Gyalogtúra a Lucskőnél

A hétvégén pár gyergyói ismerősömmel elmentünk túrázni a Gyilkos-tó-nál található Lucskőhöz. Ime néhány kép...

Az alkony

Emberek gyülekeznek a parkban. Ősz van. Rég lehullott már minden levél, s az emberek zörögve lépkednek a színes avaron. Az őszi Nap sugarait hatalmas, de már elszáradt tölgyek magasba nyúló ágai hasítják szét, s a szél lágyan simogatja vén törzsüket. Gigantikus betontömbök vetik sötét árnyékukat az úttestre, ahol most alig látni autót. Az úton egy csapat fiatal szalad át, nevetve, boldogan. Vidáman beszélgetnek, viccelődnek, és egymásba karolva sietnek a tér közepére felállított emelvény felé. Nagy nap ez a mai, valami készül.

A téren hömpölygő, hatalmas tömeg egyre izgatottabb. Táblákat szorongatnak, zászlókat lengetnek, és egyre türelmetlenebbül várják a szónokot. Fiatal fehér lányok cseverésznek önfeledten az emelvényre támaszkodva, mellettük pedig barátaik beszélgetnek. A mikrofonkábelt egy felnőtt férfi igazgatja. "Tökéletes" - mondja, azzal sportosan leugrik a magaslatról. Egy idős hölgy hunyorogva nézi a napfényben úszó színes zászlókat. Ahogy telik az idő, a tömeghez egyre több lelkes csoport csatlakozik.

A kivetítő 18 óra 00-t ír, s a szónok megjelenik. Egy fekete férfi lép fel az emelvényre, s megigazítja nyakkendőjét. A tömegben síri csend lesz. A zászlók megállnak a szélben, és minden arc a férfi felé fordul.

"Hello." - dörmögi a mikrofonba, mire a tömeg éljenzésbe kezd. - "Fekete vagyok, és büszke vagyok rá" - mondja, s tömeg ekkor már hisztérikusan éljenez. Zászlók emelkednek a magasba, az emberek örvendenek, ugrálnak. A szónok folytatja: "Fekete vagyok, és igen, büszke vagyok rá! Az a célom, hogy biztosítsam fajom fennmaradását, és a fekete gyermekek jövőjét!"

A tömeg ünnepel.

- Micsoda nagyszerű ember!
- suttogja könnybe lábadt szemekkel egy színes ruhákba öltözött nő a színpadra könyökölve.
- Igazi hős! Nagyszerű bátor ember! - mondja egy férfi.
- Én olyan szeretnék lenni mint ő! - kiáltja egy fehér kisgyermek.
- Igen, ő AZ ember! Csodálatos az a bátorság amivel kiáll az övéi mellett. Csodálatra méltó! - motyogja egy öregúr felesége fülébe egy színes zászló alatt.

Miközben az emberek örömittasan figyelik a szónokot, egy másik férfi megindul az emelvény felé. Büszke, határozott léptekkel halad, egyenesen a lépcső felé.

A tömeg elhallgat. Minden tekintet a férfira szegeződik.

A férfi felsétál az emelvényre, egyenesen a mikrofonhoz. Megfáradt, tengerszín szemeivel kémleli a tömeget. Az arcán nem tükröződnek érzelmek. Megigazítja gyűrött ingjét, és kérges kezével megmarkolja a mikrofont.

- Fehér vagyok! - Mondja zengő hangon a mikrofonba.

A tömeg felmorajlik. Az egymás mellett állók zavartan néznek hol egymásra, hol a férfira. Némelyek arca eltorzul, s egészen ijesztő ábrázatot vesz fel. Egy idős úr összeráncolja a szemöldökét.

- Fehér vagyok, és büszke vagyok erre!

A tömeg fújolásba kezd. Itt-ott már hangosabb szavak is elhangzanak, de a férfi mozdulatlanul áll a mikrofon mögött, előtte a zúgolódó tömeggel.

- Fehér vagyok, és az a célom, hogy biztosítsam fajom fennmaradását, és a fehér gyermekek jövőjét! - mondja a mikrfonba, és kitör a káosz.
- Náci disznó! - kiált fel egy öregember és az öklét rázza.
- Rohadt fajgyűlölő! - üvölti a színpad előtt egy fekete fiú, és a férfi felé köp.

A tömeg izzik a dühtől. Egyre több szitkozódás hallatszik fel a monoton morajlásból.

- Szemétláda! - visítja egy raszta hajú lány az első sorból.
- Gyűlöletkeltő! Gyűlöletkeltő! - kiáltozza mellőle egy másik nő.

A férfi mereven áll a mikrofon mögött, és egy könnycsepp gördül le az arcán.

- Öljük meg! - hallatszik a távolból.
- Kapjuk el a szemét nácit! - helyesel egy közelebbi hang.
- KAPJUK EL! - üvölti egyként a tömeg és az emberek elkezdenek felmászni az emelvényre.

De a férfi csak áll s nézi a Napot.

Egy másik fehér férfi ér fel legelőször az emelvényre, és szembeáll a mikrofon mögött álló férfival. Egymás szemébe néznek. Egy pillanatnyi mozdulatlanság, majd az emelvényre felkapaszkodott férfi hatalmasat sújt öklével a férfi arcára.

De a férfi nem mozdul. Nem védekezik, és nem üt vissza. Csak nézi a távolban lenyugvó Napot, komor, könnyes tekintettel.

Egyre többen érnek fel az emelvényre. Egy fekete férfi oldalról üti meg a még mindig távolba tekintő büszke férfit.

De a férfi csak áll egyenesen, és vöröslő vér buggyan elő szájából.

Már az egész emelvény zsúfolásig van emberekkel. A férfit minden oldalról rángatják, gyalázzák, és ütik-rúgják.

A férfire ütések záporoznak. Tűzpiros vére egy előtte álló fehér nő arcára fröccsen, mire az elvigyorodik, és kést vág a férfi gyomrába.

A férfi letekint a késre, vissza a vigyorgó arcra, és térdre esik.

A tömeg, ellepi a férfit.

A férfi még mindig szótlanul csak a Napot figyeli, egészen addig, míg egy férfi elélép, és az arcába tapos.

Nem sokkal később, a tömeg megnyugszik. Vérszomját lecsillapította a fehér férfi halála, és a színes tömeg vérben gázolva indul meg a lenyugvó Nap felé...


Forrás