeznek”, miközben hazánkat, a magyar nemzetet – kifosztása révén - „lefegyverzik”?)

A Földön vélhetően a Kárpát-haza lakói számára a legjobbak a túlélés lehetőségei, amennyiben megfogadják Végh László, Thom Hartman és a hozzájuk hasonlatosan természetes rendben, természetvédelemben gondolkodók útmutatásait. A Kárpát-medence ugyanis a Föld két túlélő-övezetének egyike (a másik a Tárim-medence Közép-Ázsiában, ahol – milyen érdekes – etnikai rokonaink, az ujgurok laknak). Mindössze arra van szükség, hogy a csődöt mondott, életellenes modellt élettámogató modellre cserélje fel a Kárpát-haza lakossága. Vegye észre: anyanyelvtől függetlenül egymásra van utalva, már a medence domborzati és vízrajzi sajátosságai miatt is. Ezt ismerték föl (és taglalták meglehetős részletességgel) azok a bölcs szlovák gondolkodók, akik 1933-ban Bécsben francia nyelven jelentették meg elképzeléseiket nyomtatott formában „A Szlovák Nemzet kiáltványa a Francia Nemzethez – Osszátok meg Csehszlovákiát!” címmel /14/. Az élettámogató gazdasági modellek is rendelkezésünkre állnak, ezek pl.: Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend /15/, Síklaky István: Létbiztonság és harmónia /16/, Drábik János: Az emberközpontú világrend /17/, és akkor még nem beszéltünk Wilhelm Röpke gazdasági hasznon túlmutató humán bölcseletéről. Van megoldás!

5./ Modellezés – rendszerek működése

„A lét tegyen rendet, ne a halál!” - írja Illyés Gyula „Óda a törvényhozókhoz” c. versében /18/.

És milyen legyen a lét rendje a halál rendjével/rendetlenségével ellentétben? - adódik rögtön a kérdés.

„Új lesz a törvény, a régi lesz az új törvény, az égi lesz az új törvény!” - dübörög Ákos dala, és kínálja számunkra a járandó utat, az igazi megoldás módját. (Hogy pocskondiázta gyűlölködve annak idején, megjelenésekor e dalt a „szabad” sajtó...)

A lét nem más, mint a különféle egymásba kapcsolódó rendszerek (kémiai, fizikai, biológiai, társadalmi, politikai, katonai stb.) rendszere.

Mi a rendszer?

Gondoljunk bele! A magyar nyelv értelmező, üzenő típusú nyelv. Tudjuk, hogy Árpád fejedelemék a hon(vissza)foglaláskor (lásd: László Gyula: Kettős honfoglalás!) Ópusztaszeren „szert ültek”. Ekkor határozták meg, milyen legyen a kozmikus rendhez igazodó e földi rend – a szer - a régi-új hazában. A papok szertartást végeznek a templomokban, hogy rend legyen a nagyvilágban. „Az ötödik elem” c. világhírű film (Bruce Willis, Milla Jovovics) valójában csak magyarul érthető-értelmezhető: a keleti világszemlélet négy közismert eleme (föld, levegő, tűz, víz) mellett csak a „szer” elemnek (azaz a szerelemnek) van valós értelme, a „love”, a „Liebe”, az „amore” és társai ébreszthetnek szép képzeteket, de üzenetük nincs! Ha van szeretet, akkor nincs éhség, mert a szer etet.

Tehát e rendszer valójában szer-szer, vagyis nagyon „feszes”, abszolút rend. (A legősibb nyelvek kezdetleges fokán a nagyon jó: jó-jó, a nagyon piros: piros-piros.)

Magyarán: anyanyelvünkben kódolva van a kozmikus rendhez való igazodás. És ezt a tudást és a belőle adódó szándékot birtokolták már hon(vissza)foglaló őseink is. Az ősi tudás ösvénye adott, most már csak járni kéne rajta...

De idézhetnénk akár a nagy francia filozófust, Rousseau-t is: „Vissza a természethez!” Azaz: a természetes rendszereken alapuló természetfilozófiához és az ezen alapuló természetjoghoz! Rousseau-nak a demokrácia által biztosítandó szabadságról is kemény véleménye van: „Az angol nép szabadnak gondolja magát, de erősen téved; csak a parlamenti képviselők megválasztásának idején szabad; mihelyt megválasztotta őket, ismét szolganép és semmit sem számít.”/19/

Elgondolkodtató az a megállapítás is, amelyet Mahathir szingapuri miniszterelnök tett az európai államfők előtt 1996-ban: „Az ázsiai értékek egyetemes értékek, az európai értékek európai értékek.” Ezzel nem kevesebbet jelentett ki, mint azt, hogy az ázsiai értékek megfelelnek a természetjognak, azaz a kozmikus (isteni) világrend emberiségre vonatkozó törvényeinek, míg az európai értékek nem, vagy csak részlegesen. /20/

6./ Teendőink

Mindenek előtt néhai Síklaky István közgazdász professzornak legyen hála, ő ugyanis „A civilizációk összecsapása – magyar szemmel” c. munkájában lefektette az alapokat. Két jellemző fejezetcíme: „A magyarság egyik 'civilizációs családja' – a nyugati civilizáció”, illetve „A magyarság másik 'civilizációs családja' – az ázsiai, konfuciánus jellegű civilizációk”. Egy következő fejezetben, a „Nemzeti civilizációnk sajátossága: a Szent Korona-tan” /21/ címűben ekképpen összegez:

„(...) igenis 'komp-ország' vagyunk, ez azonban nem valami sors-átok, hanem olyan sajátosság, amelyből történelmi feladat fakad:

Nem az a helyes stratégia, ha beolvadunk a mély, általános válságban lévő Nyugatba, átvéve – mint Huntington kifejezi – 'erkölcsi hanyatlását és a kulturális öngyilkosságát', és elszenvedve háttérhatalmától a kizsákmányolást, az anyagi jólét forrásaiból való kirekesztést.

A helyes történelmi stratégia:
- visszaszerezni politikai és gazdasági függetlenségünket, azaz kivonni magunkat a háttérhatalom uralma alól;
- visszatanulni ázsiai civilizációs rokonságunk révén öröklött erkölcsi-társadalmi erényeinket és erősíteni nálunk is az 'őshonosodást', azaz elterjeszteni igazi történelmünk ismeretét, ápolni és fejleszteni sajátos kultúránkat, évszázadokon át kifejlődött és bevált intézményrendszerünket, történelmi alkotmányunkat;
- elismerni a természetjog, a kozmikus rend törvényeit, és igazodni hozzájuk;
- példánkkal hozzásegíteni másik civilizációs rokonunkat, a Nyugatot a süllyedésből való kiemelkedéshez és a többi civilizációval való megbékéléshez.”

Mai teendőinkre, az elsajátítandó világszemléletre adott útmutató eligazítást – négy nemzedékkel ezelőtt(!) – József Attila „A Kozmosz éneke” c. versében:

„(...) Minden világ a Mérhetetlen része,
Az Isten és a Lelkek Egy-Egésze.
S szépségfáimra miért – varjak ülnek.
Minek? károgják, és én nem tudom.
S tovább kereng bolygóm a bús úton...
Igazságot gyújtván, hűs fényt az Űrnek,
/Mert az Igazság: Élet és az Út/ (…).”

Hinnünk kell, hogy tudós bölcseink kivezető utat, programot tudnak mutatni; ez adhatja meg nekünk a reményt, hogy hamarosan az egész Kárpát-hazában működik majd a szeretet. Ez a szeretet akkor tud majd hazánkban, a Kárpát-hazában kibontakozni, ha e tájat az Igazság és a Biztonság jellemzi.

Az Igazság mint abszolút érték felismertetéséhez ide kívánkoznak Grandpierre Attila édesapjáról, Endréről írt sorai: „Alapvető jogelméleti felismerése, hogy az igazsághoz való jog minden más jognál alapvetőbb (Elemi jogunk: Az igazsághoz való jog, 1996.). Az úgynevezett emberi jogok kétes értékűek, ha a hazugság, a csalárdság szolgálatában állnak. Az élet, a társadalom emberi oldalának alapja az igazsághoz való jog megteremtése és érvényre juttatása, amely ha megtörténik, az emberiség páratlan felvirágzásához vezet.” /22/ (Igazságos Mátyás királyunk okkal nagy népmesehős, számos közép-európai nép tiszteletének tárgya.)

Nemcsak Síklaky professzor ismerte föl a létbiztonság fontosságát az emberi életben, de Plenter János jogtudós alkotmányjogász is kifejti „A bizonytalanság hatalma” c. könyvében /23/: „Aki élni akar, annak rendelkeznie kell valami pénzjövedelemmel. De a jövedelem megszerzéséért valamilyen szolgáltatást kell nyújtani másoknak, akár mint alkalmazott, akár mint egyéni vállalkozó. Ezzel teljessé vált az ember rabsága a társadalomtól. De a jövedelem – másoktól kapott pénz – sohasem lehet folyamatosan biztonságos, különösen nem a modern piacgazdaságban... A modern kori civilizációban a jövedelem bizonytalansága olyan méreteket öltött, és annyira átjárja az élet minden területét, hogy ennek kapcsán már felmerülhet a jelenlegi társadalmi rend jövőjének esetleges bizonytalansága is.” Később pedig így összegez a szerző: „...az egymást követő társadalmi változások nyomán fokozatosan erősödtek az emberi élet pozitív elemei a társadalomban - egészen a képviseleti demokrácia megjelenéséig. Ez a hatalmi rendszer az egész civilizációs folyamatot megállította, sőt, retrográd irányba fordította... a képviseleti demokrácia antihumanista világának egyik súlyos következménye az értelmétől megfosztott lét.”

A fentiekben áttekintettük a legfontosabb kitörési pontokat a jelenlegi tragikus, népesedési helyzetünket alapvetően befolyásoló helyzetből. Ezek rendszerré szervezése az igazi feladatunk.

A jelenlegi magyar parlamenti pártok mind beszélnek stratégiájukról és taktikájukról, azaz az ESZKÖZ-ről, de a CÉL konkrét, netán rendszerbe állított megjelölése mindig elmarad. (Olyan ez, mintha tájékoztatást adnánk arról, hogy milyen hajóval, milyen típusú tájolóval és szextánssal hajózunk, csak a célt, a „Kincses Szigetet” nem hozzuk az érintett utasok tudomására; így aztán az nem is kérhető számon!) Márpedig nemzeti szinten csak akkor beszélhetünk megalapozottan az eszközökről, ha a cél is világos: a magyar nemzet gyarapodó továbbéltetése ősi és jelenkori kultúrájával egyetemben. Ehhez immár elkerülhetetlennek látszik a magyar nemzet létdoktrínájának (létalaptanának) a kidolgozása - először legalább is néhány száz oldalon, vázlat szinten. E doktrínának tartalmaznia kell a magyar szellemiséghez kötődő néprajzi, kulturális, történelmi, erkölcsi, sport stb. értékek „halmazát”, s ezek fizikai továbbéltetésének alapjait, megkérdőjelezhetetlenül. Ez lehet bármilyen magyar egység alapja. A magyar nemzet létszámban és minőségben gyarapodó továbbéltetése a legmagasabb rendű CÉL, aminek minden más (a cél elérését szolgáló eszköz) – államforma, alkotmány, törvénykezés, gazdaság stb. - alárendelendő!!! A magyar értékhalmaznak a tudatosítása az ifjú fejekben, annak felismerése, hogy pusztán magyarságuk miatt is kötődést jelentenek, értéket képviselnek (általában az etnodiverzitás is lehet érték!), vezethet el egy újabb nemzedéknél először a magyar „önérték-tudatosság” kialakulásához, majd ahhoz a vágyhoz, hogy eme értékeket gyarapítva kell – és érdemes is – tovább éltetni egy boldogabb jövendő generációban.

Később – de mielőbb – ezen értékek továbbéltetését célul kitűzve hozhatjuk majd a kor színvonalára Történelmi Alkotmányunkat. Tudatosodjék bennünk: volt rendszerváltásunk, szocialistáról kapitalistára. Ez (szinte) egyre megy, egyik is másik is egyaránt pusztítja a természeti környezetet. Rombolja az emelkedett eszmények szerint élni kívánó, derűs és biztató jövőképet, jövőt óhajtó embert.

Most már ÉRTÉKRENDVÁLTÁSRA van szükségünk (nemzetpusztító helyett -építő alapértékekre), és ennek a megfelelő társadalmi formában való leképeződésére, a gazdaság és a politika szakrális, kozmikus alapú rendbetételére. Csak ÉRTÉKRENDVÁLTÁST MEGVALÓSÍTÓ RENDSZERVÁLTÁS vezethet ki bennünket jelenlegi tragikus helyzetünkből. Adjon nekünk erőt a spanyol példa (menetrendje: diktatúra – köztársaság – alkotmányos monarchia): trónörökösünk ugyan nincs, de van Szent Koronánk, Történelmi Alkotmányunk, ezek értékrendje megfelel a természetes, szakrális rendnek. Jelenlegi alaptörvényünk amúgy is több szempontból „kérdőjeles”:

Egyrészt alcíme így szól: „A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege”. Elfogadhatatlan, hogy amikor már minden posztszocialista ország lecserélte elavult (szoc.) alkotmányát, hazánk még mindig a szovjet megszállás idején reánk kényszerített sztálini-weimari típusú alkotmányát toldozza-foldozza, ahelyett, hogy visszatérne az utolsó jogos helyzethez, megvalósítva a jogfolytonosságot. Nincs itt – pl. 1944. március 18. felől nézve – folyamatos mulasztásos alkotmánysértés (legalábbis 1991 júniusa, a szovjet megszállás befejeződése óta)?!

Másrészt ekképp fogalmaz a preambulum: „A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés – hazánk új alkotmányának elfogadásáig – Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja
meg:”. Miután mára mind az öt fent jelzett cél megvalósult, a jelenlegi ún. alkotmány okafogyottá vált. Itt az ideje napirendre tűzni az alkotmányozás ügyét, de mivel a jelenlegi alaptörvény alap nélkülivé vált, így pl. a nemzetgyűlés összehívásának kérdését már semmiképpen sem szabad egy „kvázi érvénytelen” alkotmány (és ezen alapuló jogszabályok) előírásai alapján megítélni.

Harmadsorban 1989-ben, az új alkotmány kihirdetésekor az hangzott el a Parlament erkélyéről Szűrös Mátyástól, hogy ezt az alkotmányt majd népszavazás által kell megerősíteni, csak ezután emelkedik jogerőre. Népszavazás viszont – nem volt.

A revolúció szó eredeti jelentése is bátoríthat bennünket: re: vissza; volar: repülni. Azaz: visszarepülés – abba a korba, amikor a szakrális vezetők (uralkodók, fejedelmek, papkirályok) felelős módon, a kozmikus, természetes rend megvalósításának szándékával irányították a reájuk bízott népet. Ez volt a REVOLÚCIÓ igazi, eredeti értelme, óhaja, és nem a forrás-forrongás-forradalom jellegű rendetlenség és felfordulás...

Itt az idő!!! Lépni kell! A tudós koponyák – a régiek és az újak, magyarok és mások – elméletben lerakták a kivezető út alapjait, most a gyakorlatba ültetés, a cselekvés ideje jött el.

A lépés elodázhatatlansága Rahel Varnhagen von Ense bölcs útmutatása nyomán érthető meg igazán: „Romlottság, és nem az értelem hiánya, ha az ember nem óhajt semmi új, számára kellemetlen gondolatot a magáévá tenni, – ostobaság, ha efféle gondolatok fölmerülnek, s az ember nem veszi észre, hogy ezek újak, - a legnagyobb gyalázat, ha mindezeket fölismeri, és mégis tagadja őket.” /24/

Amikor mindezt megértjük és ennek megfelelően cselekszünk, akkor majd pusztulóból fejlődőbe fordulnak népesedési mutatóink is, mert lesz nemes emberi élettel kecsegtető magyar jövőkép, lesz utódvállalási kedv.

7./ Zárszó

(Az erdélyi gyökerű Benedek István „Üzenet” c. írásának 9. tétele /25/ - melléklet)

(A Kossuth Rádió „Az én hazám” c. sorozatából Oberfrank Pál szövege /a jellem fontosságáról/ - hanganyag)


2008. 08. 09. Ludányi-Horváth Attila
(okleveles közgazda, nyugalmazott diplomata, elemző)

Jegyzetek:

1./ A szerző – Ludányi-Horváth Attila – vezéraforizmája. Alapja egy angolszász zoológus kutatási eredménye. Szerinte az ember esetleges kihalása – a további környezetkárosítás elmaradása miatt – jótékony hatást gyakorolna a Föld élővilágára. Ezzel szemben a hangyák kipusztulása – a kutató meglátása szerint – az egész szárazföldi élet kipusztulásához vezethetne (ugyanis a hangyák a legutolsó apró hulladékeltakarítók a tápláléklánc végén). Érdemes odafigyelnünk nekünk, embereknek is, miként szervezi életét egy ilyen fontos, „túlélőbajnok” közösség!
2./ Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár gondolata „Az én hazám” c. riportban.
3./ József Attila: „Nem én kiáltok”
4./ Dsida Jenő: Tükör előtt” c. versében mintegy az Úr sugallataként, a magyarságot érintő üzenetként fogalmazza meg ezt a gondolatot.
5./ Ady Endre: „Intés az őrzőkhöz”
6./ Demokrata, 2007. július 26.
7./ Patrick J. Buchanan: „A Nyugat halála” (Gede Testvérek Bt., Budapest, 2007.)
8./ „És mégis élünk” - Magyarország 1920-1930.
9./ Panek Zoltán erdélyi író (sírja Kolozsvárott, a Házsongárdi Temetőben) személyes közlése
10./ Tóth Zoltán József: A magyar állam metamorfózisa (Varga Tibor, 2007., magánkiadás)
11./ Tericum Kiadó, 2007.; a könyv mottója: „Ha nem tesszük meg a lehetetlent, akkor az elgondolhatatlannal kell majd szembesülnünk.” (Petra Kelly /1947-1992/, a német Zöld Párt alapítója)
12./ Czakó Gábor: Beavatás – Magánállamok (Boldog Salamon Kör, 2003.)
13./ Drábik János: Világdemokratúra (Gold Book, 2006.)
14./ Appel des Slovaques adressé a la Nation Francaise - „Divisez la Tchécoslovaquie!” (Vienne, 1933.). A hatvanoldalas könyvecske végén található térképmelléklet valósághűen tünteti fel, hogy mekkora területen laknak Csehszlovákiában - a két államalkotó népen túlmenően – a lengyelek, a magyarok, a morvák, a németek, a románok, a ruszinok és az ukránok, bemutatva, hogy ez az állam is igencsak soknemzetiségű. Elgondolkodtatóan tisztességes ábrázolás!
15./ Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend (Kétezeregy Kiadó, 2004.). Már az 1918(!) őszén megjelent 3. kiadás előszavában is reményteljesen fogalmaz a szerző az utolsó mondatban: „A természetes gazdasági rend műszakilag is felül fogja múlni a mai és a kommunista rendet.” A XX. század egyik legnagyobb közgazdásza, John Maynard Keynes pedig 1936-ban mondta azt, hogy „a jövőben többet fogunk tanulni Gesell, mint Marx szellemétől”.
16./ Síklaky István: Létbiztonság és harmónia (Egy zöld fordulat programja; A pénzuralmi rendszer alternatívája), /Éghajlat Könyvkiadó, 2003./
17./ Drábik János: Az emberközpontú világrend (A globalizmus alternatívája), /Gold Book, 2007./
18./ Illyés Gyula: „Óda a törvényhozókhoz” (Tersánszky Józsi Jenő jubileumára)
19./ Idézi Síklaky István „A civilizációk összecsapása – magyar szemmel” c. írásában (A Szent Korona népe Kelet és Nyugat között; Kapu Könyvek /ISBN 963 86564 2 5/)
20./ Lásd fenn! (19)
21./ Lásd fenn! (19 és 20)
22./ Arany Tarsoly (A hagyományőrzők lapja) 2008. június 1.
23./ Plenter János: A bizonytalanság hatalma (A népakarat kijátszása a demokrácia jogrendjében; Út a tömeges létbizonytalanságba és a modern szolgaságba), Éghajlat Könyvkiadó, 2007.
24./ Mottó, Ágoston Péter: A zsidók útja c. művéből (A Nagyváradi Társadalomtudományi Társaság kiadása; 1917.)
25./ „Szavainkban a kincs”; íródott „a romlás, a romboltatás ellen, minden visszavonó erő ellen, az ifjúságért” (Inter Leones, 1996.)


Melléklet

„Üzenem a jövő század magyar ifjúságának, hogy gondosan ügyeljen az emberi méltóságra. Ne vezesse tévútra az, hogy az emberi méltóság világszerte hanyatlóban van, nálunk is. Bújjon ki a farmernadrágból, vesse le mutatványos gönceit, öltözködjék úriember módjára. Tanuljon meg újra magyarul beszélni, szokjon le arról az éneklésről és hőbörgésről, amire a rádió és a tv jóvoltából rászokott. A magyar beszéd alapszabálya, hogy a hangsúly a szó első tagján és a mondat első szaván van. Szokjon le az ütemes tapsról és a diszkó-ordításról. Szokjon le a fölöslegesen használt idegen szavakról és a trágár beszédről.

Üzenem a jövő magyarjainak, hogy figyeljenek gondosan a történelmünkre. Tegyék alaposan latra, mit higgyenek el. A magyar történelemnek vannak dicső fejezetei és ármányos fejezetei, ne tévesszék össze a kettőt, ne ítéljenek elhamarkodottan a múltunk fölött. Mestereiket okosan válasszák meg, rostálják ki a tudatos vagy öntudatlan ámítókat. Történelmünket nem azért kell ismerni, hogy büszkék legyünk, hanem azért, hogy öntudatosak legyünk. A történelem nem csupán csaták, forradalmak, vereségek és győzelmek fölemlegetése, hanem minden alkotásunk ismerete. Művészek, tudósok, írók és költők a történelem legfőbb szereplői. Közös alkotásuk a mű: az országunk. Üzenem minden magyarnak, határainkon belül és kívül, hogy ez a mű a dolguk, az otthonuk, az értelmük. Tenni érte valamit, bár egy téglát a helyére, ez a feladat. Minden más csak magánügy.

Fordítsanak gondot a műveltségre. Szegény és kirabolt ország a miénk, egyetlen vagyona a műveltség, őrizni és gyarapítani kell.

Üzenem híveimnek és ellenségeimnek, hogy Magyarországnak – minden látszat ellenére – van jövője. Letétben annak az ifjúságnak a kezében és szívében, amelyik fölismeri, hogy mélység felé zuhanunk, és megállítja a zuhanásunkat.

Ez az ifjúság már megszületett. Harmatos lelke még gyanútlan, de amint felserdül, egészségesen gyanakvóvá válik, nem hagyja magát félrevezetni, megálljt kiált, kezébe veszi önmaga és hazája sorsát.

Ebben hiszek.”

Csath Magdolna: A luganoi tanulmány

Csath Magdolna: A luganoi tanulmány


Susan George: A szerző"A luganói tanulmány" globalizációs krimibe illő írás.
Szerzője Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi igazságosságért tevékenykedő "Transznacionális Intézet" társigazgatójaként, valamint a "Globalizációs Obszervatórium" alelnökeként harcol a globalizáció ellen.
"A luganói tanulmány " című könyve angolul 1999-ben, franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: "Hogyan őrizzük meg a kapitalizmust a XXI-dik században".
A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott "titkos megbízói kör" kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az elérését.
A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg van győződve arról, hogy a "titkos megbízói kör", amelyről csupán annyit sejtet, hogy a "globalizáció irányítóit és menedzserei"-t foglalja magában világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla, hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit keresi. Ezért ad megbízást a szűk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az ajánlások megfogalmazására. A szakértői csoport megállapításai lesújtók:
rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszútávon nem fenntartható. Ha azonban ez így van, akkor felmerül a kérdés: hogyan tudnák a globalizáció nyertesei saját kényelmes jövőjüket mégis biztosítani? Erre a kérdésre is választ várnak a szakértőktől. A válasz pedig szörnyű: cinikus és kegyetlen. És bármennyire is csak a képzelet terméke minden, mégis nagyonis valóságosnak és lehetségesnek tűnik.
A szerző, Susan George ezért utószót illeszt a könyvhöz, amelyben megvilágítja, hogy hogyan kerülhető el a "titkos megbízói kör" számára a szakértői csoport által javasolt, hátborzongató megoldás.
A különböző szaktekintélyek lelkesen fogadták "a luganói jelentést". Ilyen vélemények hangzottak el róla:
"Kiváló és eredeti írás, amely remek iróniával festi le a globalizáció 22-es csapdáját."
"Kérlelhetetlenül őszinte és innovatív elemzés. Garantáltan rabul ejti az olvasót, és világossá teszi a számára azt, hogy a "globalizálódó világgazdaság" előnyeiről festett mítoszokat kritikával kell fogadnia."
A továbbiakban három részben foglaljuk össze a 213 oldalas könyv legfontosabb megállapításait, és Susan George javaslatait. A sorozatot a tanulságok saját helyzetükre való alkalmazásával zárjuk.
Csak az a vég, csak azt tudnám feledni.
"A luganói tanulmány" nem más, mint a liberális, globális gazdaság szakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó hideg kritikája. Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját bukását csak mások "kiiktatásával" képes elkerülni. Ehhez van szükség a "grandiózus népességcsökkentő tervre", amelyet a szakértői csoport végül a "titkos megbízók" asztalára letesz.
A tervet a "titkos megbízói kör" csupán a kiválasztott államfőkkel, titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és pénzvilág-irányítókkal beszéli meg. A "szűk szakértői csoport" pedig ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit és javaslatait titokban tartja, és ha azokból mégis valami nyilvánosságra kerülne, akkor letagadja. A titokban tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a "grandiózus népességcsökkentő terv", amely sokak számára a véget jelenti. De kezdjük az elején. Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális gazdaságpolitikák uralmának további biztosításáról a szakertői kör.
1. A leselkedő veszélyek
Az ökológiai katasztrófák lehetősége
A liberális nézetrendszer és a globalizáció végső győzelmét gátolhatja maga a természet. Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben terheli a természetet: írtja az erdőket, intenzíven aknázza ki az erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, és rengeteg hulladékot termel. A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás után jelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az is tagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés. Az ökológiai katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhoz vezethetnek, hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esik a természeti katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésére kényszerítheti.
A helyzet a globalizáció szerencsefiai számára is egyre ellentmondásosabbá válik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együtt élniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel, amelyeket éppen az ő meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikák és a globalizáció okoztak. Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép fel, a kormányok sem tehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok ellen. Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa.
Veszedelmes növekedés
Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet "veszélyes" a liberális gazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés? Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság és az emberek ügyét egyaránt előreviszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. A "több" és a "nagyobb" ugyanis nem feltétlenül "jobb". Más a gazdasági növekedés, és megint más az emberek életszínvonala. Nézzünk egy példát! 1995-ben az autólopások miatt az USÁ-ban az emberek 675 millió dollár értékű elektronikus biztonsági rendszer beépítésére kényszerültek. 2000-re ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt. A liberális nézetek szellemében örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparág óriási növekedést produkált. De tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége? Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP - a bruttó hazai termék - növekedett. De növekedésként számolják el a börtönépítést, a vízszennyezés miatt szükségessé váló víztisztítást és a romló halálozási ráta miatt megnövekedett koporsó és temetkezési igények kielégítését is. A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a háborúviselés. Ha a növekedés valamennyi költségét számbavennénk, akkor világossá válhatna számunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti környezet romlása között szoros kapcsolat van. Ezért is nevezhetjük ezt, a GDP-vel mért növekedést veszélyesnek.
A társadalmi problémák is egyre nagyobbak.
A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek egyenletesebb elosztása. A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a termékek iránti keresletet. A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak, vagy ingatlanokba, értékpapírokba fektetik pénzüket. Ezért nem teremtenek elegendő keresletet. Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez, a növekedés megtorpanásához vezethet.
A tények viszont azt mutatják, hogy a globalizáció éppen a jövedelmek polarizálódásához vezet: egyre több jut a felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak. Ez pedig nemcsak a növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz is vezethet. További gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokan nem juthatnak hozzá. A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket keresik. A csak "izommal" rendelkezők iránt csökken a kereslet. Előbb-utóbb rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége. Részben ez okozza a magas munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák miatt viszont a gazdagok egyre inkább védekezésre kényszerülnek: fegyvert tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatnak, a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek.
Az országok is polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a reményük arra, hogy felzárkózzanak, ami tömeges kivándorlásokat indíthat el a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig destabilizálhatják a gazdagabb országok belső rendjét.
Gengszterkapitalizmus
Terjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószerkereskedők is egyre nagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák, maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem tudnak már a kormányok megálljt parancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a maffia-bandák beépülnek a kormányokba is.
Ez a tendencia nagyon komoly veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egy párhuzamos gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.
Pénzügyi krízisek
Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták meg Dél-Amerikát, Ázsiát és Oroszországot. Ezeknek a válságoknak a terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja a liberális piacgazdaságokat, hiszen elviselhetetlen veszteségeket okoz emberek tömegeinek.
Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális piacgazdaság és a globalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is fenyegeti. Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok, amelyek ezeket a veszélyeket próbálják elhárítani.
A veszélyelhárító mechanizmusok
Már ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények, mint például a Világbank, az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberális világrend fenntartására. Nézzük, miért!
A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap)
A két intézmény - amelyeket "Bretton Woods"-i szervezeteknek is hívnak, 1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet folytatnak azzal, hogy szigorúan ellenőrzik és befolyásolják a fejlődő országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a Kelet-Középeurópai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyileg független Dél-kelet-ázsiai országokra, mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára is.
Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt "struktúra-átalakító programokat", liberalizálni és privatizálni gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett, és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és csak köszönet illetheti a két intézményt, azért, amit a liberális gazdaságpolitika és a globalizáció teljes győzelméért tesz. A két intézmény szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az ő segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok - természetesen a helyi lakosság kárára - a nagy kockázattal befektetett pénzükhöz. Ezt ráadásul olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba került országok lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok zsebébe vándorolnak.
Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet. Az IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításából az adós országokat, rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra, hogy a továbbra is várható válságokat mindig sikeresen elhárítsák. Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994. évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be kellene zárni.
Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a privatizációt és a "struktúra-átalakító programokat", vagyis azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt "szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak" lehetne tekinteni. A látszatra pedig adni kell.
Az ENSZ
Úgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye. Az ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nem rendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen befolyással nincs a világ élelmiszertermelésére és elosztására, az ENSZ környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait.
Az ENSZ leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum, amely a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek a világ ügyeinek intézésében.
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO)
A WTO a globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet. Azt is mondhatnánk, hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az "új világrend" képviselője, hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai szerint ugyanis az egyes országok többé nem "akadályozhatják" a szabadkereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így nyilatkozhatott: "mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság alkotmányát".
A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti, egészségügyi és élelmiszeripari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint az Európai Únió kénytelen lesz beengedni piacára a hormonkezelt amerikai marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz.
Az eddigiekből láthatjuk, hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van szükség.
A globális cégek
A globális érdekek legkeményebb érvényesítői azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját profit-érdekeiket is érvényesítik. Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások, a vállalati "karcsúsítások" miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek, ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket, akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják.
A pénzpiacok szabályozása
Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem tetszik nekik - pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból. Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek. Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszer rendkívül bizonytalan alapokon nyugszik.
A rövidtávú egyéni érdekek hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A szabályozás ellen azonban - éppen az óriási haszon miatt - a kulcsszereplők tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből követketik, hogy a közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása.
Szabadság és korlátozás
A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt éppen "túlzott sikere" jelenti: vagyis a "liberalizált piac" csődbe juttathatja önmagát. Hiszen - amint azt már az eddigiek alapján láthatjuk - túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt, felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet.
A Keynes-i szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé terjesszük.
2. Mi befolyásolja a jövőt?
A jövő alakulását lényegében három tényező fogja a leginkább befolyásolni:
* a világ népessének növekedése,
* a fogyasztás mennyisége és minősége és
* azok a technológiák, amelyekkel a fogyasztási cikkeket előállítják.
A fogyasztás a jövedelmektől függ. Ezért annak a "morális kérdésnek" hogy pl. az átlag svájci miért fogyaszthat 17-szer többet, mint az átlag nigériai, nincs semmi értelme. Ez a kérdés egyszerűen nem kérdés. A globális piacgazdaság logikája szerint erre a felvetésre csak így lehet reagálni: na és? Nigéria számára pedig az a megoldás, hogy termeljen többet és csökkentse lakossága számát.
A technológiák továbbra sem környezetbarátok. Változás pedig, a profitérdekek miatt, egyelőre nem várható. Így a környezetszennyezés és a hulladékgyártás továbbra is probléma marad.
Népesség: jelenleg a világ népessége közel 6 milliárd. Ha semmi nem változik, akkor ez az érték 2008-ban 7 milliárd, 2020-ban pedig 8 milliárd lesz. Ráadásul a lakosság növekedése gyorsabb a szegény országokban, mivel egyrészt itt alacsonyabb az átlag- életkor, másrészt pedig itt a gyermek nagyobb érték: hiszen dolgozni tud és eltarthatja a családot. A gazdag országokban viszont egyre jobban figyelembe veszik az emberek azt, hogy a gyermeknevelés nagyon is költséges.
Következtetések:
A föld nem képes eltartani 6-8 milliárd embert. Ezért általánossá és elfogadhatóvá kell tenni a következő alapelvet:
"minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a nyerteseknek."
Ennek az alapelvnek a következetes végrehajtásától várható csupán, hogy a liberális gazdasági rendszer - amelynek nem a munkahelyteremtés, hanem a profittermelés a célja -fennmaradhasson. A profit mint cél ugyanis egyet jelent azzal, hogy nő a globalizáció hasznából kirekesztettek, a szegények, a munkanélküliek száma. Ezek az emberek megélhetést követelnek, ami óriási terhet rak a társadalomra. A javak megosztása ezekkel az emberekkel idegen a liberális rendtől, annak megszüntetését jelentené. Mivel azonban abból indultunk ki, hogy a liberális rendnek fenn kell maradnia, ezért csak egy megoldást javasolhatunk: a lakosság létszámát kell csökkenteni. Csak ez az egyedüli lehetséges módja annak, hogy a liberális világgazdasági rend fennmaradhasson. A kevesebb ember pedig a természetet is kevésbé fogja károsítani, és kevesebb szociális problémát is okoz. Tehát mindenki boldog lesz, a föld és azon a liberális rend tovább él. Így megvalósulhat a fenntartható fejlődés. De hogyan érhető el a lakosság-csökkenés? A szokásos módszerek: világháborúk, etnikai-nyelvi csoportok kiirtása, és az egyéb durva, direkt módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ezek ugyanis túl költségesek és nem elég hatékonyak. Fel kell vetnünk tehát a kérdést: hogyan oldható meg mégis a radikális népességcsökkentés?
Fogalmazzunk meg először néhány alapelvet!
Az alkalmazandó módszereknek:
* olcsónak kell lenniük,
* nem szabad semmilyen speciális berendezést igényelniük továbbá
* az "áldozatok" kiválasztását nem vállalhatja senki, azt magukra az "áldozatokra" kell bízni,
* az államoknak nem kell közvetlenül résztvenni a munkában. Jobb ha azt ráhagyja a magánszektorra.
Ha a népességcsökkentési tervet jól átgondoljuk, és megfelelő erőforrásokat és akciókat rendelünk hozzá, a stratégia valószínűleg sikeres lesz. A stratégiának két területre kell készülnie: a születésszám csökkentésre, és a halálozási számok növelésére. Végső célként pedig azt kell kitűzni, hogy 2020-ra a világ jelenlegi 6 milliárdos lakossága 4 milliárdra csökkenjen le. Ehhez el kell érni, hogy a népesség a 20 év alatt évente átlagosan legalább 100 millióval csökkenjen. A csökkenés legalább 90 %-ának - de ha lehet még többnek - a kevésbé fejlett világban kell megtörténnie.
Ez a születésszám csökkentésével és a halálozás gyorsításával oldható meg. A módszerek pedig - mint már említettük- nem lehetnek durvák, nyilvánvalóak.
Hogyan alapozhatjuk meg a népesség csökkentési tervet?
A négy pillér, amire támaszkodhatunk a következő:
* ideológiai-etikai,
* gazdasági,
* politikai és
* pszichológiai.
Nézzük röviden ezek lényegét!
Az ideológiai-etikai pillér azért fontos, mert az emberek igényelik a magyarázatokat. A magyarázatokat, a megideológizálást és az etikai elfogadhatóság biztosítását jól fizetett írókra, gondolkodókra, média-szakemberekre kell bíznia. Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, és szót kaphassanak a TV- és rádióadásokban. Különösen fontos, hogy a fiatalokra minél nagyobb hatást tudjanak gyakorolni.
A gazdasági pillér, a struktúra-átalakító programokkal és a gazdasági megszorításokkal a Világbanknak és az IMF-nek köszönhetően ma már "teszi a dolgát". Segít kiépíteni a "helyi elitet", amelyik sokkal elkötelezettebb a globalizáció, mint saját népe, nemzete iránt. A "gazdasági pillér" segítségével nő a szegénység, romlanak az életkörülmények, csökkennek az egészségügyi kiadások, csökken az élettartam, csökken a születések és nő a halálozások száma.
Különösen jól tetten érhetők ezek a tendenciák Kelet-Közép-Európában.
A politikai pillér: bár a gyengébb, kisebb nemzetek általában nem állnak ellent a "gazdasági pillér" Világbank és IMF általi működtetésének, mégis - a biztonság kedvéért - folytatni kell a nemzetállamok legyengítését. Ebben továbbra is vezető szerepet játszhat az IMF azzal, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csökkenhessen ezen országok adóssága, és így kénytelenek legyenek eleget tenni az IMF követeléseinek. Jól járul hozzá a nemzetállamok lebontásához a WTO is, és ha valaha mégis sikerül keresztülvinni a MAI - a többoldalú beruházási megegyezés - aláírattatását ezekkel az országokkal, akkor a nemzetállam megkaphatja végre az utolsó, halálos döfést. Az új rend fenntartásán pedig sikeresen működnek majd a globális cégek és a NATO.
A pszichológiai pillér: a nemzeti kisebbségek ösztönzése önállóságuk erősítésére és az önmegvalósítás bátorítása a különböző deviáns csoportoknál jó hatással van a nemzetállam lebontására. Lehetővé kell tenni ezért számukra, hogy megfelelő sajtójuk legyen, hogy csoportérdekeiket gyakran és határozottan jeleníthessék meg. Erősíteni kell minden szeparatizmus iránti igényt, és növelni kell az egymás iránti bizalmatlanságot. Ez jól szolgálja a nemzeti összetartozás, a szolidaritás leépítését, és így azt, hogy a lakosság- csökkentési terv észrevétlenül végrehajtható legyen. Azokat a nemzeti elkötelezettségű vezetőket pedig, akik értik mi történik, és tenni akarnak ellene, lehetetlenné és hiteltelenné kell tenni. Így el lehet érni, hogy az emberek bizalma elforduljon tőlük. Ha a négy pillér már áll, hozzákezdhetünk a "grandiózus népességcsökkentő terv" konkrét elemeinek bevezetéséhez.
3. A "grandiózus népességcsökkentő terv" elemei
A terv elemeit a könyv több mint 80 oldalon részletezi, ezért ezeknek csak rövid összefoglalását adhatjuk. Természetesen továbbra is a szakértői csoport tagjainak véleményét ismerhetjük meg.
Nagyon fontos, hogy a terv mögött ne legyen látható a tervező. Olyan durva módszereket nem lehet alkalmazni, mint pl. a Shell Nigériában, ahol az Ogoni népességet a cég bizonyíthatóan 20 éven keresztül mérgezte, és ezzel a kihalás szélére sodorta. Ez a brutalitás nagy butaság volt. Az ilyen tettek ellen maguknak a globális cégeknek is fel kell lépniük. Ugyanis az ilyen viselkedés nyílt ellenállásra ösztönzi az embereket.
Melyek is lehetnek azok a láthatatlan fegyverek, amelyeket a "grandiózus népességcsökkentési terv" megvalósítására be lehet vezetni ?
Az elhalálozások számát növelő módszerek:
* kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét beavatkozás nélkül elintézni azt, hogy az emberek egymást öljék;
* a helyi kisebbségek, elégedetlen csoportok felfegyverzése, fegyverkereskedelem;
* esetenként közvetlen beavatkozás jól megmagyarázott indokkal;
* magánhadseregek, őrző-védő szolgálatok bevetése a kellemetlen embercsoportok ellen;
* elszegényítés, éhínség,
* a föld megszerzése a szegény országokban, rontva ezzel a helyi önfenntartás esélyeit;
* olyan magok használatának ráerőltetése a szegény országok parasztjaira, amelyekből csak olyan növények termeszthetők, amelyek magjai alkalmatlanok a továbbtermesztésre;
* környezetszennyezés, víz-levegő-szennyezés;
* a mezőgazdaság további liberalizálása, az - időlegesen olcsó - import élelmiszerekkel a szegény országok mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett országok mezőgazdaságától való függőségük növelése;
* a kisgazdaságok tönkretétele, a kevésbé fejlett országok rákényszerítése arra, hogy a tömegtermelést folytató, génmanipulációs kísérleteket végző óriási külföldi "agrobusiness"-eket beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal szemben előnyben részesítsék,
* élelmiszersegély nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók betakarításra készülődnek,
* egészségügyi intézmények leépíttetése a szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése, egészségügyi privatizáció;
* differenciált beteggyógyítás; azokra koncentrálni, akik tudnak fizetni;
* a cigaretta-termelés és értékesítés növelése a szegény országokban, a dohányáruk reklámja betiltásának megakadályozása;
* az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé teszi az embereket;
* közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel az árak megugrásához, és a lakosság elszegényedéséhez,
* a gyógyszerárak erőteljes növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez,
* az új gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a szegény országokban úgy tüntetve fel, mintha ez nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is halálesetekhez vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához vezethet.
* az AIDS további terjedése és a tuberkolózis esetek számának újbóli növekedése is jól segíti a népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz, ezeket a betegségeket gazdag emberek is megkaphatják, de nekik jó esélyeik vannak a felépülésre),
* a drogok legalizálása (ha valaki drogtól akar meghalni, miért kellene ebben megakadályozni?);
* a csecsemőhalandóság jelentősen növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat lebeszélik a szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek használatára, ami növeli a fertőzések lehetőségét.
A halálozások számát növelő módszerek után térjünk át a születések számát csökkentő módszerekre.
* abortusz és sterilizáció bátorítása;
* a gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése;
* a gyermekek számának csökkentését a "struktúra-átalakítási programok"-ba is bele kell foglalni;
* anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak gyermeket;
* a gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben az anyagi hátrányainak hangsúlyozása.
További olyan, nem közvetlen módszereket is fel lehetne sorolni, amelyek vagy a születések számának csökkenését, vagy a halálozások számának növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a módszereket tervezetten, rendszeresen és egymásra való hatásukat is kihasználva kell alkalmazni. Jó példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe India a Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt hatására malária-járvány tört ki. Mivel azonban közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették az egészségügyre szánt keretet, az országot a járvány felkészületlenül érte, ezért elég sokan meg is haltak.
4. Zárógondolatok
Ahogy az már a cikk elején is nyilvánvalóvá vált, "a luganói tanulmány" elkészítésének története kitalált történet : Susan George fejében született meg. A benne szereplő adatok, hivatkozások, és példák azonban mind tényeken alapulnak. Susan George, kiindulva abból, hogy mi is történik ma a világban, arra következtetett, hogy egy "titkos megbízói kör" illetve egy "grandiózus népességcsökkentő terv" léte nem is lehetetlen. Az pedig ezek után mindegy, hogy kik is a "kör" tagjai, és hol és mikor született meg a terv.
Susan George úgy gondolja, hogy a "luganói tanulmány", vagyis könyve háromféle lehetséges hatást válthat ki az olvasókból:
* elutasítják a könyvet, mint olyat ami olyan szörnyűségeket ír le, amelyek teljeséggel lehetetlenek;
* elgondolkodnak a felsorakoztatott tényekről, elfogadják az elemzéseket, de kételkednek abban, hogy azokból csak egy lehetséges megoldás, a "grandiózus népesség-csökkentő terv" kidolgozása és megvalósítása következhet;
* ráébrednek arra, hogy az egy bemutatott, lehetséges megoldás valóban következik az előzetes feltételezésekből és az elemzésekből. Vagyis a vélt veszély nagyonis valóságos.
Ez utóbbi csoportba tartozó emberek jönnek rá először arra, hogy a neoliberális rend mennyire hazug: hiszen - ígéretei ellenére - egyre többen lesznek a kárvallottai, mint a nyertesei. Arra is ráébrednek, hogy családjuk, saját maguk, kisvállalkozásuk, környezetük, kisebb közösségük mind-mind komoly veszélyben van. Hiszen, ha a transznacionális cégek egyedül a tulajdonosok érdekeit szolgálják, ha a kormányok egyre tehetetlenebbek a globális erőkkel szemben, ha a globális pénz uralma mindenre rátelepszik, akkor valóban nem marad más hátra, mint a feleslegessé váló emberek "kiküszöbölése" a rendszerből, a tőlük való megszabadulás. Erre pedig valóban megoldás lehet egy "grandiózus népességcsökkentő terv".
Hacsak, azok az emberek, akiknek végre kinyílik a szemük, és megértik, hogy mi történik körülöttük, ezt meg nem akadályozzák.
A könyvre a harmadik módon reagáló emberek bizonyosan azok között lesznek majd, akik tenni akarnak valamit a "kitervelt vég ellen".
De milyen lehetőségek állnak nyitva előttük? Ezek összefoglalásával zárja a könyvet Susan George.
A vég másféle is lehet
A másféle megoldás ismertetése előtt azonban először fel kell tenni két egyszerű kérdést:
* Kik felelősek a jelenlegi ill. a jövőben is várható válságokért?
* Hogyan akadályozható meg további károkozásuk?
A globalizáció magától nem fog leállni. A transznacionális cégek hatalmának további növekedésével, a korlátok nélküli globális pénzmozgással rákos állapotba kerül a világgazdaság: folytatja az emberi és természeti értékek pusztítását annak ellenére, hogy tudja, hogy ez a pusztítás előbb-utóbb önmagára is káros hatással lesz majd. A kockázat tehát egyre nagyobb. Ezért haszontalan arra kérni a transznacionális cégeket, hogy legyenek egy kicsit jobbak, felelősségteljesebbek. A lényegük ellen kell fellépnünk. Vagyis le kell számolnunk a transznacionális zsarnoksággal, mielőtt az számolna le velünk. Ki kell szabadulnunk alávetettségünkből, igazi polgárrá kell válnunk, aki nem hagyja másra sorsa irányítását. Ehhez szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlen, hogy a szakértők azt tanácsolták a "titkos megbízóknak", hogy bátorítani kell a széthúzást, a megosztottságot, a szeparatizmust. Először is ezt kell leállítani. Egy francia mezőgazdasági szakember hallgatva egy jobboldali és egy baloldali érzelmű parasztszövetség vitáját, így kiáltott fel: mit számít, hogy bal- vagy jobb-oldali parasztok vagytok-e? Hiszen hamarosan egyáltalán nem lesztek!
A legfontosabb feladat tehát újraszőni a társadalom szövetét, amit a neoliberalizmus igyekezett szétszaggatni. Erősíteni kell a helyi kedvezményezéseket. Lokalizálni kell. Fel kell lépni a környezetet károsító külföldi cégek, a veszélyes hulladék-feldolgozók ellen, tiltakozni kell a globális cégek érdekeit szolgáló autópályák építése ellen, máskor pedig az ellen, hogy egy céget privatizáljanak vagy bezárják, és ezáltal emberek tömegei veszítsék el munkájukat, életlehetőségeiket.
Növelni kell a helyi fogyasztásra termelő kisvállalkozások számát, a külföldi helyett hazai terméket kell vásárolni. Helyi kisbankokat kell csinálni, amelyek a helyi megtakarításokat helyi fejlesztések támogatására használják. Harcolni kell az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy olyan szabályokat kényszerítsenek rájuk, amelyek ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett szükség van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön tovább, hanem inkább nyerje vissza erejét, lássa el hagyományos gazdaságfejlesztési és szociális feladatait és védje meg a nemzeti érdekeket a transznacionális zsarnoksággal szemben. Azt is el kell érni, hogy a pénzt ne onnan vegye el, ahol a legkevésbé van: az állampolgároktól és a helyi kis- és közepes vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol bővében vannak neki: vagyis a globális cégektől és a pénzpiac szereplőitől, elsősorban azok tisztességes megadóztatásával. Az ökológiai adó bevezetésével meg kellene állítani a természeti környezet további károsodását. Vagyis azt kellene jobban adóztatni, amiből kevesebbet, és azt kevésbé, amiből többet akarunk. Így csökkenteni kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és jelentős adókat kellene kivetni a környezetet károsító tevékenységekre közöttük a hulladéktermelésre is.
Ezekkel és az ehhez hasonló lépésekkel kerülhető csak el a luganói tanulmány "végső megoldása".
5. Utószó.
A könyv megismerése után mi is választhatunk: reálisnak tartjuk-e Susan George elemzését vagy nem. Beteges fantáziálásnak gondoljuk-e a "titkos megbízói kör" által kiadott feladatot, hogy érdemesnek tartjuk arra, hogy elgondolkodjunk róla. Akárhogyan is vélekedünk a könyvről, a bemutatott tényeket nem tagadhatjuk, hiszen azokat saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a kórházi ágyak számának csökkentéséről, az egészségügynek juttatott csökkenő támogatásról, a lakosság fejlődő országoknál is rosszabb egészségi mutatóiról, az alacsony várható élettartamról, és a magas halálozási számokról. Naponta éljük meg az alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a közüzemek monopolhelyzetéből fakadó áremelések derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk az elesetteket, a hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi kohézió hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a globalizáció hívei szétzülleszteni, kiiktatni nemzeti érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intőjelként arra is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank hazánk esetén is már korábban megfogalmazta a "tervet", ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3 millióval kevesebb magyar is elég lenne.
Susan George könyve tehát nagyon is az elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos befejező gondolatait ezért akkor is nagyon komolyan kell vennünk, ha érvelését esetleg nem tudjuk teljesen elfogadni.
Dr.Csath Magdolna, egyetemi tanár